Ha magadhoz akarod vonzani a sikert, üdvözölnöd kell, bárhol is látod.
Eckhart Tolle
1948. február 16. -
német származású kanadai író, előadó, spirituális tanító
Eckhart Tolle idézetei a tudatos jelenlétről, a belső békéről és az ego meghaladásáról szólnak. Gondolatai segítenek elcsendesíteni a belső zajokat, és mélyebben megélni a jelen pillanatot.
Ha soha nem vagy képes elfogadni azt, ami van, akkor ebből az is következik, hogy senkit sem tudsz olyannak elfogadni, amilyen.
Az akut boldogtalanság hatalmas erejű ébresztő hatás lehet!
Egyes spirituális tanítások azt állítják, hogy minden fájdalom végső soron illúzió. Így igaz. A kérdés az, hogy igaz-e ez számodra is?
A megvilágosodás nem csak a szenvedésnek és az állandó külső és belső konfliktusoknak vet véget, hanem a szakadatlan gondolkodás rettenetes rabságának is. Micsoda hihetetlen fölszabadulás ez!
A fájdalom kizárólag fájdalomból táplálkozhat. A fájdalom nem táplálkozhat örömből. Számára az emészthetetlen.
Az elme – tudattalanul – imádja a problémákat, mert azok valamiféle identitást adnak neked.
Milyen gyorsan is alkotunk véleményt egy-egy emberről, s jutunk velük kapcsolatban ilyen-olyan következtetésre! Az egós elmét elégedettség tölti el, amikor címkét ragaszthat egy másik emberi lényre, hogy így fogalmi identitást adjon neki, amikor kinyilvánítja fölötte igaznak vélt ítéletét.
A teljesen váratlan, közelgő halál hatalmas sokkja úgy hathat rád, hogy következtében a tudatosságod teljesen felhagy a formával való azonosulásával. A testi halál előtti utolsó, néhány pillanatban, és meghalás közben, önmagadat formamentes tudatosságként tapasztalod meg. Hirtelen nincs többé félelem, csak lelki béke, és annak a tudása, hogy „minden rendben”, s hogy a halál csupán egy forma feloldódása. Ekkor rájössz, hogy a halál végső soron illúzió. Ugyanúgy illúzió, mint a forma, amellyel azonosultál.
A jelen pillanattal mindig meg tudsz birkózni, viszont képtelenség megbirkózni valamivel, ami csak az elmének egy kivetítése: a jövővel.
Tetszik nekem Buddha egyszerű meghatározása: a megvilágosodás a szenvedés vége. Ebben ugyebár nincs semmi emberfölötti. Definícióként ez természetesen így nem elegendő, hiszen csak azt közli, hogy mi nem a megvilágosodás, azaz a nem szenvedés. De mi marad, amikor nincs többé szenvedés? Buddha erről nem szól, és ez annyit jelent, hogy erre neked magadnak kell rájönnöd.
Az Isten szó zárt fogalommá vált. Abban a pillanatban, ahogy az emberek ezt a szót kimondják, elméjükben egy mentális képet alkotnak. Lehet ugyan, hogy már nem egy fehér szakállú öregemberről, de még mindig egy rajtuk kívül álló valakiről vagy valamiről – és szinte mindig egy hímnemű valakiről vagy valamiről.
Bocsásd meg magadnak, hogy nem érted még el a tartós lelki béke állapotát! Abban a pillanatban, ahogy teljesen elfogadod békétlenségedet, az békévé változik! Minden, amit tökéletesen elfogadsz, az odajuttat: a lelki béke állapotába visz. Ez a megadás csodája.
A félelem pszichológiai állapota elválik bármilyen konkrét, valódi, azonnali veszélytől. Ez több formában jelentkezett: kényelmetlenségérzetként, aggodalomként, szorongásként, idegességként, feszültségként, rettegésként, fóbiaként stb. Ez a fajta pszichológiai félelem mindig valami olyasmivel kapcsolatos, ami megtörténhet, s nem olyannal, ami éppen most történik. Te itt és most vagy, elméd pedig a jövőben. Ez „szorongásszakadékot” szül.
Ami értékes, ami valódi, az sohasem vész el.
Amint megértetted az alapelvet, hogy a benned zajló események megfigyelőjeként légy jelen – és ezt a megtapasztalás révén „érted meg” –, birtokodba került az átalakulást szolgáló leghatékonyabb eszköz.
Az elme soha nem találhatja meg a megoldást, és nem is engedheti meg neked, hogy te megtaláld, mert ő önmaga lényegi része a „problémának”. Képzelj el egy rendőrtisztet, aki megpróbál elfogni egy gyújtogatót, miközben ő maga a gyújtogató! Nem szabadulhatsz meg ettől a fájdalomtól, amíg föl nem hagysz azzal, hogy éntudatodat az elméddel, vagyis az egóddal való azonosulásból származtasd.
Az állatok még mindig egységben élnek a teljességgel, nem veszítették el azt. Mélyen gyökereznek a létben. Ők nem teremtik meg a problémák világát, egyek az élettel. Mi, emberek pedig elrekesztettük magunkat az élettől, gondolati képünk van az énről, amelyet sorompó választ el a világ többi részétől. Mert ott van a másik emberi lény, és ez rettenetes elképzelés. Életünket a „szükségünk van a többiekre, de félünk tőlük” elve vezérli. A másik ember mentális megakoncepció.
A szabadság kezdete annak felismerése, hogy nem a „gondolkodó” vagy. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be.
Hagyd, hogy mindenki az legyen, ami. Nem kell megváltoztatnod őket; a boldogsághoz nincs szükséged arra, hogy máshogyan viselkedjenek.
Mások ezeket keresték még
Eckhart Tolle idézetek – jelenlét, tudatosság és belső béke
Eckhart Tolle spirituális tanító és író, akinek gondolkodása világszerte emberek millióira volt hatással. Tanításainak középpontjában a jelen pillanat ereje, az ego meghaladásának lehetősége és a tudatos jelenlét áll. Szavai egyszerűek, mégis mélyek – nem bonyolult tanrendszert kínálnak, hanem közvetlen utat a belső csendhez.
Az Eckhart Tolle idézetek arra hívnak, hogy kilépjünk az állandó gondolkodás és aggodalom körforgásából, és megtapasztaljuk azt a nyugalmat, amely mindig ott van bennünk.
Gondolatai gyakran a szenvedés gyökereire, az elme működésére és az önazonosság valódi természetére világítanak rá. Szavai nem tanítanak, inkább emlékeztetnek: arra, hogy a béke nem elérendő cél, hanem felismerhető állapot.
Ezek az idézetek különösen azokhoz szólnak, akik a rohanó mindennapokban szeretnének megállni, elcsendesedni és tudatosabban jelen lenni az életükben.
Eckhart Tolle gondolatai segítenek felismerni, hogy a valódi változás nem kívül, hanem belül történik – a figyelem, az elfogadás és a jelenlét által.