Lehet, hogy fura elmélet, de én azt vallom, hogy minden reggel kapunk egy esélyt, hogy az életünk, a munkánk, a kapcsolatunk fullos legyen. De ehhez két ember kell. Mindkettőnek bele kell tennie a kalapba azt, amije van. Mindent! És elmondják egymásnak a dolgokat. Megosztják a lehető legkisebb gondolatukat, érzéseiket. Problémáikat is. nem várják meg, amíg az nagy lesz. Amíg rájuk zúdul, mint egy lavina. Itt születik meg a társkapcsolat. Két önálló ember sohasem lesz ebben jó, mert háborúzni fognak, harcolni, mert kell lennie köztük valakinek, aki győz! Az egyénnek meg kell halnia, hogy megszülethessen a MI!

Az emberek, azt hiszem, ott rontják el, hogy akkor házasodnak össze, amikor még tombol a szerelem közöttük, és nem értik, hogy onnan miért vezet lefelé az út. Egy kapcsolat, házasság sok munkával, belefektetett energiával jár, nem működik magától. Azt hiszem, a szenvedély, a tűz szinten tartása fontos, és az, hogy a másik irányába még évek múltán is érdeklődő maradj.

Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
(…)
Szent kéj a csók és szent az élet,
A párzás végtelen sora
S átok a csók, átok az élet,
Ha nincs a csóknak mámora.

Ha én hűséges vagyok hozzád, az egy más természetű élet, mintha azt mondom: márpedig én az oltárnál örök hűséget fogadtam, és én ehhez tartom magam. Akkor mihez tartom magam? Nem hozzád. Nem azt mondom: olyan mélyen tartozom hozzád, hogy azért hajlandó vagyok áldozatokat vállalni, hanem tartom magam a törvényhez.

Férj és feleség úgy ragadnak össze, mint két darab papír. Ez annyit jelent, hogy elválaszthatatlanok. Ha valaki két összeragasztott papírt szét akar választani, mindkettőt el fogja tépni. Válás esetén mindketten megsérülnek, a férfi éppúgy, mint az asszony, és ha gyerekek is vannak, akkor azok a leginkább.

A két terület egymással összeköttetésben áll és feltételezik egymást. Senki sem tud igazán ragaszkodni, aki nem hagyott el valami mást, és senki sem tud valamit igazán elhagyni, ha nem szánta el magát, hogy valami máshoz fenntartás nélkül ragaszkodjék.

Nem szép dolog felbosszantani egy férfit, amikor éppen házassági ajánlatot tesz. Ilyenkor a férfit megörvendeztetik, vagy összetörik a szívét, de nem bosszantják.

Van olyan Szeretet, ami egy, oszthatatlan: ez az, amit az iránt az egy iránt érzel, aki a társad az életben. Aki a lelked párja, akinél a szíved van. Ezt a szeretetet, ami összeköt vele, mással nem tudod megosztani. Még ha akarnád, akkor is képtelen lennél rá. Mert csak az övé. Ez a legnagyobb, legkülönlegesebb szeretet, az élet legnagyobb ajándéka és köteléke.

Véleményem szerint a házasságban nem elviselni kell a másikat, hanem szeretni. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet egy érzelmet dokumentálni? Honnan tudjam, hogy szeretni fogom-e 10 év múlva is? Lehet, hogy megváltozik? Honnan tudjam, milyen leszek 40 évesen? 80 évesen? Honnan tudjam, hogy kitartok-e mellette akkor is? Nem tudhatod. A hozzáállás az, ami számít. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem lehet megjósolni. De azt eldöntheted, hogy mindent megteszel-e annak érdekében, hogy őt boldoggá tedd. Ha ezért mindennap teszel is, akkor nem lesz gond.

Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.