Ha soha nem vagy képes elfogadni azt, ami van, akkor ebből az is következik, hogy senkit sem tudsz olyannak elfogadni, amilyen.
Eckhart Tolle
1948. február 16. -
német származású kanadai író, előadó, spirituális tanító
Eckhart Tolle idézetei a jelen pillanat erejéről, a belső csendről és az ego elengedéséről.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Egyes spirituális tanítások azt állítják, hogy minden fájdalom végső soron illúzió. Így igaz. A kérdés az, hogy igaz-e ez számodra is?
A megvilágosodás nem csak a szenvedésnek és az állandó külső és belső konfliktusoknak vet véget, hanem a szakadatlan gondolkodás rettenetes rabságának is. Micsoda hihetetlen fölszabadulás ez!
A fájdalom kizárólag fájdalomból táplálkozhat. A fájdalom nem táplálkozhat örömből. Számára az emészthetetlen.
Az elme – tudattalanul – imádja a problémákat, mert azok valamiféle identitást adnak neked.
Milyen gyorsan is alkotunk véleményt egy-egy emberről, s jutunk velük kapcsolatban ilyen-olyan következtetésre! Az egós elmét elégedettség tölti el, amikor címkét ragaszthat egy másik emberi lényre, hogy így fogalmi identitást adjon neki, amikor kinyilvánítja fölötte igaznak vélt ítéletét.
A teljesen váratlan, közelgő halál hatalmas sokkja úgy hathat rád, hogy következtében a tudatosságod teljesen felhagy a formával való azonosulásával. A testi halál előtti utolsó, néhány pillanatban, és meghalás közben, önmagadat formamentes tudatosságként tapasztalod meg. Hirtelen nincs többé félelem, csak lelki béke, és annak a tudása, hogy „minden rendben”, s hogy a halál csupán egy forma feloldódása. Ekkor rájössz, hogy a halál végső soron illúzió. Ugyanúgy illúzió, mint a forma, amellyel azonosultál.
A jelen pillanattal mindig meg tudsz birkózni, viszont képtelenség megbirkózni valamivel, ami csak az elmének egy kivetítése: a jövővel.
Tetszik nekem Buddha egyszerű meghatározása: a megvilágosodás a szenvedés vége. Ebben ugyebár nincs semmi emberfölötti. Definícióként ez természetesen így nem elegendő, hiszen csak azt közli, hogy mi nem a megvilágosodás, azaz a nem szenvedés. De mi marad, amikor nincs többé szenvedés? Buddha erről nem szól, és ez annyit jelent, hogy erre neked magadnak kell rájönnöd.
Az Isten szó zárt fogalommá vált. Abban a pillanatban, ahogy az emberek ezt a szót kimondják, elméjükben egy mentális képet alkotnak. Lehet ugyan, hogy már nem egy fehér szakállú öregemberről, de még mindig egy rajtuk kívül álló valakiről vagy valamiről – és szinte mindig egy hímnemű valakiről vagy valamiről.
Bocsásd meg magadnak, hogy nem érted még el a tartós lelki béke állapotát! Abban a pillanatban, ahogy teljesen elfogadod békétlenségedet, az békévé változik! Minden, amit tökéletesen elfogadsz, az odajuttat: a lelki béke állapotába visz. Ez a megadás csodája.
A félelem pszichológiai állapota elválik bármilyen konkrét, valódi, azonnali veszélytől. Ez több formában jelentkezett: kényelmetlenségérzetként, aggodalomként, szorongásként, idegességként, feszültségként, rettegésként, fóbiaként stb. Ez a fajta pszichológiai félelem mindig valami olyasmivel kapcsolatos, ami megtörténhet, s nem olyannal, ami éppen most történik. Te itt és most vagy, elméd pedig a jövőben. Ez „szorongásszakadékot” szül.
Amint megértetted az alapelvet, hogy a benned zajló események megfigyelőjeként légy jelen – és ezt a megtapasztalás révén „érted meg” –, birtokodba került az átalakulást szolgáló leghatékonyabb eszköz.
Az elme soha nem találhatja meg a megoldást, és nem is engedheti meg neked, hogy te megtaláld, mert ő önmaga lényegi része a „problémának”. Képzelj el egy rendőrtisztet, aki megpróbál elfogni egy gyújtogatót, miközben ő maga a gyújtogató! Nem szabadulhatsz meg ettől a fájdalomtól, amíg föl nem hagysz azzal, hogy éntudatodat az elméddel, vagyis az egóddal való azonosulásból származtasd.
Az állatok még mindig egységben élnek a teljességgel, nem veszítették el azt. Mélyen gyökereznek a létben. Ők nem teremtik meg a problémák világát, egyek az élettel. Mi, emberek pedig elrekesztettük magunkat az élettől, gondolati képünk van az énről, amelyet sorompó választ el a világ többi részétől. Mert ott van a másik emberi lény, és ez rettenetes elképzelés. Életünket a „szükségünk van a többiekre, de félünk tőlük” elve vezérli. A másik ember mentális megakoncepció.
A szabadság kezdete annak felismerése, hogy nem a „gondolkodó” vagy. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be.
Hagyd, hogy mindenki az legyen, ami. Nem kell megváltoztatnod őket; a boldogsághoz nincs szükséged arra, hogy máshogyan viselkedjenek.
A legsötétebb felhőzet mögül sem tűnt el a Nap. Akkor is ott fénylik, a felhők másik oldalán.
Eckhart Tolle idézetek – jelenlét, tudatosság és belső béke
Eckhart Tolle spirituális tanító és író, akinek gondolkodása világszerte emberek millióira volt hatással. Tanításainak középpontjában a jelen pillanat ereje, az ego meghaladásának lehetősége és a tudatos jelenlét áll. Szavai egyszerűek, mégis mélyek – nem bonyolult tanrendszert kínálnak, hanem közvetlen utat a belső csendhez.
Az Eckhart Tolle idézetek arra hívnak, hogy kilépjünk az állandó gondolkodás és aggodalom körforgásából, és megtapasztaljuk azt a nyugalmat, amely mindig ott van bennünk.
Gondolatai gyakran a szenvedés gyökereire, az elme működésére és az önazonosság valódi természetére világítanak rá. Szavai nem tanítanak, inkább emlékeztetnek: arra, hogy a béke nem elérendő cél, hanem felismerhető állapot.
Ezek az idézetek különösen azokhoz szólnak, akik a rohanó mindennapokban szeretnének megállni, elcsendesedni és tudatosabban jelen lenni az életükben.
Eckhart Tolle gondolatai segítenek felismerni, hogy a valódi változás nem kívül, hanem belül történik – a figyelem, az elfogadás és a jelenlét által.