Pótolsz… folyamatosan pótolsz. Valamit és valakit. A hiányt és Őt. Az Ő hiányát. Pótolod vásárlással, utazással, kozmetikussal, apró élvezetekkel, olvasással… Csak éppen vele nem. Ám ne feledd: ma még megteheted. Amíg fiatal vagy, mindezt megteheted. De elérkezik az idő, amikor nem utazol, nem vásárolsz, nem mész kozmetikushoz, nincsenek apró élvezetek. És Ő sem lesz. Amikor a legnagyobb szükséged lesz rá. Már csak a hiány marad. Pótolhatatlanul.
Idő idézetek
Az idő nem irgalmaz az emberi szívnek, és kacagja szomorú küzdelmét az emlékért.
Csak mi hisszük, hogy másoknak is létfontosságú, amit csinálunk, és emlékezetünk fennmarad az idők végezetéig. Ezek nagyon mulandó dolgok, az embereket mindig a jelen idő érdekli.
Az örökkévalóság szörnyen hosszú idő.
Az emlékezet alig törődik az idővel, amely nem segít soha, és talán nem is tudja, hogy ő az Idő, és az ember fejében összevissza kapcsolja a kedves és kedvetlen, a szép és a csúnya, jó és kellemetlen eseményeket.
Ott suhog felettük kérlelhetetlen, fásult egykedvűséggel, aki átlép mindenen, akit át nem lép senki, akit sem elhagyni, sem megelőzni nem lehet, aki nem kérdez, de nem is válaszol, nem nevet, de nem is sír, aki nem született, de nem is hal meg, aki végtelen és örök, s ez az úr: az Idő.
Mindig félelmetes dolog a múltra visszagondolni, ha a jövőt nem változtathatja meg az ember.
Aki az idődet rabolja, tekintsd ugyanolyannak, mint egy ócska ékszertolvajt.
Bármilyen elképzelhetetlennek tűnik is, tovább lehet lépni, és idővel a gyász… egyre kevésbé fáj. Talán soha nem múlik el teljesen, de egy bizonyos idő elteltével már nem olyan megsemmisítő.
Soha ne mondd, hogy soha, mert az nem tart olyan soká.