Jobb, ha a tömegé az uralom, mint ha a legkiválóbbaké, de keveseké.
Arisztotelész az ókori Görögország egyik legnagyobb filozófusa, akinek gondolatai máig meghatározzák a tudományt, etikát, logikát és a politikai filozófiát. Platón tanítványaként, majd Nagy Sándor nevelőjeként hatalmas tudást halmozott fel, és művei az emberi értelem és a világról való gondolkodás alapjait fektették le.
Arisztotelész idézetei mély bölcsességet hordoznak az emberi természetről, az erényről, a boldogságról és az életről. Gondolatai időtállóak, és napjainkban is iránymutatást nyújtanak az etikus életvitelhez és a világ megértéséhez.
Fedezd fel Arisztotelész leginspirálóbb idézeteit, és meríts bölcsességet a történelem egyik legnagyobb gondolkodójának időtlen tanításaiból az élet minden területén!
A sértő örömének forrása abban a tudatban van, hogy gonoszat cselekedve jobban előnyben van. Ezért hajlamosak a sértésre a fiatalok és a gazdagok. Ugyanis abban a tudatban sértenek, hogy különbek másnál.
Bizalom nélkül nincs szilárd barátság. A bizalom csak idővel jön meg, hiszen ki kell állnia a próbát, ahogy Theognisz is mondja: „Mert nem ismered ki sem a férfi, sem az asszony esze járását, míg ki nem próbálod, mint az igavonó állatét.” Bizonyos idő eltelte nélkül nincs barátság, addig csak kívánják, hogy barátok legyenek, és nagyon észrevétlenül válik barátsággá az ilyen állapot. Midőn ugyanis hajlandóságot mutatnak arra, hogy barátok legyenek, és evégett mindenféle szívességeket tesznek egymásnak, úgy gondolják, hogy nemcsak kívánnak barátkozni, de máris barátok. Úgy van ez a barátság esetében is, mint egyéb dolgokkal kapcsolatban. Hiszen ha valaki egészséges szeretne lenni, attól még nem lesz az; ugyanígy, ha emberek barátok szeretnének lenni, nem lesznek máris barátok.
A nemes becsvágy középütt van a felfuvalkodottság és a kicsinyhitűség között.
A haraggal kapcsolatos fegyelmezetlenség hasonlatos azoknak a házi szolgáknak a viselkedéséhez, akik túlságosan buzgón igyekeznek szolgálni. Mert ezek is, midőn az uruk azt mondja: „adj nekem”, már el is rohannak buzgalmukban, még mielőtt hallanák, hogy egyáltalán mit kell adniuk, aztán már adják is, de persze eltévesztik a dolgot. Gyakran, amikor a könyvtekercset kellene adniok, az írószerszámot adják. Hasonlóképpen jár az is, aki a haraggal szemben fegyelmezetlen. Mihelyt meghallja ugyanis az első szót, hogy „jogtalanság történt”, már kitör haragos indulata, hogy bosszút álljon, és meg sem várja, hogy meghallgassa: egyáltalán kell-e haragudnia vagy sem, és ha kell is, ilyen hevesen kell-e.
A jellem az, ami megvilágítja a törekvést, hogy miféle. Ezért nincs jellem az olyan beszédekben, amelyekben nem világos, mire törekszik vagy mit kerül a beszélő.
Ha valaki azt kívánja elérni, hogy az emberek ne jogtalankodjanak, elegendő, ha barátságot teremt közöttük, igaz barátok ugyanis nem jogtalankodnak egymással.
Mind a hiányban, mind a túlzásban hiba van, s mindkét irányba a gyönyör és a fájdalom visz el bennünket, mert a gyönyör miatt cselekszünk hitvány dolgokat, és a fájdalom miatt kerüljük a derekas dolgokat.
A jó embereknek természettől fogva sajátjuk az igazságosság, és csereügyleteiket is úgy intézik, mint jó és megbízható emberek.
A hitványnak sok formája van, a jónak pedig egyetlen; például az egészség egyetlen, a betegség meg sokféle. Hasonlóképpen: az erény egyetlen, a hitványság meg sokféle.
Minden munka csak akkor jó, ha a cselekvő alany sajátos természetére jellemző kiválóságnak megfelelően megy végbe.
Az anyák azért szeretik az apáknál jobban a gyermekeket, mert úgy látják, a gyerek nagyobb részben az ő tevékenységük eredménye.
Egyáltalán nem kívánnánk boldognak nevezni az olyan embert, aki álomba merült – például ha egész életét végigaludná.
A nyelv kiválósága abban nyilvánul meg, hogy világos, de nem közönséges.
A bölcsesség foglalkozik az elvekkel is, meg az elvekből bizonyítás útján nyert tételekkel is, amelyekre a megismerés vonatkozik.
Ha valaki meggondolja, hogy másokat minden szerencsétlenség súlyosabban sújtott, mint őt, kevésbé nyög a maga bajai miatt.
Azok a dolgok, amelyek a gyáva embert mint gyávát megijesztik, senki más számára nem félelmetesek, vagy könnyű félelmet keltenek csupán.
Minden ember számára önmaga érzékelése és megismerése a legkívánatosabb, és ezért természettől van meg minden emberben az életre való törekvés, mert az életet egy bizonyos fajta megismerésnek kell tekinteni.
Az embert tulajdonképpen csak a halála után lehet biztosan boldognak nyilvánítani, mert ekkor a bajokon és a szerencsétlenségek kockázatán már túl van, ámde bizonyos tekintetben még ez is vitatható.
