Ahogyan kötelességünk adott esetben valamilyen erősségű hitet megformálni magunkban, ugyanúgy más esetben éppen hogy az a kötelességünk, hogy ne higgyük el, tételezzünk föl valamit, ne vélekedjünk elsietetten; sőt, hogy még csak ne is toleráljuk, hogy az adott tényt igaznak tüntetik föl, amennyiben ez hiszékenység, babonaság vagy valami más erkölcsi hiba elkövetését jelentené.
Talán hit és hitetlenség ugyanannak az éremnek két oldala. Megfordíthatjuk az érmét, de nem tüntethetjük el azt az oldalt, amelyiket éppen nem nézzük.
Mert ilyen az ember. Tudatlan. Mert képes minden hatalomra önmaga felett, csak nem tud róla. Nincs tisztában azzal, mivel jár a döntés, amit a tegnapból és a mából tanulva meghoz majd. Pusztán a hit miatt. A remény miatt. Ami ugyancsak láthatatlan. Pont, mint a jövő. Csak a hitbe, a reménybe lehet kapaszkodni, hogy a jövőt mi formáljuk általuk. Pedig az nem több, mint a hitünk általi képzelgés, amit ő maga bármelyik pillanatban felülírhat, amikor csak kedve úgy tartja.
Akiről tudják, hogy hisz, az gyakran szembesül olyan helyzettel, hogy rajta kérik számon, van-e Isten, és mivel tudja bizonyítani. Ez majdnem lehetetlen, csak suta példák jutnak az ember eszébe.
A hit világába már felnőttként érkeztem, egy idős atya tárta ki előttem a kaput, általa az egész életemet meghatározó lelki élményeket kaptam.
Az Istenbe vetett hitemnek nagyon fontos szerepe van az életemben. Őszintén szólva emiatt értem el, amit elértem. Amikor 1940 március 10-én megszülettem, nagyon beteg voltam., anyám egy hétig nem is láthatott. Hét nap után kicsit jobban lettem, így végre a kezébe adhattak.
Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.
A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket. A hit fénye, amely kegyelemszerűen árad belénk, nem oltja ki a tudás fényét, amely természetes örökségünk
Higgyünk szilárd hittel Jézus Krisztusban, Isten felénk nyújtott jobbjában, várjuk biztos reménnyel, áhítsuk forró szeretettel!
Ismerem a félfelem szörnyű hatalmát, már uralkodott rajtam. A hit ellentettje. Az univerzumba vetett bizalom ellenkezője. Az, amikor nem hiszel a magasabb rendű önmagadban.
Eljutunk egy pontra, amikor nemcsak azt kell eldöntenünk, miben hiszünk, hanem azt is, hogyan hiszünk benne. Emberekben hiszel? Vagy eszmékben? A szíveddel, vagy az eszeddel? Azt hiszed el, amit látsz, vagy amiről hiszed, hogy tudod?
A hitet nem szabad sem történésznek, sem társadalomtudósnak, sem senki másnak túlanalizálni. Az ember azt hiszi, amit hinni kíván. Ez egyszerű, egyben mély dolog, és ennek nincsenek pszichoanalitikai eredői.
A hit lényege: ha mindent elveszítek is, akkor is Istené vagyok. Egy életre, örök életre.
Az igazi hívők mindig úgy érzik, hogy nem hisznek, azért küzdenek, harcolnak, forgolódnak, serénykednek, szünetlen azon fáradoznak, hogy hitüket megtartsák és öregbítsék.
A kedves kisgyermekek ártatlanságban élnek, nem tudnak a bűnről, nincs bennük irigység, harag, fukarság, hitetlenség stb., ezért hát vidámak és jó a lelkiismeretük, nem félnek semmilyen veszedelemtől, sem háborútól, sem dögvésztől, sem a haláltól stb., jobban ízlik nekik az alma, mint az érme. És amit hallanak Krisztusról, az eljövendő életről, abban együgyűen hisznek, minden kételkedés nélkül, és vidáman beszélnek róla. Ezért Krisztus minket, időseket komolyan arra int, kövessük a gyermekek példáját, amikor így szól: „Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint gyermek, semmiképpen be nem megy abba.” (Mk 10,15) Mert a gyermekek igaz módon hisznek, és ezért Krisztus szerette őket és az ő gyermeki tréfáikat.
A kristályokat hagyni kell hatni. Működnek maguktól, és ha az ember hisz bennük, megsokszorozódik az erejük, hiszen a gyógyulni vágyás gondolati ereje magához vonzza a rezgésszintemelő, pozitív energiákat.
Az iszlám lényegében ellenzi a vallások közötti érdemi párbeszédet. A muszlim hitről való áttérítést, illetve áttérést pedig büntetőjogilag üldözik.
A hit meggyengülésének a jele, ha az egyház ateista mozgalmakkal szemben a pártpolitikában semleges álláspontot foglal el, és hívei ily módon megtévesztett lelkiismeretére hagyja a döntést.
Általánosan elfogadott tény, hogy a harcos hitének ereje a halál kételyek nélküli elfogadásában áll.
Egyszerűen azzal a hittel indulj el, amid van. Ha Isten úgy dönt, hogy meggyógyít, azzal elősegíti hited növekedését. A gyógyulás nem mindig hitből következik be. Néha hitre vezet.
