Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.

Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak.

A hit az elektromosság révén jut el az emberekhez. Ezért játszunk olyan hangosan… Azt akarjuk, hogy hangunk egyenesen az emberek lelkét érintse meg. Így aztán egyszerűen kiderül, van-e valami bennük, van-e valami a fejükben, amit fel lehet ébreszteni. Mert sok ember voltaképpen csak alszik egész életében.

A zene ismeretlen birodalmat tár fel az ember előtt, egy olyan világot, melynek semmi köze az érzékletek külső világához, minden határozott érzést otthagy, hogy átadja magát a végtelen kimondhatatlan vágyának.

Ha csak azt a pénzt fordítanánk népdalkutatásra, amit az egész világon egy esztendőben háborús készülődésekre fordítanak, akkor ezen a pénzen az egész világ népzenéjét nagyjából fel lehetne gyűjteni!

Nem tekinthetjük zenének azt, ami csak arra szolgál, hogy ne legyen elviselhetetlen a csend.

A zene az örökkévalóság idejében jár, mint az élet a regényekben, míg szól. De alighogy elhallgat, a botrány érzése fogja el az embert, mintha leöntötték volna hideg vízzel, vagy öltözetlenül lepték volna meg.

A zene szubjektív. Nem vagy köteles szeretni mindent, amit hallasz, de ha szeretsz valamit és megmozgat, nyertél. Tehát ne engedd senkinek, hogy megmondja, mi a menő vagy a gáz, vagy mit hallgass. (…) A zene a tiéd.

A zene a nagy egyesítő. Elképesztő erő. Olyasmi, ami még az olyanokban is közös lehet, akik mindenben, de mindenben különböznek.

Nekem Michael Jackson volt a zene istene. Elhitette velem, hogy igenis lehet igazi, pozitív zenét csinálni. Örökké élni fog!

A zene más. A zenének van értelme. Aznap éjjel világos, kiismerhető zenét hallott, tele ésszel, humorral, csendes sóvárgással, energiával és reménnyel. A világot sohasem lesz képes megérteni, de ezt a zenét mindig szeretni fogja. Csak hallgatta a muzsikát, Istennel az oldalán, és tudta, hogy otthonra talált.

A zene egy igazi állandó. Ezért kapcsolódunk hozzá ilyen erős zsigeri alapon, tudod? Mert egy dal azonnal visszarepíthet egy pillanatba, egy helyre, de még egy emberhez is. Nem számít, mi más változott meg a világodban, az az egy dal ugyanaz marad, épp, mint az a pillanat.

A melódia áthelyezhető egy oktávval lejjebb vagy feljebb, mégis ugyanazt halljuk. Míg ha egyetlen hangot megváltoztatunk benne, már nem ugyanaz lesz a dallam.

A reggae a nép zenéje, a mindennapi történésekről szól, de nem egy történelmi szemszögből. Olyan dolgokról mesél, amiket nem tanítanak az iskolában.

Lehet élni száztíz évig, de mindez mit ér?
Mi csak addig élünk, míg a rockzene él.
Ennyi az életünk, vagy lehetne több?
Ha hiányzunk, várj, és mi újra jövünk.

A mi korunkban a zene mindinkább arra törekszik, hogy szentimentális, vagy tragikus történeteknek kísérőjelensége legyen, s ilyenformán hovatovább egy vásári bódé kikiáltójának gyanús szerepét tölti be, aki a bódéban tulajdonképpen megbúvó sötét Semminek igyekszik hangos reklámot csinálni.

Csak egy dolgot tudok adni, önmagamat: énekes vagyok, aki a saját életéről, gondolatairól, érzéseiről énekel.

A szavak korántsem olyan fontosak, mint a zenéből, különösen az élő zenéből sugárzó energia.

A zenészek nem mennek nyugdíjba; egyszerűen abbahagyják, ha már nincs bennük több zene.

Az életcélom az, hogy a zenémet és a táncomat eszközként használva megadjam a világnak azt, amit volt szerencsém megkapni: a Teremtővel való egyesülés eksztázisát.

A mai napig sincs fogalmam, miről énekelt az a két olasz nő, és nem is érdekel. Nem kell mindent kimondani. Olyan megfoghatatlan szépség áradt belőle, amit szó le nem írhat, amibe belefacsarodik a szíved. Azok a hangok magasabbra, messzebbre szárnyaltak, mint amiről valaha is álmodtunk. Mintha gyönyörű madár szállt volna a kalitkánkba, és dala nyomán leomlottak volna a falak. Ha csak egy röpke pillanatra, de a legutolsó rab is szabadnak érezte magát.

A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat az élménynek, szállni tanítja a képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet, amelynek csak láthatatlan, de kápráztató, szenvedélyes és örökkévaló alakja.

Nem számít, milyen korrupttá, kapzsivá és szívtelenné válhat a kormányunk, a gazdaságunk, a médiánk és a vallási és jótékonysági intézményrendszerünk, a zene akkor is csodá­latos lesz.

A zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk – olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene támadás.

Mi a soul? Olyan, mint az elektromosság – nem igazán tudjuk, mi is az, de az egy erő, amely megvilágít egy szobát.

A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.

Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termő talaja.

Azon légy, hogy könnyű zenedarabokat játsszál jól és szépen. Ez sokkal helyesebb, mint nehéz darabokat kevésbé jól előadni.

Az egy zenekarban játszó zenészek nem lehetnek ellenségek, legalábbis amíg a koncert tart.

Ahogyan a villamosság a végtelenségig ki tud tartani egyetlen hangot; ahogy rétegezi a harmóniát harmóniára, míg végül úgy érzed, felolvadsz a hangban.

A zene gazdagítja a kedélyt, nemesíti az ízlést, fogékonyabbá tesz más szépségek iránt.

A zene olyan, mint a tenger. Ott állunk az egyik partján, látjuk a messzeséget, de a túlsó partot látni lehetetlen.

Ha valaki nem indul meg a hangszer egy-egy lágy akkordja vagy az énekhang édes zengése hallatára, nem visszhangzik reá és nem rendül meg egész valójában önfeledt elragadtatással: ez gyarló és silány lélekről tesz tanúságot.

A zene ereje képes a vadállat megszelídítésére. Képes meglágyítani a sziklákat és meghajlítani a göcsörtös, vén tölgyet.

A zene minden szomorúságunknak, minden örömünknek hangot ad. Senki számára nem kell lefordítani.

A népzene (…) a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.

De amikor a karmester beint: a magányos hangszerek hirtelen egymásra találnak, egymásba szeretnek – és megszólal a Zene. Élet születik. Ilyenkor érzed, milyen óriási tettet hajtott végre a zeneszerző és az összes muzsikus: egy élő világot hoztak ki a hangok zűrzavarából.

A dalok és versek születése leírhatatlan mozzanat. Az ihlet pillanatáról egyvalami tud őszintén és hitelesen beszélni: a születő dal. A versek és a dalszövegek édestestvérei egymásnak, de a versek szabadságfoka nagyobb, például nem kell zenei struktúrákhoz igazodniuk.

A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.

Ma már nem lehet egy szállodában vagy egy étteremben értelmes beszélgetést folytatni ebéd közben vagy egy csésze tea mellett, mert szavainkat elnyeli a muzsika. Nemrégiben egy New York-i hotelben leültem beszélgetni egy amerikai professzorral. De sehogyan sem ment a dolog, végül föladtuk. Semmi kifogásom a zene ellen a maga helyén és idejében, manapság azonban szinte üldözi az embert. (…) Ámde még rosszabb, ha klasszikusokat játszanak háttérzene gyanánt, mondjuk Bachot. Bach Istennel társalkodik, s egészen magával ragad a muzsikája. De le tudnám ütni azt, aki Bachot szólaltat meg banális környezetben.

A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.

A zene lelkünkben olyan múltat kelt életre, amelyet mi nem is ismerünk, és lelkünkben a szenvedésnek oly sejtését ébreszti föl, amelyről könnyeink sem tudnak semmit.

Helyesen tették a költők, hogy egyesítették a zenét a gyógyítással, mert a gyógyítás feladata az, hogy felhangolja az emberi test különös hárfáját.

A zene, ami egy fehér lapon a laikus számára csupán különféle jelek valamiféle megfoghatatlan, értelmezhetetlen halmazának tűnik. De az értő szem már látja a dallamot, ami lelkében életre kel, amit másokkal megoszt. És ebben a pillanatban a zene már nem csak a hangok meghatározott sorrendjét jelenti. Ettől kezdve a barátod.

Azt mondják könnyű dalokat írni, de nagyon nehéz remek dalokat írni. Épp most szembesülök ezzel.

Hogy kiállja-e a zeném az idő próbáját? (…) Nem érdekel. Nem leszek ott, hogy aggódjak miatta. Húsz év múlva már rég halott leszek, kedveseim. Megőrültetek?

Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak ugyanaz jut eszébe. Nem a szöveg idézi föl ezt bennük, hanem valami sajátos kedélyhullámzás, melyet a hangok és a hozzájuk fűződő régi emlékek indítanak meg, szinte függetlenül a szövegtől, s ha valaki szavakba tudná foglalni, hogy mit is gondolnak és éreznek már emberöltők óta olyankor, mikor a Kék nefelejcs-et vagy a Nem ütik a jogászt agyon-t hallgatják, akkor ezek a le nem írt szövegek minden korban és minden egyénnél szinte szóról szóra egyeznének, s ezekből talán össze is lehetne állítani egy nemzeti bölcselet mozaiképületét.