Akár egy reggeli rutinról, filozófiáról vagy edzéstippről, vagy akár csak egy motiváló mondatról van szó, amely segít végigcsinálnunk a napot, nincs olyan ember ezen a földön, akinek ne jönne jól egy kis külső segítség.

Amikor nagy emberekkel találkozom – márpedig erre minden alkalmat megragadok -, megkérdezem tőlük, hogyan érték el a vívmányaikat, és milyen tényezők segítették őket. Tudom, hogy a sikerhez ezerféle út vezet, és az ő, valamint a saját tapasztalataimból megpróbálok új szabályokat alkotni.

Szerintem a világ legsanyarúbb sorsú emberei azok a fickók, akiket Dél-Afrika gyémántbányáiban láttam az 1960-as években. 450 méter mélyen, állandó 45 fokos hőségben dolgoztak napi egyetlen dollárért, és csak évente egyszer mehettek haza a családjukhoz. Ennél szarabb meló nem létezik! Ennél minden csak jobb lehet!

Néha éppen azok az emberek és körülmények tesznek jót az emberrel, akik és amelyek traumatizálják. Ma már áldom apám szigorát, az egész neveltetésemet és azt, hogy Ausztriában semmim sem volt meg, amit szerettem volna, mert ezek voltak azok a dolgok, amelyek felkorbácsolták az éhségemet.

A testem fejlesztésével eleinte sem volt gondom, később pedig eléggé érdeklődő srác lettem ahhoz, hogy az elmémmel is törődjek. Rájöttem, hogy az agyunk is egy olyan “izom”, amelyet rendszeresen edzeni kell. Elhatároztam, hogy rágyúrok arra is, hogy okos legyek.