Ha egy ember hisz, az másokat is hitre ösztönöz. Ezért szeretik az emberek a hazai hősöket, mert ha azok képesek voltak megcsinálni, akkor elhiszik, hogy ők is képesek lehetnek rá. Amikor olyan tetteket hajtasz végre, mint én, akkor reményt adsz az embereknek.

Hiszek az egy Istenben, a világegyetem teremtőjében. Hiszem, hogy gondviseléssel kormányozza a mindenséget. Hiszem, hogy imádatra méltó, hogy a legszívesebben vett szolgálat, amit adhatunk Neki, ha jót teszünk gyermekeivel.

– Talán meg kellene próbálnod hinni Istenben.
– Azt mondod?
– Igen, talán mindannyiunknak hinnie kéne. Az egész emberiségnek.
– Szerintem nem. Szerintem már rég meghalt.

Hinni a szépet, lehetetlent, hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Ha kell, hát bízni halálig.

Eddig csak azt tudta, hogy előítélet van. Hogy a legkisebb gyanú igazságtalan tettekre ragadtatja az embereket. Most ennek a fordítottját tapasztalta. A hitet. A minden bizonyosság nélküli, sőt minden bizonyíték ellenére megingathatatlan hitet.

Gyerekkoromtól fogva rettenetesen szeretek hinni, épp ezért nagyon gyanakvó vagyok. Nagyon nehezen, valóban nagyon nehezen hiszek; látszólag persze könnyen, mert nem szeretem meggyanúsítani az embereket, s amíg be nem csapnak, addig hiszek.

A hit nem vágy. A hit Akarat. A vágy mindig beteljesítésre vár, az Akarat viszont erő.

Meddig lehet hinni? (…) Hány kudarc szükséges ahhoz, hogy valaki föladja a hitét? És végül a legfontosabb: Mikor derül ki a hitről, hogy vakhit? Mikor derül ki, hogy becsaptam magamat? S amit vártam és reméltem, nem valósul meg soha! Mikor derül ki, hogy a vágyad – bárhogy hiszed, akarod, reméled s bármennyi áldozatot hozol érte – nem teljesül? Mikor történik az, hogy a hit egy eszmében, egy vallásban vagy akár a saját jövőmben elévül? Mikor jön el a pillanat, amikor a padlóról már hiába állsz föl – vesztettél.

A hit tudja, hogy a miértekre csak egy esetben van válasz: ha nem az okra kérdez rá, hanem a célra.

A hit elhárít minden csapást és kristálytiszta vízzé változtatja a mérget is.

A hit varázslata a világmindenség legnagyobb erőinek, mégpedig a gondolat erejének a megtestesülése.

Milyen könnyen elhiszi az ember saját magának, amit senki másnak nem hinne el! Hogy az ő esetében az élet, a Természet, de talán még a logika is kivételt tesz!

Hinni annyi, mint igazságként elfogadni valamit, aminek a helyességéről nem győződhetünk meg.

Ahhoz, hogy mi magunk tudjuk irányítani az életünket és valami maradandót alkossunk, előbb-utóbb meg kell tanulnunk Hinni. Persze nem azt értjük ezalatt, hogy áthárítsuk a felelősséget holmi istenített Szellemi Szupermen vállára, vagy szép csendben üldögéljünk arra várva, hogy a Végzet bekopog az ajtón. Mindössze hinnünk kell a bennünk rejlő erőben és fel kell használnunk azt. Ha így teszünk, no meg ha felhagyunk azzal, hogy másokat majmolunk vagy versengünk velük, akkor egyszer csak minden elkezd működni.

A hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.

Én hiszek ebben a világban és az emberekben, akikért a barátaim az életüket adták. Hiszek benne, hogy az embereket érdemes megmenteni.

Hit dolgairól vitatkozni nem laikus embernek való. Minden hit jó, csak megtartsátok, s legyen mindenki tisztelettel a másé iránt. A teremtő egyik embernek is olyan édes atyja, mint a másiknak, nem elég, hogy valaki azt mondja “uram – uram!” hanem szükséges, hogy szívében szeretet legyen, mely nélkül a hit megholt állat.

A hit a szélhez hasonlóan csilingelésre készteti a szélcsendben hallgató csengettyűt. A hit megszólaltatja lelked hangjait, és az öröm felé röpíti.

Hinni kell! Mindegy, hogy miben, hiszen gyarló emberek vagyunk, az igazságot úgysem látjuk. Higgyünk a jóban, a szépségben, s talán minden jóvá és széppé válik, ha őszinte szívvel hiszünk benne.

Senki sem tudhatja, hogy mi fog történni a következő percben, és az emberek mégis mennek előre. Mert bíznak. Mert van Hitük.

Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben,
Nemes, de terhes, önlábunkon állni.

Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei.

A hit mindent átható jellege meghatározza egy ember gondolkodását, viselkedését, érzéseit. Hit nélkül nincsenek célok, nincs erkölcs, hit nélkül az ember csak vegetál. A hit mindenki beépített gyári tartozéka, mondhatni alapfelszereltség. A kérdés az, hogy sikerül-e beindítani a hitprogramot valakinek az élete, neveltetése során. Hit sokféle lehet. Az emberi értékek felől nézve nem biztos, hogy jogos az a felosztás, miszerint vannak istenhitek és nem-istenhitek. Sokkal fontosabbnak érzem azt a kérdést: mennyire öncélú vagy közösségi célú a hit.

Az élet nem egyenes, jól belátható folyosó, melyen felszabadultan, akadálytalanul vonulhatunk végig, hanem ösvények labirintusa, melyen át hosszan tartó és bajos kutatással kell meglelni az utat, s eközben időről időre zsákutcába jutunk. Ám ha van hitünk, mindig megnyílik előttünk egy ajtó – talán nem pont az, amelyikre mi számítottunk, de mindenképpen olyan, mely mögött a helyes út vár ránk.

A papok azt mondták régen, hogy a hit hegyeket mozgat, és senki nem hitt nekik. Ma a tudósok azt mondják el tudják simítani a hegyeket, és mindenki elhiszi.

Az ember képes hinni a lehetetlenben, de nem képes hinni a valószínűtlenben.

A hit az egyetlen teremtő erő.
A mindenség apja.
A szeretet az egyetlen éltető erő.
A mindenség anyja.
Aki megtagadja apját, elveszti világosságát.
Aki megtagadja anyját, elveszti melegségét.

A hit az az áram, amely tüzes szikrát tud csiholni a kőből, megvilágítja a sötétséget és feltámasztja a holtakat.

Barátaim, kérjetek jókedvet az Istentől. Legyetek vidámak, mint az égi madarak. És ne zavarjon benneteket cselekvésetekben az emberek bűne, ne féljetek, hogy az elsodorja és nem engedi megvalósulni a ti műveteket, ne mondjátok, erős a bűn, erős a becstelenség, erős a rossz környezet, mi pedig magányosak vagyunk és tehetetlenek, elsodor bennünket a világ, és nem engedi megvalósulni a mi nemes művünket. Kerüljétek az ilyen kishitűséget, gyermekeim!