Mondják, könnyű nekem, de azt szoktam válaszolni, hogy ki lehet cserélni a székünket. A pénzügyi hatalomnak van egy csomó árnyoldala, rengeteg felelősséggel és kihívással jár.

Azt gondolom, hogy a gazdag emberek felelőssége, hogy a pénzüket ne a bankban vagy a párna alatt tartsák. Sokan szidják azokat, akik jachtokat tartanak, meg magánrepülőgépeket, nekem nincs egyik se – még. De ki veszi meg a jachtot, ha nem ők? Ki repüljön első osztályon, ha nem ők? Ezz el a pénzz el vissza is adnak a gazdaságnak. A legfontosabb, hogy felelősségteljesen elköltsék a pénzüket, ezért szoktam azt mondani, hogy büszke vagyok rá, hogy a mi bankszámlánkon általában nincs pénz, vagy csak nagyon kevés, mert igyekszünk elkölteni új vállalkozásokra vagy karitatív célokra.

A virágom… felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék.

Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Az értelem, a tudás és a lélek a miénk. Az Istentől kaptuk. Örökbe. De még ezekkel is azt teszünk, amit akarunk. Csak egyszer be kell számolni róluk…, hogy mit csináltunk velük.

Mindenkinek minden nap fel kell tennie a kérdést: büszke vagyok-e arra, amit aznap tettem? Milyen példát mutatok a gyerekeimnek, az élettársamnak vagy a kollégámnak? Előre vittem-e a világot, vagy nem?

A jövendő terhe vállaidon fekszik; légy erős, légy törhetetlen, hogy azt diadalmasan elviselhesd. Mi egy szabad hazát adunk nektek örökségbe s a túlvilágról is eljövünk számon kérni, hogy tartottátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon.

Az összeesküvés-szindróma egyfajta társadalmi betegség: sokan képtelenek elfogadni a megtörtént esetek triviális magyarázatait, inkább valami okkult hatalom kezét látják a dolgok mélyén, és hát ezzel a felelősségek elől is remekül el lehet menekülni: nem, ez nem a mi hibánk, hanem a tudodkié. Hát így megy ez.

A szülőknél olyan tendenciát látok, hogy mindent megengednek a gyermekeiknek és mindenáron megvédik őket. Úgy érzik, hogy feltétel nélkül óvniuk kell a csemetéiket, még ha valami bűncselekményt is követtek el. Pedig ha ez megtörténik, akkor az egy olyasfajta nevelés eredménye, amely elmulasztotta megtanítani a gyerekeknek a felelősség fontosságát: nevezetesen, hogy a cselekedeteinkért vállalnunk kell a felelősséget.

Felelősek vagyunk azért, ahol életünk épp most tart. Ha elégedettek vagyunk vele, akkor megérdemlünk egy vállveregetést. Ha viszont boldogtalannak érezzük magunkat, azon egyetlen ember tud változtatni: mi magunk. Senki mást nem hibáztathatunk azért, ha nem cselekszik helyettünk.