A tökéletességre törekvő embernek mindig meg kell őrizni derűjét és lelke békességét, sohasem szabad engednie, hogy nyugalmát megzavarja a szenvedély vagy a futó vágy.

Mindenkinek van lelke. De nem mindenki engedi meg magának, hogy lelki életet éljen. (…) A férfiakat úgy szocializálják, hogy ne sírjanak, ne hagyják el magukat, ne panaszkodjanak, ne álmodozzanak, ne legyenek érzékenyek. De ez nem azt jelenti, hogy belül üresek!

Hogy mi a lélek, azt éppoly kevéssé tudjuk, mint azt, hogy mi az élet. Elég nagy titok ahhoz, hogy elbizonytalanodjunk, mennyi az én része a világban, és mennyi a világ része az énben.

Utazni csupa gyönyörűség volna (…), ha test nélkül utazhatnánk. Ha míg testünk pihen, szabadon csatangolhatna a lelkünk.
Akármerre járok, mindig hiányzik valami, s ettől elszorul a szívem; mindig többre vágyom, mint amit abban a percben kaphatok.

Meg vagyok róla győződve, hogy az ember lelki irányának fejlődésére semmi sincs oly sújtó hatással, mint a külseje, és nem is annyira a külső maga, mint az a meggyőződés, hogy vonzó vagy visszataszító-e.

Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, –
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.