Magadnak kell utat vágnod a világban; a magad erejére támaszkodj, ha végig is akarsz menni rajta.
Stephen King
1947. szeptember 21. –
amerikai író
Az utazások végén találkoznak azok, akik szeretik egymást.
Egy ötperces csata olyan legendákat szül, amelyek évezredekig élnek.
Amikor egy férfinak a büszkesége és a felelősség között kell választania, csaknem mindig a büszkeséget választja – ha a felelősség elrabolja a férfiasságát.
Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei.
Aki könyvet olvas, kezdetnek éppúgy hajlandó eltársalogni az időjárásról, mint akárki más, de innen általában tovább is tud lépni.
A világ már csak ilyen különös hely. És kemény. És néha balszerencsés.
A férfiak küszködnek, a nők meg port törölnek.
A gyerekkornak megvannak a maga édes titkai, és a halandóság bizonyítékaként létezik, és a halandóság magában foglalja a bátorságot és a szeretetet.
Felnőtt, de rá kellet jönnie, a felnőttség korántsem olyan, mint amilyennek gyermekfejjel elképzelte. Akkoriban úgy gondolta, eljön majd a nap, amikor dönt, s félreteszi játékait. De egyáltalán nem így történt – csupán az érdeklődés hunyt ki benne irántuk. A játék mind kevesebbet és kevesebbet jelentett, a gyermekkor édes emlékeire az évek pora rárakódott, s azok lassanként feledésbe merültek.
Ha a múltról beszélünk, mindig hamisan keverjük a kártyát.
Létezik-e pokol, vagy mi teremtjük meg a magunk poklát itt a Földön?