Túl sok titkot tudtam már, amelyek közül szinte egyik sem volt az enyém. Az én titkom viszont sötét volt, és súlyos teher.

Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörűséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítlak, akkor is kereslek, sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent és a végtelent kívánom.

Minden ember titkok leple alatt – mint az éjszaka leple alatt – éli valódi, igen érdekes életét. Minden egyéni lét titkon alapszik, a kultúrembernek részben talán ezért olyan fontos, hogy az egyéni titkot tiszteletben tartsák.

És később, a csöndes nyári esők idején, a fellegek széthintik (…) az álmoknak a darabkáit a költők meredek háztetőin, hogy az emberek ne éljenek az olyan ősi és különös titkok és csodák híre nélkül, amelyekről csupán a bolygók mesélnek egymásnak az éjszakában.

A legkisebb államtitok is olyan szikra, amiből nagy tűzvész lehet. Nemcsak az uralkodónak nem szabad bízni senkiben, de annak sem, aki közelében él.

Élni, egy titokkal, mint a régi emberek, akik mindent elmondtak, leírtak vagy bevallottak, csak azt az egyet nem, ami a szívükben égett. Élni, mint a régi költők vagy gárdatisztek, akik párbajra mentek meghalni egy félreértés miatt, de kínpadon sem vallották be azt az egy nevet (sokféle kínpad van). Élni, pecséttel a szívünkön és ajkunkon, az égre nézni, mindenről beszélni, de arról az egyről hallgatni, halálig.

Vajon miért kérnek egyes közlendőiket illetően titoktartást az emberek? Nem lenne egyszerűbb el sem mondani?

Hagyj, ne fürkéssz, hiába fáradsz:
Van éj, legyenek titkai!
Multamban semmit sem találhatsz,
Ami szerelmed növeli.
Szeretsz – nos, legyen elég ennyi!
S ha szeretsz, ne kérdezd soha,
Ne tudd meg, hogy az életem mily
Üres, fekete, ostoba!

Márpedig bűn csak az, aminek híre kel.
A botrány, asszonyom, csak az kiált az égre.
S ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke.

Mindenkinek az emlékei között akadnak olyanok, amelyeket az ember nem mindenki előtt tár fel, legfeljebb a barátai előtt. Akadnak olyanok is, amelyeket még barátainak se tár fel, legfeljebb saját magának, de magának is csak hétpecsétes titok gyanánt. És vannak végül olyanok is, amelyeket még saját maga előtt se mer feltárni, és ilyen dolgokból minden rendes ember emlékezetében épp elég halmozódik fel. Sőt úgy áll a dolog: minél rendesebb ember valaki, annál több ilyen emléke van.

A fénykép egy titokról készült titok. Minél többet mutat, annál kevesebbet árul el.

Lassanként megszeretem a titkolózást. Már-már ez az egyetlen dolog, amely ebbe a mai életünkbe némi rejtélyt és csodát lophat be. A legközönségesebb holmi is kedves, mihelyt eldugjuk.

Ha a mondat közepén csönd keletkezik, egy kicsinyke, félre nem érthető csönd, az olyan, mintha megnyílna halkan egy ajtó, s az ember betekintést nyer oda, ahol fontos dolgok éppen most születnek.

Csoda az a külső esemény, amelynek azért nem értjük az okát – mert az belül történik. Ez minden gyógyulásnak, teremtő mágiának, alkotásnak a titka. Először belül – aztán kívül.

Soha életemben nem volt ennyi titkom. De be kell vallanom, a hátrányai ellenére, valahol jó érzés, hogy van egy titkos életem.

Hallgassunk minden olyan dologról, ami egy kapcsolat szempontjából jelentéktelen, s a másiknak csak fájdalmat, megaláztatást vagy féltékenységet okoz. Ne légy gyáva és gyenge, viseld egyedül a terheidet, ne akard a partnered vállára lőcsölni!

A titok ajtaját nem olyan nehéz kinyitni, mint ahogyan azt az emberek gondolják. Ellenkezőleg, az a szörnyű, milyen nehéz bezárni.

Nem sóhajtunk, könnyünk se csordul,
mosolygunk, mi több, nevetünk!
Nem árulkodik a titokról
keserű ráncunk, tört szemünk.

A titkokat leplek takarják, s ha elindulsz a fölfedezésükre, sorban tárulnak föl előtted a leplek, egyre többet tudsz, és egyre jobban tudod – de soha nem jön el a végső pillanat, amikor eljutsz a legbelső helyre, ahol végre magadhoz ölelheted a titkok Titkát – mert az mindig beljebb van.

Két isteni tulajdonság van bennünk. A Titok és a Fény. A Titok: lelkünk mélye. A Fény pedig értelmünk fénye, amely megcsillantja a felszínt. Megcsillantja, de egyetlen pillanatra sem tárja fel a titok legmélyét.

Amikor az ember szerelmes, bármit meg tud tanulni, és olyan dolgokat ismerhet meg, amelyekre álmában sem mert gondolni – mert a szerelem a kulcsa minden rejtély megfejtésének.

A legegyszerűbb dolgok a legszokatlanabbak, és csak a bölcsek láthatják meg őket.

Az egyetlen módja bármiféle misztikum fenntartásának, ha hallgatsz és nem beszélsz senkivel. Nekem viszont kötelességem nem hallgatni.

A titok nélküli szív nyitott levél. Ahol mélység van, a titkok is mélyen nyugosznak, mert nagy üregek és öblök vannak, ahol a súlyos dolgok alámerülhetnek. A hallgatás nagy önuralmat követel, s az igazi diadal azé, aki ezen a téren legyőzi magát.

Hogy mi a lélek, azt éppoly kevéssé tudjuk, mint azt, hogy mi az élet. Elég nagy titok ahhoz, hogy elbizonytalanodjunk, mennyi az én része a világban, és mennyi a világ része az énben.

Meghalok és feltámadok minden nap, minden egyes festményemben. Azért dolgozom, hogy megmutassam, amit magam sem értek, amit olyan rosszul fejezek ki, de amit azért tudok. Egyszóval a titkomat. Drága barátom, Maeterlinck… azt mondta: “Az élet titok, a halál a kulcs, az pedig, aki elfordítja a kulcsot, eltűnik titokban.”

Egy másodpercig látsz: látod a titkot. Te vagy a titok. Egy másodpercre mindennek jelentése van.

Mind félünk tőle, hogy kifürkészik az érzéseinket és a titkainkat. Pedig az igazság az, hogy nincs olyan rejtett dolog, ami a felszínre ne kerülne.

Az elhallgatás olykor több a hallgatásnál. Olyanféle függöny, amely jótékonyan leplez egy olyan ágyat, ahol rendhagyó módon össze nem illő lények találkoztak.

 

A titkok olyanok, mint a parázs a kályhában: kihunynak, ha túl sokáig piszkálja őket az ember.

A nők szerint a titok vagy túlságosan nagy ahhoz, hogy egyedül hordozzák, vagy túlságosan kicsi ahhoz, hogy érdemes volna megőrizni.

Minden titokkal úgy vagyunk, hogy az csak addig titok, amíg senki nem tudja. Mihelyt két ember tudja, mintha már az egész világnak tudomása volna róla.

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.

Előfordul, hogy legféltettebb gondolatainkat is szívesen osztjuk meg olyan idegenekkel, akiket soha többé nem látunk, mintha a szélbe kiáltanánk a titkainkat.

Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.