Az élet két világ között lebeg,
mint rezgő csillag éj s nappal határán,
mi vagy, mi voltál, ah ki mondja meg?
Ki mondja meg, hogy eztán még mi vár rám?
George Gordon Noel Byron
1788. január 22. - 1824. április 19.
angol költő
George Gordon Noel Byron idézetei a szenvedélyről, a szabadságról és az érzelmek intenzív megéléséről szólnak. Költészete erőteljes hangulatot teremt, és mély betekintést ad az emberi lélek viharos világába.
Örülnek a szép nőnek, bármiféle,
Ő sem ismerte a bút és ködöt,
Szeme mosolygott, tündöklő igézet,
S a szíve dobbant annak, kire nézett.
A korok múlása megváltoztat mindent: az időt – a nyelvet – a földet – a tenger partjait – az ég csillagait, mindent az ember „fölött, alatt és körül”, csak magát az embert nem, aki sose volt és sose lesz más, mint boldogtalan semmirekellő. Az életutak végtelen sokfélesége mind a halálba torkoll, és a végtelen sok kívánság csakis csalódáshoz vezet.
Az élet legfőbb célja az érzés – érezni, hogy élünk, még ha fájdalomban is. Ez a „sóvárgó űr” hajt mindannyiunkat a vad után, ez sarkall viadalokra, ez indít útnak újra és újra, ez vezet féktelen, de mélységesen átérzett élmények hajszolására, melyeknek fő varázsereje a velük járó nyugtalanságban rejlik.
Ha újra kellene kezdenem életemet, nem tudom, mit szeretnék másképpen csinálni; leginkább szeretnék talán meg sem születni.
Elváláskor mindig az szenved jobban, aki marad.
Aki írásával a szívekig akar hatni, annak sokat próbált szíve legyen – bár talán jobb, ha túl van már a megpróbáltatásokon. Míg a szenvedélyek uralkodnak rajta, érzi, de le nem írhatja őket – ahogy csata közben sem fordíthat hátat, hogy felebarátjának beszámoljon az eseményről.
A jövő legjobb prófétája a múlt.
Szereted, mivel szép mint az alma volt anyádnak; és ha szűnik szépsége, szerelmed is megszűnik, mint a többi szomjuság.
A hízelgés csak azért nem visszatetsző, mert bár hamis, azt jelzi: valaki tart bennünket ilyen vagy olyan okból annyira fontosnak, hogy még hazugság árán is törekedjék barátságunkért – mert ez a céljuk a hízelgéssel.
Igazán kár rímfaragónak állnia, aki valami jobbhoz is ért.
Egy kardra vágytam, hogy tusázva
csapjak közéjük hősi lázba.
S elveszni itt – ha nincs bocsánat –
de még megölni egynéhányat…
Engem sokkal többet üldöztek, mint téged, amint pályám jelen dekadenciájából is láthatod – mert nem hiszem, hogy lenne pillanatnyilag népszerűtlenebb és kevésbé kelendő író, mint én. Barátaim legalábbis így mondják – áldassék jóakaratuk!
Honnan a fenéből tudjam, meddig élek, egy évig vagy egy hónapig? Bár tudnám, akkor többféleképpen is megszervezhetném a költekezésemet.
Mint tudod, a nevetésről ismerszik meg az értelemmel bíró állat; így tartja dr. Smollett. Magam is így vélem, de sajna, kedvem nem mindig tart lépést nézeteimmel.
Sokan készek visszavonni dicséretüket, de csak emelkedett szellem képes helyesbíteni elítélő véleményét, illetve megdicsérni azt, akit korábban támadott.
Ha az életből levonjuk a gyermekkort (ami vegetálás) – az alvást, evést, mosakodást, be- és kigombolkozást – mi marad a tulajdonképpeni létezésre? Egy mormota nyara.
Néha úgy gondolom, hogy az ember csak maradéka valami magasabb rendű anyagi lénynek, amely egy előző világban szerencsétlenül járt, és elkorcsosult, mire a káoszon keservesen átverekedte magát az alkalmazkodásig.
És vajon nem jobb ember-e akármelyik kolduló buddhista szerzetes vagy bonc is a mi rókavadászatba merülő lelkészeinknél?
A vallásról én semmit se tudok mondani, jót legalábbis nem. Bolondot minden szektában találsz, csalót is a legtöbbjében; miért hinnék olyan misztériumokban, melyeket senki sem ért, csak mert akik írták, összekeverték az elmebajt az Ihlettel, és evangélistának titulálták magukat?
George Gordon Noel Byron idézetek – szenvedély, lázadás és a lélek vihara
George Gordon Noel Byron, ismertebb nevén Lord Byron, a romantika egyik legnagyobb alakja, aki nemcsak költőként, hanem életvitelében is a szabadság és az önkifejezés szimbólumává vált. Műveiben a szenvedély, a szerelem, a melankólia és a lázadás fonódnak össze, miközben minden sora az emberi lélek mélységeit kutatja.
A Byron-idézetek nem csupán szépen megformált gondolatok: ezek a sorok a szabadságvágy, az érzelmi túláradás és az önreflexió lenyomatai. Byron nem félt kimondani, amit mások csak éreztek – minden szava mögött valódi élettapasztalat és fájdalom húzódik meg.
Ezek az idézetek ma is inspirálnak, mert az igazság, a szépség és a szenvedély örök kereséséről szólnak. Byron az a költő volt, aki nemcsak a sorai mögött, hanem minden gondolatában is ott izzott a szenvedély – és ez a tűz ma is lángol minden olvasó szívében, aki a mélységben keresi önmagát.