Flamingó-színű gyerekkorom évei, ahogy öregszem, közelednek, nekem a halál születés; a születés az első halálom volt. “Van-e nagyobb árvaság, felnőttek között gyerek maradni?” De én öreg gyereknek születtem.

Az emberi lélek független a testtől. Amikor meghalunk, lelkünk elhagyja a testet, s egy olyan világba tér vissza, mely elkülönültnek tűnik földi világunktól. Az emberi test olyan, mint egy kabát ­ felvesszük, hogy emberek legyünk, és levetjük, hogy másvalamivé váljunk.

Ha éberen elmerengsz egy virág, kristály vagy madár láttán, anélkül, hogy azt gondolatban megneveznéd, számodra az a formamentesbe nyíló ablakká válik. Megnyílik egy belső „rés” – ha mégoly csöppnyi és tünékeny is –, amely a lélek világával teremt összeköttetést.

Személyiségünk egyetlen élet, csak egy a milliárd közül, amelyet a lelkünk megtapasztal. A lélek az időn kívül létezik. A lélek mérhetetlen távlatokat képes befogni, és észlelését nem gátolja a személyiség.

Mindig minden szituáció minden érintett személyt szolgál. Egyetlen olyan helyzetet sem találhatunk, egyetlen olyan pillanatot sem, amely ne szolgálná közvetlenül és azonnal a lélek gyógyulását és teljessé válását. Minden lélek illúzióját szándékai teremtik meg.

Minden, amit teszek, belülről jön és tudattalan, mivel a lelkiség nem racionalizálható.

„Boldogok a lélekben szegények – mondta Jézus –, mert övék a mennyek országa.” Mit jelent a „lélekben szegények” kifejezés? Azt, hogy nincs belső teher, nincsenek azonosulások. Sem dolgokkal, sem olyan mentális fogalmakkal, amelyekben éntudat lenne. És mi a „mennyek országa”? A Lét egyszerű, ám mély öröme, ami akkor található meg, ha elengeded az azonosulásokat, és „lélekben szegénnyé” válsz.