Gyermekkorom óta az volt az álmom, hogy a szeretet és a zene hatalmával egyesítsem a földön élő embereket.
Álom idézetek
Az álmokról szóló idézetek a vágyak, a remény és a képzelet különleges világába vezetnek. Ezek a gondolatok arra inspirálnak, hogy higgyünk a céljainkban, és bátran kövessük a szívünk vágyait.
A józan ész azt sugallja, hogy a földi dolgok jóformán alig léteznek, és az igazi valóság csupán az álmok világában lelhető meg.
Az álmok jönnek, jönnek maguktól, ki tudja, honnan, senki sem ura álmainak.
Az életem olyan volt, mint egy álom és az álmaim olyanok, mint az élet.
Az emberek szeretnek álomvilágot építeni maguk köré, és azt gondolják, hogy az úgy majd rendben is lesz. Szeretnek elkábulni a saját hitüktől, és maguknak azt bebeszélni, hogy a dolgok voltaképpen nem is alakulhatnak másként. Aztán csalódnak. Természetesen, mert az álmok és a szép elképzelések csak ritkán járnak kéz a kézben a valósággal. A deliráló fantázia és a vak romantika -mégha jó szándékú is- remekül “mutatnak” egy sodró cselekményű regény lapjain, ám a legkevésbé sem hatékonyak a valóságban. Emiatt nem szeretik, ha valaki tárgyilagos. Ha az a másik a jelen adottságaival és lehetőségeivel is számol, s ezáltal egyrészt kevesebbet csalódik, másrészt hatékonyabban építi az életét. Jobban halad, aki nem csak előre, egy általa kreált ideába, hanem oldalra, vagy hátra is néz.
Az utcán nem járt senki és csendesen álmodni kezdett a város. Először csak sóhajtott, aztán nyújtózkodott, aztán az álom végigszaladt az utcákon, mert egyszerre szükség lett rá mindenütt.
Aztán üde örömmel hajnalra kondult a harang, és az apróbb csillagok álomra csukták szemüket.
Szép dolog, ha vannak álmaid. […] De még szebb, ha legalább egy picike remény van arra, hogy valóra is válnak.
Minden álmom teljesült: a színészet, a zene, a verseskötetek. Kevés van, ami még nem teljesült.
Álmot láttam, jött egy szellem, s ragyogó lett éjjelem.
Megbámultam szerencsémet, honnan jött ez én nekem?
Milyen valószerűnek látszanak néha az álmok! Máskor meg mennyi összevissza zagyvaság!
Ha álmaim szárnyai túlságosan megnőttek, mindig akkorára tárult, hogy a vágyak kiférjenek rajta.
Az álmaidban még találkozunk. Ez még nem a búcsú.
A halottainkkal úgy vagyunk, hogy eleinte, ha róluk álmodunk, ébredéskor keserű haragot érzünk: miért csak álom volt, hogy élnek? Később lassan-lassan alábbadja az ember, és ébredés után is hordozza magával az álom andalító, jó érzését: legalább álmomban éltek, gondolja, s már szívesen álmodik róluk.
Az idő nem más, mint fikció, emberi kitalálás, csinálmány. Az álom egy suhanó másodpercébe például hosszú esztendők íze, eseménye fér el.
Nagyon nyugodt álmaim vannak, már csak azért is, mert tudom, hogy a kutya sem utánozna, ha nem volnék sikeres.
Nagy rajongója vagyok az álmoknak. Sajnos az álmok az első áldozataink az életben – úgy tűnik, az emberek gyorsabban feladják őket, mint bármi mást, egy „valóságért”.
Minden álom, mint minden álmodó, egyedi. Mégis van egyvalami, ami közös minden álomban: a változás. Az álmok folyamatosan átalakulnak, tovább fejlődnek és átalakítják a legismerősebb tájakat is vadonatúj világokká, tele élményekkel és felfedeznivalókkal.
Az álom a tudattalanunk független tevékenységén alapuló automatikus folyamat, amely éppen úgy mentes az akaratunktól, mint mondjuk az emésztés élettani folyamata. Ezért abszolút objektív pszichés folyamattal van dolgunk, amelynek természetéből objektív következtetéseket vonhatunk le a valóban fennálló pszichés állapotunkról.
Az álom a tudattalan aktuális helyzetének spontán önábrázolása szimbolikus kifejezési formában.