Volt egy mosoly is még, voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat, az örömök, a kínok,
már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom, illúzió volt minden,
nem volt igaz az ölelés, de nem fáj már a nincsen.
Most már szinte mindegy, mit írtam akkor, mit éreztem éppen,
már nem karcol több csíkot a bánat az éjszakai égen.

De ha elhagysz engem, meghalok,
vagy ami még rosszabb, tán megmaradok,
s akkor mindörökre elveszek,
és már nem kell, aki hazavezet.

A vénámban megáll a vér, a kapilláris üres,
Legyek ügyes, hogy nevess, vagy újra szeress,
Hogy ne temess el, bár érted feltámadnék ezerszer,
Könyörgök az égieknek, hogy többet ne vessz el.