A rendszerváltás sem mehetett volna végbe ilyen sikeresen a zsidó értelmiség támogatása nélkül. Visszatérve a történelmi múltra, joggal idézhetjük fel a közös sorsunkat hirdető mondást:
„Zsidó-magyar két jó barát,
Egyik árulja, másik issza borát…”
Ha a rendszerváltás idején nem lehetett volna egyszerűen a jelentkezés elmulasztásával kimaradni a Magyar Szocialista Munkáspártból, hanem nyíltan be kellett volna jelenteni ezt a lépést, és aláírással is elvállalni, akkor még ma is félmillió tagja volna a pártnak.
Ami az embernek nem igazán fontos, attól könnyű elegánsan elbúcsúzni.
Ha úgy kezdünk hozzá egy feladathoz, hogy tudjuk: létezik megoldás rá, már ötvenszázalékos sikert értünk el.
A lehetetlen nem a felső határ, hanem a kiindulópont a továbblépésre.
Az Élet azt az embert, aki ellenállás nélkül sodródik, nem viszi magával, hanem lerakja a part menti piszokba: egy megunt szerelembe, házasságba, környezetbe. Csak azt tűri meg magán, aki a dolgok természetes folyásával szembeszáll.
Nincsenek nagyobb terroristák a duzzogva hallgató, sértődöttséggel zsaroló embereknél.
A szenvedéseiért senki sem érdemel tiszteletet. (…) Ha valaki direkt szenvedni akar, az hülye, ha pedig muszáj neki, abban nincs semmi érdem.
Még egyetlen ügyembe se vettem be Istent csendestársnak. De ha a lehetőségek már kifogytak, akkor legalább a lehetetlenben meg kell őriznünk a hitünket. Az embert ilyenkor már csak kellemes meglepetések érhetik.
Minden következő lépéshez szükséged van az összes lépésre, amelyet életedben addig megtettél.
Legjobban arra figyelj, aki mást gondol, mint te. Nagy a valószínűsége, hogy tőle tanulhatsz a legtöbbet.
Az az igazi bukás, ha az ember kezéből kicsúszik a saját sorsa.
Olyan dolog igazi barátnak beszélni, mint télen nagyon jó tüzet rakni, amiből nem marad pernye, csak meleg. Többet ér, mint egy ágyban tett szerelmi vallomás, mert akkor csak az íz teszi őszintévé a férfit, meg is bánja legtöbbször.
Ajándékba csak a szánalmat adják, az irigységet neked magadnak kell kiharcolnod.