Európa azért nem tud világpolitikai tényezővé válni, mert a saját háza táján sem tud rendet tartani.

Ha egy országra rákényszerítenek egy külpolitikát, amit nem akar, azt imperializmusnak kell nevezni. 

Mi, amikor életről szabadságról gondolkodunk, életfát látunk. Aminek az a lényege, hogy a gyökérzete tükrözi a lombozatát. Ha a gyökérzet kisebb, elpusztul, kidől, ezért a gyökérzettel is kell foglalkozni.

A magyar ellenzéket vagy magyar baloldalt és a nemzeti oldalt nem az választja el hogy a magyarság előtt álló kérdésekre ki ad jobb választ, és erről vitatkozunk. Az a baj, hogy másképp képzeljük el az életet, nem csak a politikát, hanem a magyar életet.

Remélhetjük, hogy a mi nemzedékünk, a negyedik trianoni nemzedék még beteljesíti küldetését, és egészen a győzelem kapujáig fogja vinni Magyarországot. De a döntő ütközetet az utánunk következő, az ötödik trianoni nemzedéknek kell megvívnia. A végső lépéseket nekik kell megtenniük. 

Nagy nemzetté válni csak az tud, aki megjárja a maga kálváriáját. Aki kiismeri a megpróbáltatások útját. Aki kiállja a próbatételeket. Aki megérti, hogy az igazság erő nélkül keveset ér. A történelem nem könyörületes. Nem bocsájtja meg a gyengeségeket. Ha nincs legény a gáton, elveszünk. Ha a vértelen szépelgőkre hallgatunk, elveszünk. Ha engedünk a széthúzás erőinek, elveszünk. A magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyöngeség luxusát. Mindig csak az lehet a miénk, amit meg tudunk védeni. Ez a törvény és ez a mi sorsunk. Ezért számunkra minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük. Ezért nem ért véget a magyarok történelme sem Mohácsnál, sem Világosnál, sem Trianonnál, és ezért fog Szent István koronájának valamennyi köve ismét ragyogni.

Aki magyarul néz a világra, Szent István szemével lát. Szent István szemével látni a XXI. századot azt jelenti, hogy mi a velünk élő népekkel akarjuk naggyá tenni a Kárpát-medencét.