Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít.

A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége.

A kutyák és a gyerekek az egyetlen olyan fejlett teremtmények, akik képesek átadni a legtisztább szeretetet.

Saját életed igazságát valóban te teljesíted be: azt fogod visszakapni, amit magad is adtál: vérontásért háborút, tolvajlásért nincstelenséget, az akarat kegyetlenségéért minden szeretet elvesztését. S ha pedig életedből elvész a szeretet, elvesztettél mindent.

A hagyományos szerelemfogalom vonatkozásában a spanyol nyelv a legőszintébb: te quiero azt jelenti, hogy „akarlak”, és azt is, hogy „szeretlek”. A szeretlekre használt másik kifejezést – te amo –, ami nem hordozza ezt a kettősséget, ritkán használják, talán mert az igazi szeretet is épp oly ritka.

Az európai kultúra alapköveként emlegetett Biblia semmi másról nem beszél, mint a szeretetről. Arról a szeretetről, ami nehéz, nem arról, ami könnyű, amikor a szeretet tárgya úgy viselkedik, ahogy nekem tetszik, azt mondja, amit én akarok, hogy mondjon, úgy szeret, ahogy nekem tetszik. Így könnyű szeretni, hiszen a szeretet nem a másikról szól, hanem rólam, akinek elvárásai vannak, hogy miként és hogyan kell működnie a másiknak, hogy az normális legyen.

Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy “szeretlek”, egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.