A legnagyobb félelmeinktől gyakran csak egy kis kapu választ el minket, de igyekszünk távol maradni tőle, mert ha átlépnénk rajta, azzal elismernénk, amivé életünk során váltunk. Amit viszont elismerünk, az szabaddá tesz.

Megtanultam, hogy a félelmek, az álarcok, a szabályok, a korlátok, melyek mindnyájunkat beskatulyáznak, azért vannak, hogy rajtuk keresztül másoknak még nagyobb élvezetet okozzanak. És megtanultam, ahhoz, hogy a külvilág számára erősnek tűnjek, arra kell törekedni, hogy mindig olyan ember legyek, amilyennek mások elképzelnek.

Elmúltak azok az idők, hogy szegény szerencsétlenként pityeregjek. Nem vagyok a húgát gyászoló, a szerelmét visszavágyó tehetetlen nő, és nem vagyok az aggódó, a bosszúra éhes asszony, aki dühében fel alá járkál. Nem vagyok se lány, se társ, sem anya, nem vagyok bűnbánó, szomorú, megfélemlített vagy épp kilátástalan. Soha nem is voltam. Mind csak álarc, egy játék.