Az életcélom az, hogy a zenémet és a táncomat eszközként használva megadjam a világnak azt, amit volt szerencsém megkapni: a Teremtővel való egyesülés eksztázisát.

Mivel meg vagyok győződve, hogy Isten a forrása a bölcsességnek, helyénvalónak és szükségesnek tartom sürgősen kérni jóindulatát, hogy megkapjam azt. Erre a célra a következő imádságot fogalmaztam meg napi használatra: “Ó, hatalmas Jóság! Bőkezűen adakozó Atya! Kegyelmes Vezér! Gyarapítsd bennem a bölcsességet, mely feltárja a legmélyebb érdeklődésemet. Erősítsd meg az elszántságomat, hogy gyakorlatban megvalósítsam mindazt, amit a bölcsesség felkínál nekem. Fogadd el más gyermekeidért végzett jóakaratú szolgálatomat, mert csak így tudok válaszolni jóságod bizonyítására, amit felém állandóan tanúsítasz.”

Ha egy vallás jó, fenn tudja tartani önmagát – ha erre nem képes, ha Isten sem fárad azzal, hogy támogassa, és így külső támogatást kell kérniük, az annak a jele, hogy mégsem jó az a vallás.

A titok a jelenben rejtőzik; ha a jelenre összpontosítasz, meg tudod jobbítani. És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is, ami utána következik, jobb lesz. Felejtsd el a jövőt, s éljed életed minden napját a Törvény tanítása szerint, és abban a hitben, hogy Isten gondoskodik gyermekeiről. Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot.

A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. A vallás az elnyomott lények sóhajtása, szív a szívtelen világban, és lélek a lélektelen körülményekben. A népek ópiuma.

Az az Isten, akit valónak hiszel, egyrészt tudatlanság, másrészt zsarnokság terméke; amikor az erősebb rabigába akarta hajtani a gyengébbet, bebeszélte neki, hogy Isten áldását adta láncaira, amannak pedig már annyira begyepesedett az agya a sok nélkülözéstől, hogy el is hitte neki. Valamennyi vallás erre a mesére megy vissza, úgyhogy éppoly megvetésre méltó mind, akárcsak a forrásuk, nincs közöttük egy sem, melyről ne ordítana messziről, hogy szemenszedett hazugság; mindegyik tele van olyan misztériumokkal, melyekbe belesápad az ész, olyan tantételekkel, melyek megcsúfolják a természetet, idétlen ceremóniákkal, melyek kacajra fakasztanak.

Ha aszerint ítélünk, hogy mennyi vért ontottak a vallások nevében, akkor a vallások több rosszat hoztak, mint jót.

Szerzetesek, még hogyha rablók és útonállók kétélű fűrésszel fűrészelnék is le egyik tagotokat a másik után; amelyikőtök ettől haragra gerjedne lelkében, az nem követi az én tanításomat. Még ebben az esetben is ezt kell erősítgetnetek magatokban: “Elménk nem fog helytelen irányba tévedni, egyetlen rossz szót sem fogunk kiejteni, jóindulatúak és együttérzők maradunk, nem táplálunk gyűlöletet szívünkben. Ezt a személyt barátságos érzülettel fogjuk áthatni, s tőle kiindulva az egész világot barátságos érzülettel, végtelen, határtalan, mérhetetlen barátság és szelídség érzületével fogjuk áthatni.”

Van egy imádság arra, hogy erőt adjon azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek, amit nem akarnak elfogadni. Az ima ereje az emberi természet mélységes ismeretéből fakad; mert oly` sokan oly` hevesen gyűlöljük a kártyát, amit az élet osztott nekünk; mert oly` sokan oly` gyávák vagyunk, és félünk kiállni az igazunkért; mert oly` sokan átadjuk magunkat a kétségbeesésnek, ha lehetetlen választás elé kerülünk. A jó hír azoknak, akik elmondják ezt a fohászt, az, hogy Isten meghallgat, és felel imáitokra, a rossz hír azonban az, hogy előfordul, hogy a válasza: “nem”.

Nehezen találsz olyan komoly gondolkodású elmét, akinek ne lenne egyéni vallásos világképe. De ez a vallásosság különbözik a naiv emberétől. Az utóbbiak Isten gondoskodásából hasznot várnak, félnek haragjától; egy olyan érzés szublimálása ez, ami hasonlít az apa és gyerek közötti kapcsolathoz.

Hány és hány vallás próbálkozik azzal, hogy próféciával alapozza meg helyét a világban! Mennyien hisznek az ilyen próféciákban, akárhányszor bizonyultak is tévesnek, csupán azért, hogy támogatást és erőt meríthessenek belőle. De létezett valaha is vallás, amelyik olyan sikeres és pontos “próféciákra” lett volna képes, mint a tudomány?

A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami “idősebb testvér”-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van.

Semmi vicces nem volt abban, amit Krisztus mondott. Ami vicces, az az, hogy Krisztus elmondta ezeket az igazán jó dolgokat a felebarátaink szeretetéről és hasonlókról, majd a következő kétezer évben az emberek egymást gyilkolták és kínozták, mert nem tudták pontosan eldönteni, hogyan is mondta.

Amikor a misszionáriusok megérkeztek, a miénk volt az ország, az övék pedig a Biblia. Aztán megtanítottak minket csukott szemmel imádkozni. Amikor kinyitottuk a szemünket, övék volt az ország, és a miénk a Biblia.

Csupa elit csoport. A céljuk, hogy irányítsanak. Dílerek, akik rászoktatják az embereket a reményre. A követőik meg gyenge drogfüggők, kell nekik a sok lószar, az termeli a tudatlanság dopaminját. Függők, és félnek az igazságtól, hogy a rend illúzió, akárcsak a hatalom. Hogy egyik vallás sem több, élősködő agyféregnél. Megosztanak minket, mert így a markukban tarthatnak.

A keresztény vezetés évszázadokon át arról beszélt, hogy az asszony eredendően gonosz, és az egyház legnagyobb szentjei azok, akik leginkább megvetik a nőket.

A Bibliában ez áll: “A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme.” Pedig sokkal gyakrabban a pszichológiai rendellenességek kezdete. Mert egy gyerekbe bármilyen módon ültetnek félelmet, az mindenképpen ártalmas.

A láthatatlan dolgoktól való félelem a valódi gyökere annak, amit az ember vallásnak nevez. Akik azonban ezt a hatalmat másként félik vagy imádják, azoknál babonaként jelenik meg.

A mese, a beszélgetés, a közös munka, játék, szórakozás, kedvtelés feltétlenül szükséges a szép lelki kapcsolat kialakításához. Mindezt betetézi, ha a családban kicsik és nagyok együtt szeretik Istent. A közös imában, a közös vasárnapi szentmisén, a vallásos és erkölcsi témákról folytatott beszélgetésekben érintkezik legmélyebben lélek a lélekkel.

A Biblia szavai, melyek szerint Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert, nem azt jelentik, hogy az Isten egy ember a mennyországban, hanem azt, hogy az ember Isten a földön.

Ha az ökröknek, a lovaknak vagy az oroszlánoknak kezük lenne, és kezükkel művészeti alkotásokat tudnának készíteni, mint ahogy azt az emberek teszik, akkor az ökrök az istenüket valamilyen ökör, a lovak ló, az oroszlánok pedig oroszlán formájában festenék le.

Az igazán vallásos ember, ha a monoteisztikus eszme lényegét követi, nem könyörög semmiért, nem remél semmit Istentől; nem úgy szereti Istent, ahogy a gyerek szereti az apját vagy az anyját; eljutott ahhoz az alázathoz, hogy érzékeli korlátait, egészen addig a tudásig, hogy nem tud semmit Istenről. Isten az ő számára jelkép, amelyben az ember fejlődése egy korábbi szakaszában összegezte mindazt, amire törekedett, a szellemi világ, a szeretet, az igazság és a méltányosság birodalmát.

Minden, amit megtanultam és megismertem, lépésről lépésre közelebb vitt Istenhez. Ma már megingathatatlan meggyőződésem, hogy létezik Gondviselő. Csak abban hiszek, amit biztosan tudok. Ez kiküszöböli a hit szükségességét. Ezért nem azt mondom, hogy hiszek Isten létezésében – tudom, hogy Ő létezik.

Én nem tartom sokra a vallást. Túl sok vakbuzgó őrült lázálmát nevezték már a vallás nevében Isten akaratának. A szentséget az igaz tettekben és a védtelenek melletti bátor kiállásban találod.

Egy részem még mindig azt mondja, hogy ” talán Denzel neked prédikálnod kellene. Lehet, hogy még mindig csak kopromisszumokat kötsz.” Sok lehetőségem volt arra, hogy kiváló férfiakat alakítsak és az ő szavaikon keresztül prédikálják. Komolyan veszem a nekem adott tehetséget és jóra akarom használni.

A szabad egyház eszméje s a vallások egyenjogúsága azt kívánja, hogy a hon minden polgára, bármely hitfelekezethez tartozzék is, szabadon élhessen saját vallásának tanításai szerint, ha azok az állam céljával nem ellenkeznek és mások hasonló jogait nem sértik.

Meggyőződésem, hogy a Bibliát egyre szebbnek találjuk, mentől jobban megértjük, azaz mentől jobban belátjuk és meglátjuk, hogy minden szavának, amelyet általánosan fogunk föl és különösen magunkra alkalmazunk, hely és kor szerint sajátos, közvetlenül egyéni vonatkozása volt.