Magyar Péter idézetek

Magyar Péter idézetek

1981. március 16. –
magyar jogász, diplomata, politikus

Egyre többen érzitek, hogy most vagy soha. Ha most sikerül, lezárhatjuk azt a korszakot, ami Magyarországot az Európai Unió egyik legszegényebb és legkorruptabb országává tette.

(részlet a debreceni tüntetésén elhangzott beszédéből – 2024. 05. 05.)

Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.

(A Rzeczpospolita című lengyel lap Magyarral készített interjújából – 2024. 05. 05.)

Orbán Viktor kétezer embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon.

(A Rzeczpospolita című lengyel lap Magyarral készített interjújából – 2024. 05. 05.)

Engem úgy neveltek, hogy lehetnek a házasságban problémák, de azt nem mondjuk be egy olyan interjúba, amit akár több millióan is megnézhetnek. Teljesen mindegy, hogy haragszunk-e a volt házastársunkra, vagy csak megkérnek erre, esetleg egy politikai narratívát vagy elterelő hadműveletet kell vinni. 

(A Hajdú Péter által készített Varga Judit interjúról)

A magyaroknak végre olyan politikusokra van szükségük, akik a saját kezükbe veszik a dolgokat, nem pedig Washingtontól, Brüsszeltől várnak segítséget.

Nagyon sok olyan vacsorán vagy rendezvényen voltam, ahol alapvetően csak és kizárólag a gazdasági vezetők voltak jelen. Ott ült az asztalnál több ezermilliárd forint, néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott ült a veje, és nyilván ilyenkor nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó, hanem arról, hogy kinek mit kellene átvenni, milyen focicsapatot kellene támogatni, milyen beruházásba lehetne beszállni, milyen konstrukcióban és ki vásárolja meg a repülőteret..

A miniszterelnöknek a Szomszédok, a Dallas és Való Világ jutott eszébe ma reggel az ország jelenlegi helyzetéről. Nekem inkább a Polip című sorozat és a Keresztapa trilógia.

(2024. március 22.)

Legnépszerűbb szerzők

A. J. Christian (86) Ady Endre (47) Agatha Christie (35) A kis herceg (41) Albert Einstein (38) Arisztotelész (100) Arnold Schwarzenegger (86) Audrey Hepburn (41) A zöld íjász (37) Bagdy Emőke (43) Barabási Albert-László (47) Benjamin Franklin (62) Blaise Pascal (50) Bob Gass (40) Bob Proctor (40) Bonaparte Napóleon (62) Brian Tracy (48) Bruce Lee (87) Buddha (71) Bud Spencer (98) Carl Gustav Jung (64) Carl Sagan (54) Cobra Kai (37) Cristiano Ronaldo (77) Csernus Imre (104) Csitáry-Hock Tamás (168) Dale Carnegie (38) Dexter (100) Donald Trump (50) Eckhart Tolle (73) Ezel - Bosszú mindhalálig (132) Fekete István (96) Fernando Alonso (38) Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (56) Fodor Ákos (135) Fredrik Backman (50) Friedrich Schiller (45) Graham Greene (39) Gárdonyi Géza (35) Henry Ford (36) Hermann Hesse (60) Hioszi Tatiosz (44) Honoré de Balzac (36) Illyés Gyula (37) Jim Morrison (48) Joe Dispenza (46) Johann Wolfgang von Goethe (290) Jókai Mór (63) József Attila (37) Kepes András (56) Kimi Raikkönen (40) Kodály Zoltán (40) Konfuciusz (52) L. Ron Hubbard (87) Laurell Kaye Hamilton (45) Lewis Hamilton (49) Lucius Annaeus Seneca (38) Madách Imre (40) Mahatma Gandhi (54) Marcus Tullius Cicero (35) Marilyn Monroe (44) Mark Twain (39) Matthew McConaughey (41) Max Verstappen (41) Meryl Streep (50) Miguel de Cervantes (45) Mike Tyson (111) Moldova György (54) Márai Sándor (112) Máté Gábor (orvos) (40) Móricz Zsigmond (50) Müller Péter (95) Napoleon Hill (103) Náray Tamás (59) Oprah Winfrey (60) Oravecz Nóra (35) Orbán Viktor (81) Oscar Wilde (36) Osho (37) Paulo Coelho (217) Pelé (38) Polcz Alaine (41) Puzsér Róbert (35) Rabindranath Tagore (49) Radnóti Miklós (40) Sadhguru (64) Scott Jurek (46) Stephenie Meyer (37) Stephen King (55) Szent-Györgyi Albert (43) Teleki Pál (38) The Originals – A sötétség kora (52) Vavyan Fable (105) Vekerdy Tamás (79) Voltaire (42) Wass Albert (70) William Shakespeare (44) Winston Churchill (60) Zig Ziglar (50) Ákos (56)