A karrierem során gyakran kaptam lehetőséget másoktól, és amennyiben olyan pozícióban lennék, hogy esélyt adhatnék valakinek, megtenném.

Ha hatalmam és befolyásom lenne, azt arra használnám, hogy neveljem az embereket. Én csupán olyan járókelő vagyok, aki észreveszi, ha az autó elüt egy embert az utcán. Nem vagyok sem ügyvéd, sem orvos, mégis hívhatok megfelelő segítséget. A balesetet szenvedettet a forgalom elől félrehúzom, mentőt hívok, esetleg jogi segítséget is, de ez a legtöbb, amit tehetek. Ha a szerencsétlen vissza akar mászni a forgalomba, hogy másodszor is elüssék, talán másodszor is kihozom onnan. De ha ezért megharagszik rám és azt mondja: „Köszönöm, inkább gázoljanak csak el”, akkor ráhagyom és folytatom az utam, bár megpróbálok az ilyen embereknek is törvényes segítséget adni. A hiszékeny embereket úgy tekintem, mintha „elgázolták volna” őket. Odamegyek, felszedem õket és azt mondom nekik: „Olyan erők gázoltak el, amelyeket nem tudsz ellenőrizni. Meg akarlak tanítani, hogy megértsd azokat, és a jövõben ellenőrzésed alatt tudd tartani.” Ha erre nem tartanak igényt, akkor békén hagyom őket.

Nem szeretnék csak úgy élni bele a világba, mint a legtöbb ember. Én szeretnék hasznára és örömére lenni a körülöttem élő embereknek, akik mit sem tudnak rólam.

Lelkemben mindig a jóság fehér madara fészkelt, és Azok várnak – holnap, vagy húsz év múlva -, akik szeretetükben és boldogságukban halhatatlanok.

Neked azért van, hogy másnak is adj belőle. Ha segítesz, tedd titokban és ne kösd feltételekhez.