Amit felszedtem magamra, az a hatéves olaszországi pályafutásomnak köszönhető. Nagyon jóban voltam az olasz vízilabda-válogatott jelenlegi kapitányával, Alessandro Campagnával és családjával. Az ő édesanyja, Amélia remekül főzött, mindenre megtanított. Az olasz ételekben tehát jó vagyok, de a magyaros fogásokban kevésbé. Az ízérzékem jó, így helyre tudok pofozni egy félbehagyott vagy ízetlen halászlevet. (…) Annak ellenére, hogy nem szeretem a paradicsomot, gyorsan megkedveltem az olasz ételeket, míg náluk vízilabdáztam. Ráadásul az olaszok szemlélete, hozzáállása mindig különlegessé tett egy-egy vacsorát. Siracusában és Palermóban éltem, a szicíliaiak számára a legtermészetesebb, hogy „idegeneket” vendégül látnak az asztalnál. Ha meghívtak vacsorára, és jeleztem, meglátogatott egy barátom, örömmel fogadták őt is.

(Így főznek az olimpikonok című könyvből, 2015)

Imádom a leveseket, ha van lehetőségem, akkor az étkezésekben mindig beiktatom őket. A gulyáslevest pedig nagyon szeretem, sosem maradhat ki, ha Magyarországon vagyok.

Nem vagyok nagy étkű ember, de a jó ételt szeretem. Amikor azt kérdik: mit szeretek enni, mondom: én azt szeretem, ami az, ahogyan hívják. Ha krumplilevesnek hívják, akkor az.

A valaha volt legnagyobb önző köcsögnek kell lenned, hogy séfkabátot vehess magadra. Én önző vagyok a nagyszerű ízek és az élmény tökéletesítése terén, és úgy gondolom, pont ez tesz engem ilyen rohadt jó séffé.

Adj nekem egy vagy öt hozzávalót, ugyanezeket add oda tíz másik séfnek a világ bármelyik pontjáról. Rohadtul garantálom neked, hogy én fogom a legjobb fogást főzni.

Vajon ha a feleségem túlfőzi az articsókát vagy odaégeti a pizzát, akkor odafordulok hozzá, és hülye libának nevezem? Persze, hogy nem. De amikor ott állok a Mesterszakács vagy a Pokol konyhája studiójában, negyedmillió dolláros jutalom a tét, egy bunkó meg odajön, túlfőzi az articsókát, de azért konyhafőnök szeretne lenni egy négycsillagos hotelben, akkor biztosra veheted, hogy megszorongatom.

A világ minden sárgarépája, zellere és bőr nélküli csirkehúsa sem tudja megadni azt a mennyei kielégülést, amit egy szelet csokoládé meg tud – feltéve ha ez az, amit úgy istenigazából megkívántunk.

Az olyan étel, amelyik valódi élvezetet okoz, hosszú és rövid távon egyaránt inkább hasznunkra válik, mint holmi töltelékeledel, ami után tovább keringünk a konyhánkban a frigó körül.