Keserű a bánat, keserű, de elfojtom én,
Valahol még vár egy kis remény.
Remény idézetek
Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (…) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni.
Lesz még nap fenn az égen,
Lesz még virág a fákon,
Lesz még a lelkemben béke,
Jön még a szememre álom.
Nap napra, évre év, csonton hús, bőr, izom, vér
A vén test férgek szánalmas tanyája végül
De amíg reggel nem a végre ébred, bízik, remél, vár,
És a végén a régi romjain egy új világ épül fel.
Érzelmek tengerén hánykódó hajótörött
Magánya mielőtt végleg magába zárja
Nem tehet mást, hinnie kell, hogy a látóhatár mögött
Végül a szeretet szárazföldje várja.
Ebben a mesében részeg a herceg és ronda a királylány
De néha a szemétdomb felett is felragyog a szivárvány.
Képzeld el, hogy ott van, benned él,
hogy néha bármit megtennél,
hogy végül megtaláld a fényt az alagút végén.
Csak amikor elég sötét van, látod meg a csillagokat.
Szalmaszálba kapaszkodom, tudom. De ne becsüljük le a szalmát! A három kismalac egyike még házat is épített belőle.
Minden vágy magában hordozza spontán beteljesülésének mechanizmusát. A vágy színtiszta lehetőség, amely igyekszik megnyilvánulni.