A Szerelmeim című könyvemnek köze sincs a nőkhöz, abban az éle­temmel kapcsolatos maradandó történéseket vetettem papírra.

Néhány ember azt állítja, hogy oké gagyi regényt olvasni, mert néha találni benne értékeset. Találhatsz a szemetesben is kenyérhéjat, ha elég hosszan keresed, de van egy jobb módja is.

Grazi éveim alatt valósággal mániámmá vált, hogy amit egyszer elkezdtem, azt be is fejezzem, ez azonban gyakran komoly megpróbáltatások elé állított. Egy alkalommal például elkezdtem olvasni Voltaire műveit, de a legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy ez a szörnyeteg közel száz, vastag, apró betűs kötetet írt, miközben hetvenkét csésze feketekávét ivott meg naponta. Végül is kiolvastam mindet, de amikor az utolsó könyvet letettem, bár nagyon büszke voltam magamra, de azt mondtam, hogy soha többé!

Egy napon néhány új könyvet kaptam, mely ellentétben állt azzal, amit valaha is olvastam. Annyira magával ragadt, hogy teljesen elfelejtettem reménytelen állapotomat. Mark Twain korábbi munkái voltak, és talán ennek következménye lett csodálatos fellendülésem. Huszonöt évvel később, amikor találkoztam Clemens úrral, és barátok lettünk, elmeséltem neki ezt a tapasztalatomat, és csodálkoztam, hogy a nevettetés e nagy embere könnyezett.

Könyvet írni olyan, mint az ultrafutás. Vannak benne emelkedők, melyek igencsak próbára tesznek, és elakadások, amikor semmi nem látszik olyan nehéznek, mint a soron következő lépés. Máskor szinte erőfeszítés nélkül suhan az ember, és ilyenkor azt hiszi, most már mindig így lesz.