A tiszteletet nem lehet kicsikarni. Ha én tiszteletet csikarok ki, akkor én vagyok a diktátor. De akkor az valójában nem tisztelet, hanem félelem. Óriási különbség.

Az emberek azt mondják, vannak olyan információk, amelyeket muszáj magunkban tartani. Önvédelemből. Ez kétségtelen. Van ilyen része is az elhallgatásnak, amit – ha jogos és szükséges – nevezhetünk alkalmazkodásnak. Ennek nincs negatív hatása. De hol kezdődik az a szint, amikor az elhallgatás már ártani kezd? Az emberek rendszerint rosszul viselik a kritikát, rögtön megindul a hárítás. (…) Persze ilyenkor valójában csak elkezd fájni annak a kimondott információnak az igazságtartalma.

Amikor megalkuszom, akkor nem merem kimondani azt, ami bennem van, és hagyom, hogy a másik azt tegye velem, amit ő akar. Inkább tűrök, és némán szenvedek.

Ha a belső béke nem ötvöződik egy állandóan jelen lévő éberséggel, akkor szintén el fognak bukni. Annak ellenére, hogy éppen jól érzik magukat. Éberség nélkül el fognak bukni.

Mi az elpocsékolt idő? Ha tudom, és nem teszem. Ha felismerem, hogy valamivel ártok magamnak, mégsem változtatok. Ha már öt éve rájöttem arra, hogy gyáva vagyok kimutatni az érzéseimet, de nem teszek mást, csak marcangolom önmagam, hogy mi lett volna, ha ezt vagy azt meg mertem volna tenni.

A pasik, amikor azt hiszik, hogy ők a teremtés koronái, nagyon tévednek! Csak tetszelegnek ebben a szerepben! (…) Én bizony azt látom, hogy a férfiak csak erősnek látszanak, de nem azok. Persze valahol el kell kezdeni. Nagy izomzat, adott helyzetben erős hang, karakánság. De vajon mitől fordul mindez az ellenkezőjébe, ha egy adott érzésről kell beszélni? Érzésekről. Mi történik ilyenkor egy pasiban? Miért félnek a férfiak kimondani az érzéseiket? Azt hiszik, attól gyengébbek lesznek?

Egészséges egyén soha nem lesz olyasvalakiből, aki nem vállalja az elfojtott érzéseinek megélését, és az ezekből fakadó változtatásokat. Átélni és kimondani. Elfogadni és változtatni. Soha senki nem lesz kiegyensúlyozott és boldog, ha ezt nem képes megtenni. Csak vergődni fog a félelmei csapdájában, haláláig.

Miért van az, hogy aki önmagával kapcsolatban feszült és békétlen, az ugyanilyen embereket fog magához vonzani? Miért van az, hogy aki jól érzi magát a bőrében, azt egyre több olyan ember veszi körül, aki szintén jól érzi magát a bőrében? Nem vették még észre?