Horthy Miklós

Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk.

– Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz 1940. október 14-én.

Az anarchiának elsőnek esett áldozatul Tisza István gróf, akiről az igazsággal szöges ellentétben országszerte azt híresztelték, hogy a háború kitöréséért őt terheli a felelősség, holott éppen ő foglalt erélyesen állást 1914 júliusában a döntő koronatanácson a tervezett hadüzenet ellen. Tisza — lojalitásból uralkodója iránt — ezt a tényt elhallgatta a nyilvánosság előtt; ellentmondás nélkül viselte a háborúra uszítás rágalmát, és rettenthetetlen nyugalommal nézett annak a négy lázadó katonának a szemébe, akik október 31-én fegyveresen behatoltak villájába. Teljesen tisztán látta, hogy mi vár reá, mégis eldobta a kezében lévő pisztolyt, és fegyvertelenül állott gyilkosai elé. Felesége és Almássy grófnő a drámai jelenet tanúi voltak, és minden szót feljegyeztek. Ebben a feljegyzésben a hivatott drámaíró, ha megírja egyszer ezt a tragédiát, művének zárójelenete számára készen találja azt a megrázó párbeszédet, melyet Tisza a merénylőkkel folytatott. Utolsó szavai ezek voltak: „Ennek így kellett történnie!”

Az ötezer személyt befogadó csarnokban, mely még csak épülőben volt, elmondta Himmler, hogy ott évente egyszer minden vezető párttag megjelenik, hogy a „Führer”, nagy beszédét meghallgassa. Feleségem nem állta meg, hogy meg ne kérdezze:
„Ez alkalommal bizonyára megteszik jelentéseiket és előterjesztik kívánságaikat is.”
„Nem” – felelte Himmler, – „Itt csak egy beszélhet, a Führer.”

A fehér ember uralma az idegen földrészek és országok felett szilárdan állt, ehhez semmi kétség sem fért.