Oh, a nő jobb, mint a férfiak,
Kis világa a szív birodalma,
Melynek, mint istenség, édenét
S kárhozatját is csak ő alkotja.
Madách Imre
1823. január 20. - 1864. október 5.
magyar költő, író, ügyvéd, politikus
Az elszakadt szív könnyen összeforr,
S megint csak fáj, ha újra elszakasztjuk.
Kapcsolódó személyek / kategóriák
Te csak virág légy, drága csecsebecs,
Haszontalan, de szép, s ez érdeme.
Óh, nő, mi szűk, mi gyarló látköröd.
S a büszke férfit épp ez vonzza hozzád.
Elválnék tőled, szívemet kitépném,
Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,
S te is nélkűlem boldogabb lehetnél;
De ott van újra a már meglevő rend:
Az a tekintély – egyházunk szava;
S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.
Ha oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek.
Ez régi dalja a szerelmeseknek:
Azt tartja mind, hogy ő fedezte fel
A szenvedélyt, előtte senki még
Szeretni nem bírt, és ez így megyen
Nehány évezred óta szüntelen.
Ez szőnyeget von a mélység fölé
S biztatva mondja: száz merész beléhullt,
Te léssz a boldog, aki átugorja.
No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz,
Ami csodás, hogyan kapkodja mégis.
Emelkedett szempontunkból, hiába,
Először a báj vész el, azután
A nagyság és erő, míg nem marad
Számunkra más, mint a rideg matézis.
Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva
Tudásra törpe, és vakságra nagy.
Mit állsz, tátongó mélység, lábaimnál!
Ne hidd, hogy éjed engem elriaszt:
A por hull csak belé, e föld szülötte,
Én glóriával átallépem azt.
Ismét csalódtam, azt hivém, elég
Ledönteni a múltnak rémeit,
S szabad versenyt szerezni az erőknek.
(…)
Mi verseny ez, hol egyik kardosan
Áll a mezetlen ellennek szemében,
Mi függetlenség, száz hol éhezik,
Ha az egyes jármába nem hajol.
Kutyáknak harca ez egy konc felett.
Áldlak sors, hogy biróvá nem tevél.
Mi könnyű törvényt írni pamlagon –
Könnyű itélni a felűletesnek,
És mily nehéz, ki a szivet kutatja,
Méltányolván minden redőzetét.
Erősebben kell hát befogni őket,
Dolgozzanak fél éjjel gyárainkban,
Elég pihenni a másik fele,
Kinek álmodni úgysem célszerű.
A nő korábban fejlődik, de teljes férfiú érettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi.
Csodálatos, az ember hő kebellel
Eseng epedve szerelem után,
S csak kínt arat.
Miért tanulnád mindig, hogy mi a dal,
Minő az erdő, míg az élet elfoly,
Örömtelen poros szobafalak közt.
Hosszúnak nézed-é az életet,
Hogy sírodig teóriát tanúlsz?
Így beszél
a zsolna is, ha férget fog magának,
Féltékenyen körülnéz, s azt hiszi,
Hogy a világon ez a legjobb falat,
Míg a galamb undorral néz reá.
Az ember is üdvét csak önmaga
Találja fel – sokszor tán éppen ott,
Hol másik társa poklot alkotott.