Egy gyűlölettel teli világban sem szabad lemondanunk a reményről. Egy haraggal teli világban sem szabad lemondanunk a békességről. Egy kétségbeeséssel teli világban sem szabad lemondanunk az álmainkról. Egy bizalmatlansággal teli világban sem szabad lemondanunk arról, hogy higgyünk egymásban.

Jó időben, jó helyen,
Kell, hogy egyszer jobb legyen.
Talán fordul majd a világ.

Egyszer minden összejön,
A jószerencse rám köszön.
Összes részlet mind összeáll… a jó út ránk talál.

A szép eszmék egy idő után elkopnak. De azért utána mindig van egy új hajtás, ami reményt ad.

Forradalom volt ez is. Egy új korszaknak, a megpróbáltatás új korszakának forradalma. A munka, a bizalom, az újrakezdés forradalma. A megcsalt, de a háború kapujából visszafordult ember forradalma. Sőt, forradalma a rokkant falunak, amely mélységbe taszítva is élni akart. És egy népnek a forradalma, amely a háború kialudt tűzhelyén felemelte komor fejét.

Vársz valakire. Egy Angyalra. Szeretnéd látni szemeinek csillogását, vágysz erőt meríteni mosolyából, kívánod hallani hangját. Mert… de nincs “mert”… nincs magyarázat, nem is kell. Vársz rá, szükséged van rá. Igen, vársz rá. Az Angyalra. Az Angyalra, pici szárnyakkal. De nem érkezik. És szomorú vagy… Ám történik valami. Az Angyal küld valamit. Egy pici tollacskát a szárnyaiból. És már tudod, amit eddig is éreztél: gondol rád, fontos vagy neki. És már nem vagy szomorú… a pici tollacska szárnyakat ad… neked is.

Láttam az életet fentről lefelé és lentről felfelé. Mindkét arcát ismerem. És tudom, hogy van bölcsesség, és hogy van remény.