Van, hogy az ember jól érzi magát. Van, hogy az egész napja szuperül telik. Aztán kap egy üzenetet, egy telefont, egy hírt az egyik barátjáról, aki élete legnehezebb pillanatát éli át. A városban mászkálás, a paintball, a szép idő vagy a nevetés. Egy másodperc alatt tűnt el. Hogy ez mi? Ez az élet. Így működik. Egyik pillanatról a másikra változik, és egyszerűen nem tehetünk mást, csak annyit, hogy hozzáigazodunk.

Ha nem adod azt a másiknak, amit hasonló esetben magadnak elvárnál, egy napon talán majd hiába reménykedsz a szolidaritásban.

Ahol a pszichológiai kulturáltság nagyfokú, ott a pszichésen beteg, önszabályozásában és kapcsolati viselkedésében megzavart embert elfogadják, megérteni igyekeznek, segítik. Ilyen közösségekben a viselkedészavarok előfordulása kisebb, mint másutt.

Néhány éves külföldi tartózkodás után általában mindenki megváltozva, több empátiával tér haza, természetesen csak akkor, ha átadta magát az idegen kultúrának, és nem honfitársai között, a saját nyelvi közösségében élt. A napjainkban mind gyakoribb hosszas külföldi tartózkodás is tehát az empátiás képesség általános fejlődésének irányába hat.

Talán leginkább hiányzik az orvosok pszichológiai szemlélete és kulturáltsága. Ez a hiány nem elsősorban lélektani ismeretekre vagy gondolkodásmódra vonatkozik, hanem az érzelmi megértés képességére, amit a pszichiáterek empátiának, a másik érzelmi állapotára való ráhangolódásnak, beleélésnek neveznek.

Szinte kivirulok, amikor a szív dolgairól, érzelmekről és kapcsolatokról beszélek nagy közönség előtt. Valami történik közöttem és a beszélgetőtársam között. Legyen bárki, érzem őt, ahogyan azt is, hogy viszonozza feléje kibocsátott rezgéseimet.

Igen, meggyőződtem róla, hogy vannak olyan amerikai fehérek, akik szívesen segítenének a dühöngő fajgyűlölet megfékezésében; a fajgyűlölet miatt ez az ország egyre közelebb kerül a pusztuláshoz!