Téged konyak nélkül is szeretlek…
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
1821. november 11. -1881. február 9.
orosz író
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij idézetei az emberi lélek mélységeit, a bűn és a megváltás kérdéseit, valamint az élet nagy erkölcsi dilemmáit tárják fel. Gondolatai erőteljes érzelmekkel és filozófiai mélységgel világítanak rá az emberi természet összetettségére.
A szívfacsaró szavak könnyítenek az ember lelkén, azok nélkül túl nehezen viselné el a bánatot.
Akinek van lelkiismerete, szenvedjen, ha elismeri, hogy vétett.
Egy idegen embert a nevetéséről is meg lehet ismerni. Ha az első találkozásnál kellemesnek találjuk a nevetését, akkor nyugodtan elmondhatjuk róla, hogy jó ember.
Én éppenséggel azt hiszem, hogy az ember legjobb meghatározása: kétlábú és hálátlan élőlény.
Az ember néha rettenetesen szereti a szenvedést – szenvedélyesen; ez is tény!
Tudod-e, hogy a nő, kegyetlen gúnyolódásával, képes agyongyötörni a férfit, és még csak lelkiismeret-furdalást sem érez egyetlenegyszer sem, mert magában mindannyiszor azt gondolja, ha az emberre néz: „Most ugyan holtra kínzom, de később majd mindenért kárpótolom a szerelmemmel…”
Ami nem sikerült, azt mindig ostobaságnak látjuk!
Én nem akarom és nem tudom hinni, hogy a rossz az ember eredeti állapota.
Te piaci kofa, te utolsó, te krinolinba bujtatott porosz csirkeláb!
„Mi a pokol?” És így vélekedem: „Szenvedés amiatt, hogy nem lehet többé szeretni.”
Aki önmagának hazudik, és a tulajdon hazugságát hallgatja, odáig jut, hogy nem fedez fel semmilyen igazságot se magában, se maga körül, így aztán tiszteletlenségbe süllyed mind magával, mind másokkal szemben. Ha meg nem tisztel senkit, szeretni sem tud többé, azért pedig, hogy szeretet hiányában is elfoglalja magát és szórakozzék, átengedi magát szenvedélyeknek, a durva élvezeteknek, mígnem teljesen elállatiasodik bűneiben, és mindez attól van, hogy szüntelenül hazudik az embereknek is, magának is.
Mindennek van határa, és ezt veszedelmes átlépni, mert ha egyszer átléptük, nincs visszatérés.
Legalább egy emberrel úgy akarok beszélni mindenről, mint önmagammal.
Lehet, hogy örökké fogod szeretni, de talán nem leszel vele mindig boldog.
Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sose láttuk addig, de alighogy rápillantunk, érdekel, mielőtt egy szót is váltottunk volna.
Csodálatos, mit művelhet egyetlen napsugár az emberi lélekkel!
Néha az ember vadállati kegyetlenségéről beszélnek, pedig ez szörnyű igazságtalanság és sértő a vadállatokra, a vadállat sohase tud olyan kegyetlen, olyan művészi tökéllyel kegytelen lenni, mint az ember.
Mindenki azt gondol magáról, amit akar, és az él a legvidámabban, aki mindenkinél jobban be tudja csapni saját magát.
Az én tréfáim persze suták, döcögősek, zavarosak, és önbizalomhiányról árulkodnak. Ennek az az oka, hogy én nem becsülöm magamat. De hát becsülheti magát valamelyest is egy fejlett tudattal rendelkező ember?
Mások ezeket keresték még
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij idézetek – a lélek mélységei és az emberi sors drámája
Dosztojevszkij a világirodalom egyik legnagyobb gondolkodója, aki műveiben az emberi lélek legmélyebb rétegeit tárta fel. A Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij idézetek nem csupán irodalmi gyöngyszemek, hanem filozófiai tanítások is: szólnak a hitről, a bűnről, a megbocsátásról és a szeretet gyógyító erejéről.
Gondolatai megmutatják, hogy az ember egyszerre képes a legnagyobb jóságra és a legmélyebb sötétségre. Dosztojevszkij szerint a belső küzdelem elkerülhetetlen, de éppen ez formálja a lelket és ad értelmet a létezésnek.
Idézetei arra ösztönöznek, hogy szembenézzünk önmagunkkal, és megtaláljuk azt az erkölcsi iránytűt, amely segít eligazodni a világ káoszában. Minden mondata emlékeztet arra, hogy az emberi szívben a legnagyobb fájdalom mellett is ott lakik a remény.