Az élet minden élvezete a külső jelenségek szabályos váltakozásában gyökerezik. Éj és nap forgása, az évszakok visszatérése, virág és gyümölcs fejlődése, meg ami még az idők során elibénk kerül és gyönyörűségünkre szolgál kínálkozva, sőt követelődzve: ezek a földi lét igazi rugói.
Johann Wolfgang von Goethe
1749. augusztus 28. — 1832. március 22.
német író és költő
A leányban azt szeretjük, ami, az ifjúban azt, amit ígér.
Ifjú dilettánsok tolakodását jóakaratúlag kell tűrni: élemedve ők lesznek a művészet s a mester legigazabb tisztelői.
A nehézségek a célhoz közeledve fokozódnak.
A teljes, a fele- és negyedrészbeni tévedések bajosan, fáradságosan korrigálhatók és észlelhetők, hasonképpen nehéz az igazságukat is oda tenni, ahová való.
A szenvedélyek hibák vagy erények – csak fokozottan azok.
Szívesen pillantunk a jövőbe, mert ami bennem ide-oda mozgó bizonytalanság, azt csendes kívánkozással örömest vezérelnénk a javunkra.
Nem szeret igazán, aki szerelme hibáját nem erénynek látja.
Büntetlenül senki sem sétálhat a pálmák alatt.
Semmi a világon nem teszi szükségessé az embert, csak a szeretet.
Nincs oly igazi, meleg öröm a világon, mint látni egy nagy lelket, amint megnyílik az ember előtt.
Mi szívünknek a világ, szerelem nélkül? Ami egy varázslámpa fény nélkül!
Hogy a gyerekek nem tudják, mit akarnak, abban minden nagy tudományú tanító- és hopmester egyetért; hogy azonban felnőttek is gyermek módra támolyognak ezen a földön, és mint azok, éppúgy nem tudják, honnan jönnek és hová mennek; hogy éppoly kevéssé cselekszenek igaz célok szerint, s éppúgy kétszersülttel és kaláccsal és nyírfavesszővel kormányozzák őket: azt senkinek sem ízlik elhinni, pedig úgy vélem, kézzelfogható igazság.
A világ minden ajándéka, minden szívessége nem pótol egyetlen pillanatnyi belső örömöt.
Úristen! Azt rendelted az ember sorsául, hogy ne legyen boldog, csak míg nem jön meg és ha csak ha már megint elment az esze!
Kicsoda vagy tehát?
Az erő része, mely
Örökké rosszra tör, s örökké jót művel.
Hasztalan nyújtom feléje a karomat reggel, ha nehéz álmomból ébredek, hasztalan keresem ágyamban éjszaka, ha egy boldog, ártatlan álom rászedett, mintha őmellette ülnék a réten, és fognám s ezer csókkal borítanám a kezét. Ó, ha ilyenkor, még félig az álom révületében, utána nyúlok, és ettől felébredek – könnyek árja zuhog fuldokló szívemből, és vigasztalan zokogok a sötét jövő felé.
Viszontlátjuk egymást, megtaláljuk egymást, mi minden alakban felismerjük egymást.
Az önismerethez nem elmélkedéssel juthatunk el, hanem cselekvéssel. Igyekezz tenni a dolgokat, és csakhamar látni fogod, milyen anyagból is gyúrtak.
Aki nagyot akar, annak össze kell szednie magát. A korlátozottságban mutatkozik csak meg a mester. És a törvény csak szabadságot adhat nekünk.
Valamely dologra való puszta rátekintés nem visz minket előre. Minden szemlélés szemléletbe megy át.
Ki leggonoszabb korban jött világra,
az a gonoszt is jónak találja.
Ha jót teszel, tedd csak a jóért!
Ezt gyermekednek add tovább:
S ha gyermekednél kár a szóért,
majd megszívleli unokád.
A szerencse súlymérője
Ritkán áll be egyenlőre,
Nem elég, hogy szemet táts.
Kell, hogy sülyedj vagy emelkedj,
Nyerj vagy veszíts, győzz vagy szenvedj,
Üllő légy vagy kalapács.
A dohányzás a középszerű emberek időtöltése, az unatkozó tunyáké, akik életük egyharmadát átalusszák.
A Szentháromság úgy alkotta meg a Természetet, hogy jobban nem is lehetett volna. Olyan orgona, amelyen az Örökkévaló játszik, az Ördög pedig a fújtatót működteti.
Ha szeretlek is, mi közöd hozzá?
Ifjúkorában mindenki azt hiszi, hogy a világ vele kezdődött, hogy voltaképpen minden őérte van.
Sok az olyan ember, aki azt képzeli, hogy amit tapasztal, azt meg is érti.
Okosságnak és oktalanságnak egyazon ellentmondást kell elszenvedniök.
Aki az első gomblyukat elvéti, végig be nem gombolkozhatik.
Vajon tudja-e a veréb, hogy mit érez a gólya?
Valaki felismerheti egy eszme hasznos voltát, és mégsem értheti kellően ahhoz, hogy teljesen hasznát vegye.
Nemcsak az teszi az embert, ami vele született, hanem az is, amit magának megszerzett.
Ha valakit dicsérünk, vele egy sorba helyezzük magunkat.
Nem az értelmes ember uralkodik, hanem az értelem, nem az eszes, hanem az ész.
Az igazi tanítvány megtanulja, hogy a megismert dolgokból kifejtse az ismeretleneket, és megközelítse a mestert.
Az igazság hasonlatos az istenséghez; nem közvetlen jelenik meg, hanem nyilatkozásaiból kell kitalálnunk.
Az embert nem a születés, a földi rang avatja előkelővé, hanem a szellem és a jellem.
Úgy vagyunk a távolsággal, mint a jövendővel! Nagy, derengő egész nyugszik a lelkünk előtt, érzésünk elmosódik benne, mint a szemünk, és jaj! vágyódunk egész lényünket odaadni, egyetlen, nagy isteni érzés minden gyönyörével telítődni. – És jaj! ha odasietünk, ha az Ott-ból Itt lesz, minden mindig ugyanaz, és benne vagyunk a szegénységünkben, korlátaink rabságában, és lelkünk tovább eped az elillant enyhülésért.
Csak a természet gazdagsága végtelen, csak ő képzi a nagy művészt. A szabályok javára sok mindent nem lehet mondani, körülbelül azt, amit a polgári társadalom dicséretére mondhat az ember. Aki hozzájuk igazodik, sohasem fog ízléstelent vagy rosszat elkövetni, ahogyan az, akit törvény és jómód mintáz, sohasem válik tűrhetetlen szomszéddá, különleges gazfickóvá; de viszont minden szabály, bármit mondjanak is, megöli a természet igaz érzését és igaz kifejezését!
Kár, hogy a természet csak egy embert teremtett belőled, mert megvolt az anyaga egyaránt a derék és a gazfickóhoz!
Rózsát lát meg egy legény,
vadrózsát a réten;
szép, akár a hajnalfény,
fut a fiú könnyedén,
erre vágyik régen.
Piros rózsa, rózsaszál,
vadvirág a réten.
Én megtaláltam ám egy szívet, egy nemes lelket, amellyel ha együtt lehettem, többnek éreztem magam, mint voltam, mert mindaz voltam, ami lehettem.
Csak bátran fel! Te adj útmutatást,
vesd el a képzelet minden koloncát,
működjék szenvedély, érzés, tudás
s, ezt jól jegyezd meg: egy adag bolondság!
A Szép magasztosabb, mint a Jó; a szép magában foglalja a jót.
Olyanformán vagytok, mint a tenger, melynek különféle neveket adnak, és végül is csupa sós víz.
Valamely nemzet csak akkor tesz szert ítélőképességre, midőn önmagát megítélni tudja. E nagy kiváltsághoz azonban igen későn jut el.
Annyi ereje még váltig marad mindenkinek, hogy végrehajtsa azt, amiről meg van győződve.
Aki történetet ír, módját ejti annak, hogy a múlttól megszabaduljon.
Közönségesnek nevezzük az esetleges valóságot, melyen nem fedezünk fel pillanatnyilag sem a természetnek, sem a szabadságnak valamely törvényét.
A tevékeny ember azzal törődik, hogy helyesen járjon el; hogy helyénvaló dolgok történnek-e, arra ne legyen dolga.
Ha az ember testi és erkölcsi valóján elgondolkodik, rendszerint betegnek találja magát.
Mindenkinek a természetében van valami, ami visszatetszést keltene, ha szabadon nyilvánítaná.
Tévedni igen helyénvaló dolog, míg fiatalok vagyunk, de öreg korunkra fel kell hagynunk ezzel.
Nem mindenütt vannak békák, ahol víz van, de víz van ott, ahol békákat hallani.
A világ úgyis tele van titokzatossággal, mért tennők meg hát a legegyszerűbb jelenségeket is titokzatosnak.
Ha tévedek, bárki észreveheti, azt nem, ha hazudok.
Sokkal inkább beleképzelhetjük magunkat: oly agynak állapotába, mely a leghatározottabb tévedésben leledzik, mint olyanéba, mely féligazságokkal áltatja magát.
Ki holtig küzdve fáradoz,
az megváltást remélhet.
Ha napszerű nem volna már a szem,
Nem láthatná meg a napot sohasem.
S ha nem lappangna bennünk égi szikra,
Az isteni szép sohsem boldogitna.
Vágyaink a bennünk szunnyadó képességek előhírnökei.
Ha fiatalok akarunk maradni, mindennap olvassunk el egy költeményt, hallgassunk egy kis zenét, nézzünk meg egy szép festményt, és, amennyiben lehetséges, tegyünk valami jót. Az ember legfőbb érdeme éppen az, hogy amennyiben teheti, felülkerekedik a külső körülményeken, és minél kisebb befolyást enged azoknak.
A halál pillanata az, amikor a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan.
Egyek vagyunk, bármilyen messzi útra ha elmennél,
Alkonyodik, csillagok fénye gyúl már, bár itt lennél!
Ábránd, csaló varázs.
A pompás érzelem, mi életet teremthet,
A földi zűrzavarban holtradermed.
Nem forraszt a szó szívet szívekhez,
Ha nem szívedből érkezett.
Mit át nem érzel, kár azért a hajsza;
Ha nem lelkedből árad át.
Mi csillog, az csupán a percnek érték,
A nagy mű szebb utókort is megér még.
Ki minden percet megragad:
Az győz a sors felett.
A mámor kell nekem, mi legfájóbb gyönyör,
Szerelmes gyűlölet, mi frissítőn gyötör.
A kín meg a röpke kéj,
Siker, kudarc, veszély
Felváltja egymást sebtiben.
Elvégre az vagy – ami vagy.
Viselj parókát milliónyi fürttel,
Járj ölnyi sarkakon vagy trónra ülj fel,
Az maradsz mindig, ami vagy.
Ha ezt a létet összetörted,
Majd támad más a rom felett.
E föld ölén fakad, mi boldogíthat,
S e nap ragyogja itt be kínjainkat;
Ha már ledobtam ezt a terhet,
Legyen, mi lesz, s ahogy lehet.
Átok a büszke véleményre,
Amellyel elménk díszeleg,
Átok a káprázatra, fényre,
Mely érzékünket ejti meg!
Az ember azt, mit át nem érez,
Otromba gúnyba fojtja csak,
Mi jó és szép, azon kacag,
Mit meg nem ért: leszólja dohogva.
Milyen tisztán láttam mindig az állapotomat, és mégis mindig mennyire gyerekként cselekedtem; ma is milyen világosan látok, és még sincs semmi reménye a javulásnak.
Végtére is – az vagy, mi vagy.
Vendéghajat ezer bodor fürttel csináltass,
csatolj magadra hosszú gólyalábat,
maradsz örökre, ami vagy.
Ha aszerint nézel valakit, például egy gyereket, amilyen ő most, a jelen pillanatban, azzal megakasztod a fejlődésének útját. Ha azonban aszerint nézel rá, hogy mivé lehetne, akkor segíted őt a fejlődésben.
Oly embert ismerni, kivel a távolság és a kimondatlan gondolatok ellenére is úgy érzed, megértitek egymást – e földet ez virágoskertté változtatja.
Úgy véli az ember, hogy irányítja életét, vezeti önmagát; és bensőjét ellenállhatatlanul vonzza magával sorsa.
Az emberélet nagyszerűt igér:
mily szép a nappal, és mily nagy az éj!
S mi, bár becéznek édeni hatalmak,
alig örvendünk a királyi napnak:
zavaros harcba sodródik az ember
most magával, aztán a környezettel:
senkinek sem juthat igazi társ,
komor kívül a belső ragyogás,
ragyogó arc alól a bú kiüt,
az üdv előttünk – s nem látjuk, hogy üdv.
A viszontlátás üdv, a búcsú seb,
az új viszontlátás még édesebb,
és éveket pótol egy pillanat;
a végső válás mégis megmarad.
Ha lelked derűs és tiszták a céljaid, jókora utat tehetsz meg előre.
Hol a bizalom hiányzik, ott a szerelem koszorújának hiányzik a legszebb virága.
A szeretet nem uralkodik, de művel és ez több.
Inkább kívánok magamnak ezer irigyet, mint egyet, aki szánakozik rajtam.
A bölcsesség csak az igazságban foglaltatik.
Mintákból éppoly nehéz tanulhatnunk valamit, akár a természetből.
Aki nem ismer idegen nyelveket, mit sem tud a magáéról.
A cselekvő ember mindig lelkiismeretlen, csupáncsak a szemlélődőnek van lelkiismerete.
Ami titokzatos, az még nem csoda.
Az empirikus erkölcsi világ legnagyobbrészt rosszindulatból és irigységből áll.
Vannak emberek, kik egyáltalán nem tévednek, mert semmilyen okos célt nem tűznek ki maguk elé.
Ki hibáimat elszenvedi, úrrá válik felettem, még akkor is, ha a szolgám.
Egy korlátolt becsületes ember sokszor teljesen átlátja a legfinomabb ügyeskedőknek csalafintaságait.
Ahol megszűnik a részvét, ott megszűnik az emlékezés is.
A világ repedt harang: zörög, de nem cseng.
Az idő maga az elemek egyike.
Semmi sem oly szörnyű, mint a tevékeny tudatlanság.