A harcosnak az a titka, hogy hit nélkül hisz.
Hit idézetek
A hit és a vallás két különböző dolog, ezeket kategórikusan szét tudom választani. Meggyőződésem, hogy szükség van a vallásra. Ha jól teszi az egyház a dolgát, ha a képviselői jól teszik a dolgukat, akkor komoly társadalmi rendezőerő. Segíthet, hogy az emberek úgy éljenek egymás mellett, ahogy az mindenki számára hasznos és üdvös. Inkább inspiráljuk egymást szeretettel, mint mészároljuk egymást gyűlölettel – normálisan ez volna a vallás célja. A hit más sztori: az arról szól, hogy hova helyezem magamat az univerzumon belül, a létkérdéseket mivel magyarázom.
Hálával tartozom a mindenható Istennek, hogy soha nem volt hosszabb ideig tartó betegségem. Ez hiányzik a tapasztalataim közül. Azért is hálás vagyok, hogy az életemben, a hitemben sosem voltak meghőkölések, megtorpanások. Sosem éreztem azt, hogy összeomlik az életem, a hitem. Értek nehézségek, de hálás vagyok, hogy végzetesen szomorú sosem voltam.
A realistánál nem a csoda szüli a hitet, hanem a hit a csodát. Ha egyszer a realista hinni kezd, akkor éppen realizmusánál fogva okvetlenül el kell fogadnia a csodát is. Tamás apostol kijelentette, hogy nem hiszi el az Úr megjelenését addig, amíg nem látja, amikor pedig látta, azt mondta: “Én Uram, én Istenem!” A csoda késztette arra, hogy szilárdan higgyen? Az a legvalószínűbb, hogy nem; hogy csakis azért hitt, mert hinni akart, és lelke mélyén már akkor odaadóan hitt, amikor azt mondta:”Nem hiszem el, amíg nem látom.”
Ahogyan kötelességünk adott esetben valamilyen erősségű hitet megformálni magunkban, ugyanúgy más esetben éppen hogy az a kötelességünk, hogy ne higgyük el, tételezzünk föl valamit, ne vélekedjünk elsietetten; sőt, hogy még csak ne is toleráljuk, hogy az adott tényt igaznak tüntetik föl, amennyiben ez hiszékenység, babonaság vagy valami más erkölcsi hiba elkövetését jelentené.
Mert ilyen az ember. Tudatlan. Mert képes minden hatalomra önmaga felett, csak nem tud róla. Nincs tisztában azzal, mivel jár a döntés, amit a tegnapból és a mából tanulva meghoz majd. Pusztán a hit miatt. A remény miatt. Ami ugyancsak láthatatlan. Pont, mint a jövő. Csak a hitbe, a reménybe lehet kapaszkodni, hogy a jövőt mi formáljuk általuk. Pedig az nem több, mint a hitünk általi képzelgés, amit ő maga bármelyik pillanatban felülírhat, amikor csak kedve úgy tartja.
Isten ajándékozta az embernek a hit világosságát, és ezzel olyan igazságokat nyilatkoztatott ki, amelyek minden emberi tudást fölülmúlnak. De ugyanaz az Isten kölcsönözte az embernek a megismerő képességet is, s adta vele együtt azt a megbízást, hogy hajtsa uralma alá a földet. A hitnek és az értelemnek tehát Istenben van a forrása, és ezért sohasem kerülhetnek egymással ellentétbe.

















