Bármerre tekintsünk, a természetből végtelenség fakad.
Johann Wolfgang von Goethe
1749. augusztus 28. — 1832. március 22.
német író és költő
Ritkán bírunk eleget tenni magunknak; annál vigasztalóbb, ha másoknak eleget tehetünk.
Annyi jeles és derék dolog van egyidejűleg a világon, mégsem találkoznak össze.
A kiválóságot gyakran tekintik egoizmusnak.
Az igazság fáklya, méghozzá rettenetes; ezért próbálunk mind csak úgy hunyorogva elsurranni mellette, mi több, félve, hogy megéget.
Világunk dolgában csak azok az okos, tevékeny emberek vihetik sokra, akik ismerik erejüket, s mértékkel-rátermetten használni is tudják.
Boldog, aki örömmel tesz és a tettnek örül.
Épp az kellene, amit nem tudunk,
S amit tudunk, semmire sem kell.
Hunyd be a szemed, hegyezd a füled; a leglágyabb neszben és a legvadabb robajban, a legegyszerűbb hangban és a legemelkedettebb harmóniában; a leghevesebb, legszenvedélyesebb sikolyban és a józan ész legbársonyosabb szavaiban a Természet az, ki megszólal, felfedve és feltárva lényét, erejét, elevenségét és viszonyait, úgyhogy a vak is, kitől a látható világ tapasztalása megtagadtatott, felfoghatja és megértheti a határtalan elevenséget mindabban, ami hallható.
Az érzékek nem csapnak be, az ítéletalkotás az, ami félrevezet.
Nincs oly fény, melynél fátyolát
a Természet levetné szépszerével,
s mi lelkednek nem fedi fel magát,
ki nem csikarhatod azt tőle semmi géppel.
Erdő-mezővel gyorsan eltelek,
s kérni madár tollát eszembe sincsen.
Minden örömöm lelki kincseimben,
hogy könyvről könyvre szökdicsélhetek!