Minden harc és háború az élet megsemmisítésére tör. Egyetlen harc van, mely nem pusztulást, hanem termékeny életet jelent: a harc, amelyet a szerelmes férfi a nő ellen visel.
Háború idézetek
Mirajtunk áll, hogy biztosítsuk magunkat a vereség ellen, de az ellenség legyőzésének alkalmát maga az ellenség szolgáltatja.
Ne ismételd meg azt a taktikát, aminek segítségével győzelemhez jutottál, inkább hagyd, hogy a módszereidet a körülmények végtelen számú variációja határozza meg.
Terveid legyenek sötétek és kifürkészhetetlenek, akár az éjszaka, s amikor mozdulsz, úgy sújts le, akár a villám!
A háború a csalás Útja. Így aztán , ha képes is vagy megtenni valamit, azt mutasd, mintha képtelen lennél rá. Ha bevetnéd (seregedet), mutasd magad tétlennek. Ha közel vagy, mutasd, mintha távol lennél; míg ha távol vagy, mutasd magad közelinek.
A győzedelmes hadsereg mindenekelőtt a győzelem feltételeit valósítja meg, és csak azután keresi a harcot. A vesztes sereg először harcol, és csak utána keresi a győzelmet.
A legyőzhetetlenség rajunk múlik, a legyőzhetőség viszont az ellenségen.
Általában, csata közben a hagyományos taktikával vehető fel a harc, és a formabontó taktikával érhető el a győzelem.
Az uralkodónak sohasem szabad személyes haragja miatt mozgósítani a hadseregét. A hadvezérnek sohasem szabad személyes csalódottsága miatt harcba bocsátkozni. Ha előnyödre szolgál, mozdulj, ha viszont nem, maradj veszteg! A harag még örömmé változhat, a bosszúság pedig még lehet elégedettség, de az elpusztított országot nem lehet többé föltámasztani, a halottakat pedig nem lehet többé életre kelteni.
A jó sakkozó, ha elveszt egy játszmát, szentül azt hiszi, hogy veresége bizonyos hibából ered, és ezt a hibát a játék elején keresi, de elfelejti, hogy az egész játszma alatt, minden lépésében ugyanolyan hibákat ejtett, és hogy egyetlen húzása sem volt tökéletes. Az a hiba, melyre a figyelmét fordítja, csak azért tűnik a szemébe, mert az ellenfele kihasználta. Hát mennyivel bonyolultabb ennél egy háborús játszma, mely egy kor bizonyos körülményei közt folyik le, ahol nem egy akarat irányít élettelen bábukat, ahol minden a sok különböző független akarat tömérdek összeütközéséből folyik?
A társadalmi problémákat nem jó katonai „feladványok” módjára felvetni, mert a „megoldás” is nagyon háborúk és csaták módjára fog alakulni. A világnak éppen elég nyomorúságot hozott az az emberfajta, mely azt hiszi, hogy egy kérdést, melynek zsákutcába vitelében és elmérgesítésében maga is részes, „megoldani” annyit tesz, mint tűzzel-vassal olyan feltételeket teremteni, melyben az megszűnik kérdés lenni.
A civilek többsége nem érti, hogy bizonyos szintű érzéketlenségre szükség van ahhoz, hogy el tudjuk végezni azt a munkát, amelyre kiképeztek minket. Ha az ember egy brutális világban akar élni, akkor el kell fogadnia a rideg tényeket. Nem állítom, hogy ez így helyes. Nem feltétlenül vagyok rá büszke. De a különleges műveletek világa érzéketlen, ezért érzéketlen elmére van szükség hozzá.
A háború túl komoly dolog ahhoz, hogy katonákra bízzuk.
A második világháború után a kommunizmus bűvkörébe zuhanó nyugati értelmiség sokat tett azért, hogy a nemzeti identitást felszámolja.
A háború iszonyatosra fordult. Könyörtelen mészárlás és pusztítás tombolt Európában. A kiképző táborokban a szuronyrohamot oktatták – hogyan kell ordítani, rohanni, és a szuronyt az ellenség hasába döfni; ha a szurony beszorul az ellenfél ágyékába, miként kell haslövéssel kiszabadítani a pengét. Tombolt a hisztéria.
Akik a háborút a „küzdelem a létért” telhetetlen megnyilatkozásának vagy az állati agresszió ösztönmaradványának, az ember biológiai természetének próbálják tulajdonítani, nem sokat vesznek észre abból a különbségből, ami a háború elképesztő, ritualizált vérengzése és az ellenségeskedés, a civódások és a gyilkos lehetőségeket rejtő viszályok más, kevésbé szervezett változatai között van. Az élelem megszerzésekor megnyilvánuló harciasság, vérszomjasság és öldöklés – már legalábbis a húsevőknél – biológiai vonások: a háború azonban kulturális intézmény.
Az emberen kívül legfőként bizonyos hangyafajták szoktak háborúskodni, melyek szervezett hadseregeikkel halálos küzdelmekbe bocsátkoznak. Ezek a társadalomban élő rovarok már vagy hatvanmillió évvel ezelőtt feltalálták a „civilizáció” minden nagyobb intézményét, köztük a „királyság”-ot ( pontosabban: a „királynőség”-et), a katonai hódítást, a munkamegosztást, a szerepkörök és kasztok szétválasztását, más fajok megszelídítéséről, valamint a földművelés kezdeteiről nem is beszélve. A civilizált ember főként irracionális fantáziájának hatalmas ösztönzőereje tekintetében lépett túl a hangyaboly eme bonyolult rendszerén.
– Az emberek egyre okosodnak, de nem lesznek jobbak! – mondta Dédapó. – A legszörnyűbb fegyvereket találják ki egymás megsemmisítésére!
Az embertelen világ, a külső háborúk mindig belső egyensúlytalanságok következményeként alakulnak ki.
Ó, ti gyönge, szép emberek! Ti csak megadni tudjátok magatokat! Neketek az kell hogy leigázzanak.
Ebben a gyűjteményben a a háború különböző aspektusait megvilágító legfontosabb idézeteket találod a konfliktusokról, az erőszakról, az áldozatokról, a hősiességről, a félelemről, a veszteségről, a pusztításról, a békéről, a politikai motivációkról, a stratégiáról és a háború filozófiájáról.
Az idézet-válogatásban katonák, politikusok, filozófusok, írók és túlélők szavai egyaránt megtalálhatók, bemutatva a háborúk emberi és társadalmi nézőpontjait.
Merülj el a háborús idézetekben, ha érdekel a történelem, a politika, a hadtudomány, vagy ha szeretnéd jobban megérteni a konfliktusok okait és következményeit.