A kereszténység a legsúlyosabb visszalépés, amelyet az emberiség valaha is megélt.
Ateista idézetek
Az ateista idézetek a kétely, a racionalitás és a szabad gondolkodás témáit állítják középpontba. Különböző nézőpontokból közelítik meg a hit szerepét és az emberi létezés kérdéseit.
Még ha hinnék is valamilyen istenben, akkor is gyűlölném a gyónás gondolatát.
Letérdelni egy sötét skatulyában. Kitárulkozni egy másik ember előtt.
Bocsásson meg, tisztelendő atyám, de természetellenesnek érzem … férfiatlannak.
Nem vagyok ateista. Gyerekkoromban megveszekedetten az voltam, azután – ma is annak tartom magam – agnosztikus lettem. A kérdést nem én döntöm el, ezért a vitát Isten létéről vagy nemlétéről irrelevánsnak tartom.
Úgy kell élned, hogy amikor az utolsó ítélet napja eljön és ott állsz szemtől szemben Istennel, ezt mondhasd neki: Uram, én nagyon jó ember voltam, pedig nem is hittem Benned.
Nemcsak hogy nincs Isten, de próbáljon meg valaki valaki vízvezeték-szerelőt keríteni hétvégén.
Gyermekkorunkban úgy tanuljuk, hogy ki vagyunk téve a külső körülményeknek, amit majd megold a fölöttünk lévő bármi. Az erő. A hatalom. Ugyanakkor ez nem így van. Mindez bennünk van. Csak egyszerűen önmagunkat kell jobban megismernünk.
Ma már nyilvánvaló, hogy az ateizmus és a materializmus éppen olyan szenvedélyes, dogmatikus hit, mint az ellenkezője.
Nem imádkozom, mert nem akarom untatni Istent.
Térjünk vissza a vallás tanításaihoz és állapítsuk meg újra: valamennyi illúzió, bebizonyíthatatlan és senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy őket igaznak tartsa, hogy higgyen bennük. Némelyik olyan valószínűtlen, annyira ellenkezik mindazzal, amit nagy nehezen megtudtunk a külvilágról, hogy nyugodtan hasonlíthatjuk őket a téveszmékhez.
Nincs nagyobb boldogság, mint ha valaki nyugalomban él és úgy is tud meghalni, ehhez pedig nem segít hozzá az a sok szamárság, amellyel a papok tömik tele a fejünket.
Van, aki ateistának nevezi magát, mondván: „én nem hiszek Istenben”, de ő akkor a hitetlenségben hisz. És ezt ugyanolyan önhitten teszi, mint bármelyik istenhívő, és éppen annyira kész megvédeni a hitét, mint ahogy bármelyik istenhívő is kész vitatkozni és bizonygatni a saját igazát.
Engem meg se kereszteltek. Biztos tudták, úgyse javítana a helyzeten…
Nincs megalázóbb, mint elgondolni, hogy még a vallástalanokat is megbotránkoztattuk.
A népszerű tudományos művek olvasása során hamarosan meggyőződtem arról, hogy a bibliai történetek jó része nem lehet igaz.
Aki a történések okozati törvényszerűségéről meg van győződve, az nem hihet olyan lény eszméjében, amely a világtörténés menetében rendelkezhetne; feltéve természetesen, hogy az illető az okozat-hypothézist komolyan veszi.
Egy biztos: jómagam semmiben nem hiszek, amiben hinni kell.
– Hogyha tényleg létezik a szakállas vénember, akkor egy orbitális ge*i.
– Ne haragudj, de most azt mondtad, hogy Isten egy gec*?
– Igen! Feláll neki a mészárlásokra, a rákos gyerekekre, és a megoldása az emberiségnek nevezett egzisztenciális agyfas*ra, hogy egy deszkához rögzíti a véres fiát. Ilyet csak egy gec* csinál.
Nincs Isten. Nem lehet, hogy ezt tűrje.
Az Isten szó számomra nem más, mint az emberi gyarlóságok kifejeződése és terméke, a Biblia pedig kétségkívül tiszteletre méltó, ám mégis primitív legendák gyűjteménye, amelyek emellett meglehetősen gyerekesek is. Legyen az bármily kifinomult is, semmilyen magyarázat sem tud meggyőzni ennek ellenkezőjéről.
És vajon nem jobb ember-e akármelyik kolduló buddhista szerzetes vagy bonc is a mi rókavadászatba merülő lelkészeinknél?
