Az elme a takács, ő szövi a jellem belső szövetét és a körülmények külső szövetét is. Amit addig tudatlanságban, fájdalomban és bánatban szőtt, szőheti megvilágosodásban és boldogságban is.

A mély vágy minden emberi teljesítmény kezdete. (…) Mindenki talál saját tapasztalatában is bizonyítékot, hogy viszonylag könnyű elérni azt, amit az ember erősen kíván.

Az idő jó barát azok számára, akik az igazság és a tisztesség alapján cselekszenek, és halálos ellensége mindazoknak, akik nem így gondolkodnak, bár a büntetés vagy jutalom gyakorta lassan érkezik.

A szokás a környezetből nő ki. Abból, hogy ugyanazt mindig ugyanúgy tesszük – abból, hogy ugyanazokat a gondolatokat gondoljuk újra meg újra. És miután kialakult, olyan, akár a cement, melyet, ha megszilárdult, nehéz feltörni.

Csodálatos érezni és tudni a szívünk mélyén, hogy felülemelkedtünk azon a közönséges emberi vonáson, hogy vissza akarjunk ütni minden egyes minket ért rossz miatt.

Minden kép, amely az öt érzékszerv révén az emberi agyba jut, beágyazódik valamely apró sejtbe, ahol összezsugorodik és elhal használatlanul, vagy élénk és egészséges lesz az állandó használat révén.

A kitartás az a tulajdonság, amely képessé tesz arra, hogy felálljunk, ha a földre kerülünk, egy ideiglenes kudarc ellenére is tovább haladjunk a célunk felé. Ez a tulajdonság ad bátorságot és erőt, hogy tovább próbálkozzunk minden akadály ellenére is.