Véleményem szerint a házasságban nem elviselni kell a másikat, hanem szeretni. Jogosan merül fel a kérdés: hogy lehet egy érzelmet dokumentálni? Honnan tudjam, hogy szeretni fogom-e 10 év múlva is? Lehet, hogy megváltozik? Honnan tudjam, milyen leszek 40 évesen? 80 évesen? Honnan tudjam, hogy kitartok-e mellette akkor is? Nem tudhatod. A hozzáállás az, ami számít. Azt, hogy szeretni fogod-e, nem lehet megjósolni. De azt eldöntheted, hogy mindent megteszel-e annak érdekében, hogy őt boldoggá tedd. Ha ezért mindennap teszel is, akkor nem lesz gond.

Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre. Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat. Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.

Tudod, mi okozza a legnagyobb örömet a nőnek a házasságban? (…) A táplálás. Nézni, ahogy eszik a férje. Ez az a pillanat, amikor a nő, aki egész nap a vacsorán törte a fejét, a mennybe megy.

Olyan lesz az egész házasságunk, mint ahogyan az esküvőnket szervezzük. Ha jó buli, akkor jó buli, ha vicces, akkor vicces, ha fáradságos és veszekedős, akkor fáradságos és veszekedős.

Egy nő számára az esküvő azt jelenti, hogy élete minden szempontból megváltozik. Új házba kerül, új nevet kap, új kötelességek várnak rá. A házasság azt jelenti, hogy a férfi kiemel egy nőt a többi közül, minden más nő fölé helyezi, őt választja ki szeretete és védelme tárgyául.

Az emberek közt élve igen korán hallottam a házasság szentségéről és az esküvők mesebeli hangulatáról, és az első pillanattól kezdve elvarázsolt ez a téma, pedig akkor még azt sem tudtam, mi a szerelem… Mai fejemmel azonban azt gondoltam, hogy két összeillő lélek számára nem létezhet szebb ünnep, mint a szerelmet esküvel megpecsételő ceremónia, amely – ha őszinte szívvel köttetett – örök életre szól.

A házasság nem tesz jót az arcszínnek, öregít. A menyegző leverően egyszerű. Az anyakönyvvezető adja az asszonyt férjének, milyen lapos dolog! A házasság durva mivolta végleges helyzetet teremt, megfosztja az embert akaratától, a választás lehetőségétől, mondattana van, mint a nyelvtannak, az ihletet helyesírással pótolja, a szerelmet írásbeli dolgozattá silányítja, tönkreteszi az élet titokzatosságát, nyilvánvalókká az időszakos, elkerülhetetlen dolgokat – a levetkőzött nő nem mennyei látvány többé -, elértékteleníti jogait annak is, aki gyakorolja, annak is, aki aláveti magát, megzavarja a mérleg billenésével az erős nem és a hatalmas nem bájos egyensúlyát. Mert a házasságban az úr áll szemben szolgálójával, ott, ahol azelőtt a királynő uralkodott rabszolgája felett. Prózaivá tenni az ágyat egész az illedelmességig, lehet-e ennél durvább felfogás? Nem elég ostoba dolog magában véve az, hogy nem bűn többé szeretnünk egymást?