Amivel szembenézünk, talán leküzdhetetlennek tűnik. De tanultam valamit az edzés és a versenyzés évei alatt, illetve azokból a sorozatokból és ismétlésekből, amikor szinte már lehetetlennek tűnt egy még nagyobb súly megemelése. Azt tanultam, hogy mindig erősebbek vagyunk, mint gondolnánk.

Én 1966-ban versenyeztem először nemzetközi szinten. Akkoriban a legtöbb testépítősztár, akikről a magazinokban olvastam, Kaliforniában élt és ott is edzett. Az első nagy nemzetközi győzelmemre 1967-ig kellett várnom, amikor sikerült legyőznöm a Nemzetközi Amatőr Testépítő Szövetség (NABBA) Mr. Univerzum versenyén Dennis Tinerinót, ám ez csupán azt jelentette, hogy most már versenybe szállhatok az akkori nagyágyúkkal.

Emlékszem, mennyire hihetetlen volt számomra, amikor 1967-ben végre személyesen is találkozhattam Reg Parkkal. Szinte megszólalni sem tudtam az ámulattól. Részint azért csodáltam, mert nagydarab férfi volt, nagyon izmos, és fizikuma erőt sugárzott. Kezdőként eltökéltem, hogy az övéhez hasonló testet akarok; pontosan azt az izomtömeget és -sűrűséget, melyeket az ő fotóin láttam – nagy volt, kemény, egyszóval valódi Herkules.

Lassan elhagyom a húst és elmondhatom, hogy fantasztikusan érzem magam. (…) A hús egy nagyszerű fehérjeforrás, de nem az egyetlen. Megkaphatod babok, gabonák kombinációjából és persze kiegészítőkből. Az izmaid nem fogják tudni a különbséget.

Gyerekként a szüleinkkel a hátunk mögött ültünk a fogadóórán. Ha a tanár valami negatívat mondott a “munkánkkal” kapcsolatban, apám előre lépett, és lecsavart egy nyaklevest – épp úgy, ahogy más szülők is tették a gyerekeikkel.

Amikor 1962-ben elkezdtem súlyzózni, anyám ezt ismételgetve fakadt sírva: “Hol rontottam el? A fiam olajozott testű férfiak képét teszi ki a falra, pedig minden barátjának lányok fotóival van tele a szobája!”

Akár egy reggeli rutinról, filozófiáról vagy edzéstippről, vagy akár csak egy motiváló mondatról van szó, amely segít végigcsinálnunk a napot, nincs olyan ember ezen a földön, akinek ne jönne jól egy kis külső segítség.