Amikor bekerültem a filmiparba, hithű keresztény voltam, de ez a szakma könnyen eltereli az útról az embert. Hirtelen híressé váltam, rengeteg pénzem lett, de közben a személyiségem is megváltozott, kiállhatatlanná váltam, alkoholproblémáim lettek, és végül emiatt ment tönkre az első házasságom. Tizenöt évvel később találkoztam Genával, és ő segített, hogy ismét tudjak hinni Jézus Krisztusban. Ez az alapja annak az erős köteléknek, ami már húsz éve összetart minket!

Nem látok elegendő bizonyítékot Isten létezésére, bár az ellenkezőjét sem tudom bizonyítani. Nem vagyok dogmatikus hitetlen, inkább ateistának, mint agnosztikusnak tartom magam, mivel életem 62 éve alatt sohasem tapasztaltam olyat, ami istenség vagy természetfeletti erők feltételezését tette volna szükségessé. Számomra ez ahhoz a konklúzióhoz vezetett, hogy az egész csak mitológia. Elismerem, igen érdekes mitológia és talán a társadalomban szükség is van rá.

Ha az istenek megtagadják is kegyeiket a halandóktól, azért elvárják tisztelőiktől a buzgó imádatot, és mérgesek, ha bárki is elmulasztja.

A keresztény hit nekem mindenekfelett támaszt, vigaszt, feloldozást, erőt és szeretetet jelent. A valódi üzenetét azonban a legtöbbünk valamiért nem érti meg.

Vallásos családban nőttem fel. Gyerekkoromban rengeteget jártam templomba. A versenyzés közbeszólt, de még mindig elmegyek misére, ha otthon vagyok, akár az Egyesült Államokban, akár Monacóban, azért, mert úgy gondolom, hogy Isten nélkül nem lennék ott, ahol ma vagyok. Nem lennének meg ezek a lehetőségeim. Ezért azt gondolom, nagyon-nagyon fontos, hogy közel maradjak hozzá.

Időt kell szakítani a dolgokra, minden reggel mielőtt reggelizem, imádkozom. Valójában minden alkalommal, amikor eszem, imádkozom. Néha csak pár másodperc, egy perc, bármennyi is, szakítok rá időt. Mindenki beszélget, de én közbeszólok, hogy bocsánat, egy pillanat, és máris megteremtem a lehetőséget az imára.