A múltat megtalálni
Mondják, nem lehet.
Mit szólnál, ha
Megmutatnám azt a helyet?
Minden, miről azt hiszed,
Rég elveszett,
Minden, ami elmúlt,
Ott lebeg.
Emlékezés idézetek
Japánban mindig fel lehet keresni azt, akit szeretnénk. Beszélnek hozzánk. Még akkor is, ha már nem élnek.
Azt mondják, az emlékezet életet ad a halál után. Talán van benne némi igazság, de csak ha elfogadjuk, hogy az emlékeinket kellemes távolságból szemléljük, mint múló lobbanásokat vagy alkalmi szikrákat. Ha mohók vagy kétségbeesettek vagyunk, ha nagyon akarjuk, ha utánunk nyúlunk, és megpróbáljuk őket elérni, mi történik? Olyan gyorsan eltűnnek a szemünk elől, hogy azon tűnődünk, léteztek-e egyáltalán. A trükk talán az, hogy meg kell szelídítenünk őket. Ha megtanuljuk a tenyerünkbe zárni, kincsként őrizni az apró, de ragyogó pillanatokat, és ebben találni valami megnyugvást. Különben semmi másra nem jók, mint hogy eszünkbe véssék: elkéstünk. Hogy ami elveszett, örökre elveszett.
Nem tekintek vissza, és nem is akarok. Ami elmúlt, elmúlt, nem elemzem. Biztos, hogy sok hibát elkövettem, de már úgysem lehet változtatni rajta.
Jobban emlékszem:
mit éreztem láttán, mint
arra, mit láttam.
Soha ne zárd be az ajtót, ha újra kopog a múlt.
Bárhol is élsz, el ne felejtsd, hogy az út hol indult.
Az emlékezet, fiacskám, a család szent tárnája.
Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel…
A tenger elmossa tegnapom
Szól a víz
De mit beszél?
Egy illatról bevillan egy hangulat
Az agyamban újra él a pillanat
Másodpercek alatt ugrom éveket
Mikor minden mozgott és lélegzett.