Ha éberen elmerengsz egy virág, kristály vagy madár láttán, anélkül, hogy azt gondolatban megneveznéd, számodra az a formamentesbe nyíló ablakká válik. Megnyílik egy belső „rés” – ha mégoly csöppnyi és tünékeny is –, amely a lélek világával teremt összeköttetést.

Személyiségünk egyetlen élet, csak egy a milliárd közül, amelyet a lelkünk megtapasztal. A lélek az időn kívül létezik. A lélek mérhetetlen távlatokat képes befogni, és észlelését nem gátolja a személyiség.

Mindig minden szituáció minden érintett személyt szolgál. Egyetlen olyan helyzetet sem találhatunk, egyetlen olyan pillanatot sem, amely ne szolgálná közvetlenül és azonnal a lélek gyógyulását és teljessé válását. Minden lélek illúzióját szándékai teremtik meg.

Minden, amit teszek, belülről jön és tudattalan, mivel a lelkiség nem racionalizálható.

„Boldogok a lélekben szegények – mondta Jézus –, mert övék a mennyek országa.” Mit jelent a „lélekben szegények” kifejezés? Azt, hogy nincs belső teher, nincsenek azonosulások. Sem dolgokkal, sem olyan mentális fogalmakkal, amelyekben éntudat lenne. És mi a „mennyek országa”? A Lét egyszerű, ám mély öröme, ami akkor található meg, ha elengeded az azonosulásokat, és „lélekben szegénnyé” válsz.

Csak mert vettél egy kocsit, még nem mondod, hogy te magad vagy az a gépjármű. Akkor hát miért állítanád, hogy pusztán mert tested van, azonos vagy azzal a testtel?

A szívem ott van a tenyeremben, ott ver minden ujjam végében. Ha nem csap bele, figyelmeztetem magát, beleülök ebbe a székbe, és meghalok. (…) Nem remegek én a testemért. Én a szívemben és a fejemben élek, uram – nem ebben a gyenge porhüvelyben, melyben átmenetileg lakom.

A világ nem csak a fizikai valóságról szól, ezért arra is figyelmet kell fordítanunk, és fejleszteni kell, ami bennünk van. A lelkünkben.