Úgy tekintek arra a nyolc évre, mintha háborúba mentem volna, amiket végül megnyertem. Ezek pedig háborús sebek, amelyek önmagukban bizonyítják, hogy megérték a szenvedést, hiszen még élek. Amikor komoly fájdalmaim voltak, a cégem ügyvezetője egyszer azt mondta, lassíts, öreg, és menj el orvoshoz. Akkor azt válaszoltam neki, addig nem állok meg, amíg el nem kopik a lábam, és szinte szó szerint így is lett, mert a végén már alig bírtam járni, és először bottal jártam, aztán már azzal se, végül kerekesszékre lett szükségem.

A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek és gyomornak ezt a két helyét, s erről letérni éppen úgy nem lehet, mint a vonatnak a sínekről. Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg, mint ahogy egyik szobából a másikba átmenni csak az ajtón lehet.

A hűség azt is jelenti, hogy kötelék fűz össze bennünket, és kitartunk egymás mellett. Kitartunk egy folyton változó ember mellett, egy folyton változó kapcsolatban. A hűség dinamikus. Aki ahhoz ragaszkodik, amije van, máris elveszítette. A hűség azt jelenti, hogy közös jövőnk van.

Senki nem tudott úgy hatni rám, mint ő, amikor cserben hagyott a bátorságom. Mert néha, tudja, előfordul, hogy minden nagyon nehéz lesz, bonyolult. Valami történik az ember életében, és nem akarja tovább csinálni. Ezen mindenki keresztülmegy: nem akarom tovább csinálni. Ő pedig képes volt ösztönözni, hogy de igenis csinálnod kell, ez a te utad. Rá tudott beszélni. Sokszor abba akartam hagyni a bunyót, mielőtt profi bokszoló lettem. Abbahagyom, nem csinálom tovább. De ő biztatott, és megértette velem, hogy miért kell folytatnom.

(Egykori edzőjéről, Cus D’Amatoról)

A feltételekhez kötött lét szenvedéssel jár. A szenvedésnek van oka, van vége, és vannak utak, melyek elvezetnek a végéhez.

Olyasmi volt ez is, amilyen az eddigi egész életem – sosem voltam elég erős ahhoz, hogy megküzdjek a rajtam kívülálló dolgokkal, hogy megtámadjam vagy lehagyjam ellenségeimet. Hogy elkerüljem a fájdalmat. Mindig emberi voltam és gyenge, s az egyetlen dolog, amire képes voltam, az a kitartás. Az állhatatosság. A túlélés. Mostanáig ez elég volt. Ma is elegendőnek kell lennie. Kibírom, amíg a segítség meg nem érkezik.

Amit csinálunk, nem azért van, hogy bosszantsuk az embereket. Mi egyszerűen azt csináljuk, amit érzünk, és nem törődünk semmi mással. Mi mind megdolgoztunk azért, hogy zenészek legyünk, és ezt akarjuk csinálni, ameddig csak bírjuk. Ez az, ami igazán fontos.

Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!

Vannak, akik inkább a szívükre hallgatnak, és nem arra, amit mások diktálnak. Ritkán találkozni ilyen emberekkel, de ők azok, akik emlékeztetnek arra, hogy ha elindultál az utadon, ne tántorítsanak el a kétségek és gyötrelmek, hogy jó abban hinni, hogy nincs “nem tudom”, hogy nincs “úgyse sikerül” vagy “lehetetlen”. Ők emlékeztetnek minket arra, hogy jó elhinni, a lehetetlen nem létezik.

Nyáréjszakákon rőt fénnyel villan a nyugati ég alján egy csodálatos csillag. Isten szeme vigyázza onnan magyariak ivadékait, akik ezer év óta élnek kelet-nyugat kapujában. Ezer sebből vérző testtel, de kitartanak azon a földön, ahova népek és nemzetek ura vezérelte őket napkeleti puszták ködös végtelenségéből.

A kitartás az a tulajdonság, amely képessé tesz arra, hogy felálljunk, ha a földre kerülünk, egy ideiglenes kudarc ellenére is tovább haladjunk a célunk felé. Ez a tulajdonság ad bátorságot és erőt, hogy tovább próbálkozzunk minden akadály ellenére is.

Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon. Nem is értem. Mindenesetre nyugtat, hogy a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket.

Ha van egy célod az életedben, egy igazi cél, nem számít, hogy szegény vagy gazdag származású vagy, ha keményen dolgozol és hiszel Istenben, elérheted a sikert az életedben.