Ha visszatekintesz az életedre, és arra, ahonnan valamikor elindultál, olyan, mintha egy hegycsúcsról tekintenél vissza a sivatagra. Szinte el sem tudod hinni, hogy képes voltál eljutni idáig.

Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább.

Talán feleslegesen ragaszkodunk olyan emlékekhez, amit többé nem élhetünk át, csak imitálhatjuk, de azzal rontunk a helyzeten.

A felnőttek memóriája elég szelektív és időnként nem is túl pontos. Konkrétan arra emlékeznek és úgy, amire akarnak, ráadásul állítják, hogy igazuk van, kár megkérdőjelezni, sosem ismerik be.

Korunk egy láthatatlan táblát függesztett fölénk, melyen az áll, hogy Nosztalgiázni Tilos, csak vásárolni szabad, fogyasztani és újabb és újabb termékekre vágyakozni, de én nem tudok arról leszokni, hogy lássam és megkönnyezzem azt, ami már nincs, hogy felidézzem és a szavak gyémántkerekébe foglaljam azt, ami már eltűnt…