Nem könnyű mindig hálásnak maradni. Ám épp a mélyponton van leginkább szükségünk arra, amit a hála megad nekünk: perspektívára. A hála minden helyzetet átformál. Megmásítja leadott rezgéseinket, s negatív energia helyett pozitívval tölt el. A leggyorsabb és legegyszerűbb módszer a változtatásra.

Ha hálásak vagyunk bármiért, ami felbukkan az életünkben, az az egész világunkat megváltoztatja. Több jót gerjesztünk és sugárzunk ki magunk felé, ha arra figyelünk, amink van, és nem arra, hogy mit hiányolunk.

Néha annyira lefoglal minket egy hegy megmászásának feladata, hogy elfelejtünk hálát adni, amiért ez a hegy egyáltalán ott van nekünk.

Ha a szeretetet tesszük meg életünk vezérelvévé, akkor soha nincs vége, mert amit adunk, azt továbbadják. Ráárasztjuk fényünket egy másik lényre, és ő sokszorosan továbbsugározza.

Ha túlélsz tizenegy napot szűk helyen összezsúfolódva a barátoddal és nevetsz a végén: akkor ez valódi barátság.

Voltak igazán elkeseredett pillanatok az életemben – mint mindenkinek –, de átsegítettek rajtuk a barátaim, amikor megkérdezték: „Segíthetek valamiben?” Holott már segítettek is – csak nem tudták – azzal, hogy feltették ezt a kérdést.

A szerelem kérdését jócskán túlragozzák, lekicsinylik vagy felnagyítják, oly mértékben, hogy jószerével senki sem tudja, miről is van szó tulajdonképpen. Az emberek többsége azért nem képes érdemben megítélni, mert előre gyártott fogalmai vannak a mibenlétéről (például bele kellene betegednünk, és sápadoznunk az epekedéstől), valamint megjelenési formájáról (a Nagy Ő legyen magas, vékony, szellemes és megnyerő – lehetőleg egy csomagban). Ezért mikor a szerelem nem személyes fantáziáink köntösében jelenik meg, rá sem ismerünk.