Nem imádkozom, mert nem akarom untatni Istent.
Térjünk vissza a vallás tanításaihoz és állapítsuk meg újra: valamennyi illúzió, bebizonyíthatatlan és senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy őket igaznak tartsa, hogy higgyen bennük. Némelyik olyan valószínűtlen, annyira ellenkezik mindazzal, amit nagy nehezen megtudtunk a külvilágról, hogy nyugodtan hasonlíthatjuk őket a téveszmékhez.
Nincs nagyobb boldogság, mint ha valaki nyugalomban él és úgy is tud meghalni, ehhez pedig nem segít hozzá az a sok szamárság, amellyel a papok tömik tele a fejünket.
Van, aki ateistának nevezi magát, mondván: „én nem hiszek Istenben”, de ő akkor a hitetlenségben hisz. És ezt ugyanolyan önhitten teszi, mint bármelyik istenhívő, és éppen annyira kész megvédeni a hitét, mint ahogy bármelyik istenhívő is kész vitatkozni és bizonygatni a saját igazát.
Engem meg se kereszteltek. Biztos tudták, úgyse javítana a helyzeten…
Nincs megalázóbb, mint elgondolni, hogy még a vallástalanokat is megbotránkoztattuk.
A népszerű tudományos művek olvasása során hamarosan meggyőződtem arról, hogy a bibliai történetek jó része nem lehet igaz.
Aki a történések okozati törvényszerűségéről meg van győződve, az nem hihet olyan lény eszméjében, amely a világtörténés menetében rendelkezhetne; feltéve természetesen, hogy az illető az okozat-hypothézist komolyan veszi.
Egy biztos: jómagam semmiben nem hiszek, amiben hinni kell.
– Hogyha tényleg létezik a szakállas vénember, akkor egy orbitális ge*i.
– Ne haragudj, de most azt mondtad, hogy Isten egy gec*?
– Igen! Feláll neki a mészárlásokra, a rákos gyerekekre, és a megoldása az emberiségnek nevezett egzisztenciális agyfas*ra, hogy egy deszkához rögzíti a véres fiát. Ilyet csak egy gec* csinál.
Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
És vajon nem jobb ember-e akármelyik kolduló buddhista szerzetes vagy bonc is a mi rókavadászatba merülő lelkészeinknél?
A vallásról én semmit se tudok mondani, jót legalábbis nem. Bolondot minden szektában találsz, csalót is a legtöbbjében; miért hinnék olyan misztériumokban, melyeket senki sem ért, csak mert akik írták, összekeverték az elmebajt az Ihlettel, és evangélistának titulálták magukat?
Nem vagyok platónista, s nem vagyok egyéb sem; de inkább volnék pauliciánus, manicheus, spinozista, pogány, pürrhoniánus vagy Zarathustra híve, semhogy a hetvenkét acsarkodó szekta bármelyikéhez is tartozzam, melyek egymást tépik az Úr szeretetének és egymás gyűlöletének nevében.
Miközben egyesek azt mondják, hogy vallásosan meghalni mennyire könnyű, engem még az sem nagyon nyomaszt, hogy mit fogok mondani a nagyszék előtt. Mert hiszen azt gondolom, hogy nincs nagyszék. Izgassa azokat, akik hisznek benne.
Az apai nagymamám bigott katolikus asszony volt, úgy nevelte a fiát, hogy akár pap is lehet majd belőle. Ezt folyton mondogatta is apámnak, így bizonyára megfordult a fejében, de aztán nem lett pap. Már csak azért sem, mert ateista volt, ahogy én is.
A Xenu-mese megmosolyogtató blődség, na de Mózes vagy Mária sztorija se komolyabb, ha szó szerint kell venni.
Irigylem azokat, akiknek megadatott, hogy megtalálták az utat az Istenhez. Én próbáltam keresni sokszor, és nagyon kétségbeesetten, mégsem kaptam semmi jelet, vagy biztatást…
Ha félelemben élnek, még az ateisták is megteremtik a saját isteneiket.