Az ember életében mindig a legelső nagy csapás váltja ki a legmélyebb kétségbeesést, mert ilyenkor még nem tudjuk, hogy minden seb képes begyógyulni, és hogy a kétségbeesést egy idő után a remény váltja fel.
Remény idézetek
A szerencse az a remény, hogy valamilyen befolyásolhatatlan véletlen majd átsegíti az embert a nehézségeken. A szerencsére számítani nem más, mint lemondani a kontrollról.
Az élő még bízhat a szerencsében, de a halott csak halott marad.
A sors úgysem lehetett erősebb a közönyös bátorságnál, amely ellene szegült. Az ember, ha sorsa végképp elviselhetetlenné válik, bármikor megölheti magát. Jó volt ezt tudni, de jólesett tudni azt is, hogy semmi sincs veszve addig, amíg él.
A remény veszélyes dolog. Megőrjíti az embert. Semmi szükség rá.
Tarthatnak álmodozónak, bolondnak vagy akinek akarnak, mégis úgy gondolom: minden lehetséges.
Aki babonás, az nem lehet egészen szerencsétlen. A babona néha remény.
Még egyetlen ügyembe se vettem be Istent csendestársnak. De ha a lehetőségek már kifogytak, akkor legalább a lehetetlenben meg kell őriznünk a hitünket. Az embert ilyenkor már csak kellemes meglepetések érhetik.
Ahol pedig nő a veszély, közeledik a megmentő.
Amire valóban szükségünk van, az ránk fog találni.
Már rég megtanultam, hogy az élettel kéz a kézben jár a remény, a halál esetében pedig nincs semmi.
A történetek nem érnek véget. Amíg csak élünk, folytatódnak. Az ember egyszerűen kénytelen folytatni a dolgait. Lapoznia kell, új fejezetet nyitni, megtudni, mi minden vár rá legközelebb, és őszintén remélni, hogy bármi is jön, nem lesz túl durva. Még ha odabent, a lelke mélyén tudja is, hogy nagy valószínűséggel az lesz.
Minden reggel újrakezdés, minden reggel új világ.
Csatorna szennyében gázolunk mi mind, ám van köztünk olyan, ki a csillagokba néz.
Meghalt mibennünk valami,
Most halt meg a Remény.
Ha megmutatod valakinek a jövőjét, annak nincs jövője. Ha megfosztod a titoktól, a reménytől fosztod meg.
Minden bűnre van bocsánat
Felhőket oszlat a fény
Ne lásd a fehéret feketén
Mindig van remény.
Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.
Nincs az az éjszaka és nincs az a baj, melytől megfutamodna a napkelte vagy a remény.
Most Vihar s Elmúlás borúl,
Jelenre, Múltra, konokul,
Jövőm ragyogjon énvelem,
Szép reménnyel neked s nekem.
S még valami, csodával határos: beteljesíthetjük álmainkat.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.
Ha nagyon akarod, megtalálod a reményt. Egy gyerekben, egy bárban elhangzó dalban, vagy annak a szemében, akit szeretsz. És ha szerencsés vagy – úgy értem a földkerekség legszerencsésebb embere – abban, aki ugyanúgy szeret téged, mint te őt.
Minden lehetőség a szíve alatt hordja a reményt.
Gomolygó felhők felett örökké kék az ég.
A jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében.
A remény a sötétben születik, a makacs remény, hogyha megjelensz, és megpróbálsz helyesen cselekedni: a hajnal eljő. Vársz, figyelsz, dolgozol: nem adod fel.
Reméld a legjobbat, de készülj fel a legrosszabbra.
Ha egy ember hisz, az másokat is hitre ösztönöz. Ezért szeretik az emberek a hazai hősöket, mert ha azok képesek voltak megcsinálni, akkor elhiszik, hogy ők is képesek lehetnek rá. Amikor olyan tetteket hajtasz végre, mint én, akkor reményt adsz az embereknek.
Aki reményből él, éhen hal.
Szívesen pillantunk a jövőbe, mert ami bennem ide-oda mozgó bizonytalanság, azt csendes kívánkozással örömest vezérelnénk a javunkra.
Még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül.
A szív útja a bátorság útja. Magunk mögött hagyjuk a múltat, és engedjük, hogy megérkezzen a jövő.
Azt álmodtam, teljes ember lettem, már nem tart ébren a kín, de mégis, amikor forró szél fúj és a tücskök ciripelnek, olyan szerelemről álmodom, amelytől talán megáll az idő. Jó lenne, ha valaki szeretne, rám nézne, de talán már megkaptam a boldogságot, ami nekem járt. Nem akarok hinni ebben, de nem vár más rám, csak a Hold!
A hervadó virág mellett mindig ott egy felpattanó rügy. Ha egy virág elhal, rengeteg mag marad utána. Mennyire hasonlít életünk egy virághoz!
A remény felütötte gyenge fejét, és én vigyázni fogok rá, mert szerelem nélkül az ember lelke elszáradna.
Bús az élet, de balga, aki gyászol;
Bozótok közt, csendes és árva pásztor,
Vágyaim csengős nyáját vigyázva terelem.
Oly jó hinni, hinni: túl sötét tereken
Üdvöm rejti egy óra, mint Megváltót a jászol;
Mutasd az utat, csillag! ó, messzi Szerelem!
Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.
A tél ölelésében tudja meg az ember, hogy lelke mélyén a nyár soha nem múlik el.
Most, mikor túlesett már az első meglepetésen, egyszerre elfáradt. Az ember egy életen át készül valamire. Először megsértődik. Aztán bosszút akar. Aztán vár.
Mondd azt, hogy sohase féljek,
Mondd azt, a tűz el nem éget,
Mondd azt, hogy semmi se fájhat,
Mondd azt, hogy vársz, míg megtalállak.
Hazudj még nekem!
Hosszú az út és nehéz, mely a pokolból a fénybe vezet.
A sarkon túl mindig jön valami jobb.
Az élet túl becses ahhoz, semhogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen, szeretet, és végső soron remény nélkül éljünk.
Újra kezdeni mindent e világon,
– megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
valami, valamikor, valahol…
Nem maradhat mindig rejtve a szem elől:
Egyszer felkel a nap kelet felől.
Emeld fel a tekinteted! Húzd ki magad! Képes vagy rá. Ha sötét is van, mindig lesz új reggel… Tartsd életben a reményt!
Ha még egyszer láthatnálak benneteket! Ha csak annyit tudnék, életben vagytok-e? Vagy, ha Isten őrizz, megbizonyosodnék róla, hogy ti már… nem! Ezt nem tudom végiggondolni! Álmatlanság kínoz. Vágyom utánatok, erősebben az éhségnél és szomjúságnál, ugyanakkor félek a bizonyosságtól. Nagyon fáradt, öreg ember lettem. Ha hozzátok fűző gyötrő kötelék nem feszülne bennem, alázatosan átengedném magam a rohamos hanyatlásnak. Valójában halott vagyok. Így azonban reménykedve és szorongva mégis hazamennék. Akár kísértetnek is. Haza. Hozzátok!
A remény halhatatlan, és amíg élek, remélni fogom, hogy megérkezem egyszer.
Kell ott fenn egy ország, mely talán ránk is vár,
kell ott fenn egy ország, amit senki nem talál.
Kell ott fenn egy ország, mely bárkit átölel,
Kell ott fenn egy ország, amit sosem rontunk el.
Ahhoz, hogy meglásd a tavaszt, ha tényleg látni akarod, előbb túl kell élned a telet.
Reményből él a vágy, s meghal, ha nincs remény:
Láng az, amely kihúny, ha tápláléka nincsen.
Partról partra szállok, mennyi új virág és íz!
Millió sok ember vár, aki új reményben hisz.
Ők is tűrtek csendben, némán,
Szemükben ott van az igazság.
Még kicsi a Föld, hol élünk, és túl nagy a hazugság,
De hol a szerelemélmény? Veled ott partot érnék.
Az életnek minden öröme csak por és hamu, és az örömnek előzetes érzése – a remény – sokkal édesebb, boldogítóbb, mint maga az öröm, mert ha elértük, amire vágytunk, meghal a vágy, és vele az öröm is.
Semmi sem olyan köztudott, mint az, hogy nem várhatunk valamit cserébe a semmiért. Mégis mindannyian ezt tesszük, és úgy hívjuk: remény.
Tollas kis jószág a “remény”,
Lelkünk ágára ül,
Fújja szövegtelen dalát,
És sosem némul el.
A remény jó dolog, talán a legjobb. És a jó dolgok nem halnak meg, miként a rosszak sem élnek örökké.
Benned él párod sajgó negatívja, várod, hogy a varázsszót kimondja: Én vagyok Te – mellyel örök sebedet begyógyítja.
Egy vágyam van csupán, s efelé török egész lényemmel. Oly soká kívántam, és oly állhatatosan, hogy bizonyára beteljesedik, mégpedig nemsokára, hisz földi életem magába szívta már: megsemmisültem e beteljesedés várásában… Istenem! Hosszú küzdelem ez, és bár vége volna már!
Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erőm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem főldbe vágy.
Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.
Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok.
A valóságban egy szerelemnek lehetségesnek kell lennie. Lehet, hogy nem talál azonnal viszonzásra, de csak akkor képes életben maradni, ha legalább van rá remény – bármilyen távoli is -, hogy meghódíthatjuk a szeretett lényt.
Egyetlen nap sem olyan, mint a másik, mert mindegyik tartogat egy csodát, egy mágikus pillanatot, amikor az univerzum összeomlik, és új csillagok születnek.
Neked is új reményt ad minden nap,
Adj esélyt a rejtett álmodnak.
A szíved rég valóra váltaná,
Tégy ma esküt rá!
Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.
Az egyetlen, ami emberi: szerelemmel szeretni, értelem és remény nélkül, talán éppen a reménytelenséget űzni.
Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni.
De akkor is remélek egyre, hogyha
még újra éj jön s újra éj az éjre,
átfázom, átvirrasztom álmodozva.
Semmi sem gyötör jobban, mint a meghiúsult remény.
Földiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
A reményeid, álmaid és törekvéseid jogosak. Megpróbálnak felemelni a felhők fölé, a viharok fölé, csak hagynod kell.
Nem szabad hagynunk, hogy a félelmeink visszatartsanak a reményeink követésétől.
Ahol nincsen emberi reménység,
ott vagyon az isteni segítség.
Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig.
A remény egy esemény óhajtásának összecserélése ennek az eseménynek a valószínűségével.
Ösztönszerűleg inkább hajlunk a reményre, mint az aggodalomra – amint szemeink is maguktól a világosság felé fordulnak, nem a sötétség felé.
Nincs veszett ügy, míg akad csak egy bolond is, aki küzd érte.
Léteznek orvosi csodák. Bár mi, akik a tudományra esküdtünk fel, nem szeretünk hinni a csodák létezésében. De léteznek, történnek dolgok, amikre nincs magyarázat. Nem irányíthatjuk őket, de megtörténnek. Élünk a csodával, ha rátalálunk, átnyúlunk a szakadékon. Bár lehetetlennek tűnik, és nélkülöz minden logikát, átérünk.
A némaság iszonyú teherként nehezedik lelkemre. Majd megjelenik a remény egy mosollyal és ezt susogja: “az önfeledésnek is megvan a maga öröme”. Így hát én igyekszem napommá varázsolni a mások szemében lévő világosságot, zenémmé a mások fülébe csengő hangot és boldogságommá a mások ajkán megjelenő mosolyt.
Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.
Világéletemben hittem benne, hogy a nap legcsodálatosabb pillanata, amikor reggel felébredünk. Mindegy, hogy vacakul érezzük-e magunkat vagy jól, egy biztos: aznap még bármi történhet velünk! És az sem számít, ha az esetek többségében semmi különös nem történik. A lehetőség benne van a reggelekben.
Félt megkísérteni a Jóistent. Vagy a Sátánt. Mert ki tudja, miféle felsőbb hatalom lesi manapság az emberek beszédét, hogy lesújtson rájuk, ha a fennhéjázó remény bűnébe esnek.
Semmi sincs, amiről a félelem és a remény meg ne győzné az embert.
Ezernyi titkod
bennem rejlik
számtalan szádon
ajkam fénylik
merész pillanat
téged szeretni
hiányod félni
s reménybe temetni…
Megtanultam, hogy várni a legnehezebb, és szeretnék hozzászokni, tudni, hogy velem vagy akkor is, ha nem vagy mellettem.
A remény nem más, mint a képzelőerő állhatatossága.
Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is.
A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Mikor az utad járod,
Gyakran elveszted hited,
De ne bántson,
Mert ami elveszett,
Egykor rád talál.
A lehetetlent is
szabad lesz remélni;
meglátod, hogy milyen
érdekes lesz élni.
Messze fenn a napsütésben vannak a legmagasabbra törő vágyaim. Lehet, hogy nem érem el őket, de felnézhetek, láthatom, hogy milyen szépek, hihetek bennük, és megpróbálhatom követni őket.
Az ígéretek kevesebbe kerülnek az ajándékoknál, és sokkal többet érnek náluk. Sohasem adunk annyit, mint amikor reményt adunk.
A tél nem tart örökké; a tavasz nem marad el.
Engedd, hogy a kudarc
Rávilágítson a legfőbb
tanulságra:
Minden naplemente
Egy nagyon, nagyon fényes
És erőteljes napfelkelte kezdete.
Ha romba dőlnek legszebb álmaid,
reményeid el ne hagyjanak,
Mert sokszor a romok fölött
a legszebb virágok nyílnak.
Mami mindig mondta, hogy nem kell fejjel rohanni a falnak. Majd jön, akit keresek, ha akar. Annyira akartam a lényeget, hogy kiugrott a kezeim közül, és a nagy kapkodásban elfelejtettem, hogy valójában én mit akarok, én ki vagyok. A boldogság közel van, itt van az orrunk előtt, csak nem látjuk.
A valószínűtlenről való álmodozásra létezik egy szó, mégpedig az, hogy remény.
Álom-e?
A foszlány mi reménnyé ásítja lelkem?
Hallom-e?
A suttogó hangját?
Hiszem-e?
Árulón ismételt ragját?
Természettől fogva szinte rejtve megvan bennünk minden, amire az életben szükségünk lesz, és mindez magától kifejlődhet.