Kepes András

Kepes András

1948. október 11. -

magyar író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár

Kepes András idézetei az emberi történetekről, a kíváncsiságról és a világ sokszínű megértéséről szólnak. Gondolatai nyitott módon közelítik meg az élet, a kultúrák és az emberi kapcsolatok kérdéseit.

A valódi művészet is a korábbi klisék meghaladásáról szól. Nehezen képzelhető el, hogy a mesterséges intelligencia, ami csak már létező, betáplált mintázatok alapján működik, meghaladná az eredetien gondolkodó emberi elmét, új értékrendet, korábban nem létező alapvetéseket tegyen.

A titokzatos idegen hatalmaktól való közös félelem erősíti a konteó-hívőkben a csoportösszetartozást, alkalmas az egyéni kudarcok magyarázatára, egyben felment a felelősség alól is, ők semmiről nem tehetnek, minden, ami rossz, az a gonosz háttérhatalmak (szabadkőművesek, zsidók, liberálisok, nagytőkések, brüsszeli bürokraták, gyíkemberek) műve.

Sokan olyan könnyedén kimondják, hogy „depis vagyok”. A szomorúságot, a rossz hangulatot összekeverik a depresszióval. Ha egyszer megtapasztalnák a klinikai depresszió tüneteit, bizonyára óvatosabban fogalmaznának.

Hatvanöt évesen sokkal lazább lettem, mint korábban voltam, örültem, hogy jegy nélkül utazom a villamoson és a vonaton, hetvenévesen meg, hogy ingyen járhatok múzeumba. Nem a spórolás miatt, hanem hogy nem kell a zsebemben turkálni, van-e nálam éppen buszjegy, és nem kell végigállni a hosszú sort a kiállítások előtt. Kezdtem meggyőzni magam, hogy az öregség kész buli, mindenkinek csak ajánlani tudom. A kisebb-nagyobb egészségügyi gondjaimmal meg bajlódjon az egészségügy. Elhatároztam, ha a fene fenét eszik, én akkor is vidám öregember leszek. Már csak a feleségem, a gyerekeim és az unokáim kedvéért is.

Egy bizonyos életkoron túl – szerencsés esetben – már nem akarunk senkinek megfelelni, lekerül a vállunkról a szorongás nyomasztó terhe.

A modern, dolgozó nő nincs már rászorulva,hogy a cselédsorsért cserébe a férfi tartsa el, a védelmét is megoldják a biztonsági berendezések és szolgáltatások. A modern nő intellektuális, szórakoztató, megértő társra vágyik, akivel kölcsönösen felnézhetnek egymásra, aki inspirálja, akivel feltehetően könnyebb a problémákat megbeszélni, akitől jó géneket örökölhetnek, sokat tanulhatnak közös gyerekeik, és aki valószínűleg sikeres is, mert a statisztikák szerint a jobb intellektus és a műveltség nagyobb esélyt ad a sikerre.

Bármily hihetetlennek is tűnik, egy megértő, a terheket közösen viselő, gondoskodó, egyenrangú társ mellett még egy házasság is lehet boldog. Mindenesetre nem árt néha feltenni magunknak a kérdést: Vajon boldog-e mellettünk a feleségünk, illetve a férjünk?

A férfit szaporodási ösztöne hajtja, de ha éppen nem szaporodik, akkor is szívesen gyakorolja a technikát, nehogy zavarba jöjjön, ha hirtelen szaporodnia kellene.

Az elképzelés, hogy biológiai nemének megfelelően minden férfinak és minden nőnek csupán egyféle nemi szerepe lehet – a férfi erős, okos, dolgozik és küzd, a nő meg kussolva élesztgeti a családi tűzhelyt –, már az ókori görögöktől is idegen volt.

A kulturális közeg értékrendje nagymértékben meghatározza a siker esélyét. Például az is értékrend kérdése, hogy egy országban a házi pálinkafőzés adómentes vagy a szépirodalmi alkotások kiadása, hogy az olvasás, a színház, a komolyzenei koncert a sikk, vagy a kolbász-, a borfesztivál, meg a főzőverseny. Hogy a labdarúgást támogatja egy kormány milliárdokkal vagy a minőségi művészetet és oktatást, illetve,hogy szakmai érték szerint tesz különbséget a művészek és a produktumok között vagy politikai szimpátia alapján.

Egyik gyakran emlegetett mítoszunk, hogy „a magyar a legtehetségesebb nemzet”. Ennek a termékeny önámításnak vannak persze feltételei: például néhány nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő hazánkfia, akiknek a teljesítményét aztán magunkra is kivetítjük és általánosítjuk a nemzetre, holott a teljesítményükhöz édeskevés közünk volt.

A sikerein nem gondolkodik el az ember, azokat csak örömmel nyugtázza, a kudarcainkat viszont többnyire másoknak vagy a körülményeknek tulajdonítjuk. Pedig a kudarcaink is a mieink. Érdemes hozzájuk foggal-körömmel ragaszkodni, sokkal többet lehet tanulni belőlük, mint a sikerből. 

Nem könnyű tudomásul venni, amikor a gyerekünk elkezd lesajnálni bennünket. Felhúzott szemöldökkel, udvarias, elnéző mosollyal kezdődik. Ez is úgy kamaszkor táján jelentkezik, amikor megreccsennek a szülői puha diktatúra eresztékei, és egyszer csak kiderül, hogy már nem vagyunk istenek a gyerekeink szemében.

Valamennyire mindenki csal és hazudik. Ki többet, ki kevesebbet. Néha szépítésnek nevezzük, vagy kegyes hazugságnak, néha csak nem mondjuk el az igazságot, mert nem áll érdekünkben.