Az idő megállt, de a létezés elviselhetetlenül lüktetett tovább.
Hullámzott fölöttük is és bennük is a jó s a rossz, mint ahogy a tó fölött s a világ fölött hullámzik az idő.
Ami elmúlt, nem mindig a múlté. Néha messzire kihat a jövőbe.
A múlt (…) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete.
Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
Az idő takarójába szőtt folyamatosság titkos szálait nem könnyű megtalálni és megmagyarázni. De a lélek titkait mindig a megmagyarázhatatlan őrzi, s érte érdemes megismerni a múltat a jövő kedvéért.
Ahol sokat unatkoznak az emberek, és nincs mit csináljanak az idejükkel, ott megesik, hogy bogár lepi el a fejeket belülről.
Az ember csak szánt, vet, kapál, arat. Ganét hord, újra szánt, újra vet, újra meg újra. S egyszer csak észreveszi, hogy a hajában szürke szálak vannak, megszélesedett a homloka, szakálla szürke már s bajusza bozontos. Az ember csak észreveszi, hogy a csikóból csontos öreg ló lett, a gyermekek szakállt eresztettek és bajuszt. A bölcsőben síró leánykák férjhez mennek és új bölcsők ringanak. Az ember, ha ezeket észreveszi, meglepetve megtorpan és elcsodálkozik. Istenem, mondja, hát így… hát így vagyunk már. Eltelt az idő.
A rendes emberi életben az időnek nagyon színes és változatos jelentősége van. Az ember felébred reggel és élni kezdi az idő millió kis tarka fejezetét. S ahogy telik a nap, az idő mindig jelent valamit, mindig hoz valami újat és meglepőt az ember életébe. Percről percre fűződnek egymásba a történések gyöngyszemei s még akkor is, amikor semmi sem történik, maga az időben rejlő lehetőség elég ahhoz, hogy érdekessé tegye az életet. A váratlanra való várakozás teszi az ember életében izgalmas élménnyé az időt.
Töltsd az idődet olyan emberekkel, akik szenvedélyesen szeretik azt, amit csinálnak, és annak szentelik magukat, hogy a legjobbat hozzák ki az életükből!
Ne az időtökkel próbáljatok meg spórolni, hanem a megfelelő összpontosításra ügyeljetek.
Ahányszor egy órányi idő elveszik, az életből pusztul el egy darab.
Az idő a legértékesebb tőkénk, mégis hajlamosak vagyunk azt eltékozolni, megölni, vagy csak egyszerűen elkölteni ahelyett, hogy inkább befektetnénk.
Ne fecséreld az időt azzal, hogy a múlton bánkodsz, ezeket a perceket inkább fektesd be bölcsen egy jobb jövő megalapozásába!
A leghasznosabban töltött idő az, amit Isten dicsőségére és a lelkek üdvözülésére fordítasz.
Gyakran érzem úgy, hogy az idő kifut a kezeim közül, és még az imádkozásra sem jut elég időm. Közel állnak a szívemhez a jó könyvek, de a fájdalmaim miatt gyakran képtelen vagyok olvasni, ha pedig mégis belekezdek, rövid idő alatt annyira elmélyülök, hogy az olvasás imádsággá válik.
Ha tehetném, minden időmet olvasással tölteném.
A valódi spirituális fejlődésben nem létezik az idő tényezője.
Az idő a legfontosabb szövetségesed. Tíz perc alatt nagyon sok mindent megtehetsz. Tíz perc; ha egyszer elszáll, többé nem pótolhatod.
Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképp akkor, amikor időszerűtlennek látszik.