Hallgass! Nem azért jöttem, hogy te beszélj, hanem hogy én elmondjam… én mindig jónak láttalak, mindig őszinte, normális embernek tartottalak, hogy verhettél át, hogy voltál erre képes? (…) Tudod, hogy mi történik, ha egyszer elveszíted a másik bizalmát? Az, hogy soha többé nem hiszel majd annak az embernek! Ha akkor hazudott, most mért ne tenné ugyanazt? Elérted azt, hogy innentől kezdve, soha többé nem lehetek biztos benned. (…) Én a legszebb dolognak hittelek az életemben, de kiderült, hogy a leggonoszabb vagy.

Te anya, azt a virágot hogyan kell locsolni? (…) Úgy kell locsolni, hogy őszinte vagy a lánnyal, figyelsz rá, de ő is figyel rád, nem veszekedtek egymással, hanem még időben megbeszélitek a problémákat, betartjátok egymásnak, amit ígértetek, észreveszed, amikor fáj neki valami, ahogy ő is észreveszi, ha neked fáj valami, és bátran el mered neki mondani, amit érzel, legyen az jó vagy rossz.

Észrevetted azt a két barázdát a homlokodon, és hogy a vastag szemöldök középen lekonyul, ahelyett, hogy fölfelé ívelne? És alattuk azok a fekete csillogó démonok mélyen megbújnak gödrükben, és sunyin leselkednek kifelé, ahelyett, hogy bátran kitárnák ablakukat a világra? Tanuld meg elsimítani a komor ráncokat, nyíltan fölemelni a pilláidat, és bizakodó ártatlan angyalokká változtatni a fekete démonokat, akik nem gyanakszanak és kétkednek folyton, hanem mindenkiben barátot, nem pedig rögtön ellenséget látnak. Az arckifejezésed ne legyen olyan, mint a gonosztevőé, aki tudja, hogy kiérdemelte a csapásokat, mégis az egész világot, nem csak a szenvedései okozóját gyűlöli.

Közös viszonyokat egyenjogú felek között csak kölcsönös bizalommal lehet elintézni.

A hit az, hogy bízunk valamiben. És ha már úgy látszik, hogy semmi sem maradt, amiben bízhatunk, akkor is bízunk magában a hitben, ami tovább lelkesít.