Sétálj, ez a dolgod, a városon át körbe-körbe,
Csodálkozz és hatódj meg néha, és gyakran nézz a tükörbe!
Olvass, de csak komoly könyveket, ha eljön a tél, korcsolyázz,
Érdekeljen a történelem, de ne legyen fontos a megoldás!
Szórakozz, de csak nagyon szépen, és mindig vedd fel a szebbik ruhád,
Szeress, legalább úgy, ahogy engem, szeress valaki mást!

Nem volt közöttünk veszekedés, nem volt szakítás, még csak szóváltás sem. Csak egyetlen, tulajdonképpen ártatlan szót mondtam neki – de mégis éppen ez volt az a pillanat, amikor egy illúzió, amely bennünket összetartott, színes cserepekre hullott szét.

Közös szavakból, közös haragból
Mi egymás bűnét látjuk
Közös dallamból, közös rímekből
Egy másik mű szólal meg
Közös hitekből, közös lángokból
Másik tűzben égünk
Közös világban, külön irányban
Csak egyre messzebb megyünk.

Többet nem találkozunk, többet nem látlak már,
egy gyenge szellő kellett, összedőlt a kártyavár.
(…)
Rengeteg emlék után tanít meg az élet
ragaszkodni mindenhez, mit a jövő széttéphet.

Kedvesem, fáj, hogy ezt kell mondanom:
tegnap még szerettelek, ma már gyáván elfutok.
Ez csak egy levél, szavakba önteni nem tudom,
nem hazudok neked, nincs miért maradnom.

Semmit sem tehetünk.
Egy napon majd
elmúlik a szerelem.
Hívás nélkül jön,
kérés nélkül megy.
Nem tehetünk semmit sem.