Az igazi írás mindig, s ma is abból származik, hogy valaki, akinek valami roppant nagy fájdalma van: ki akarja ezt kiáltani, hogy megkönnyebbüljön tőle… Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj.

Mindenkinek ki van jelölve egy sínpár, már a születésekor s azon kell haladnia és azon mehet, amerre visz… De vannak lelkek, akik át tudnak ugrani egyik sínről a másikra s akkor a más élete elől veszik el az érvényesülés útját… és az a másik leszorul, kiesik… az nem baj: fő, hogy jó sínre kerüljön valaki… és hagyja ott a maga régi nehéz útját.

Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára.

Ott van az emberi szívben a szeretet, csak megmutatni nehéz. Hiszen mindig mást kell csinálni, nem azt mutogatni.