Az élet valójában megállás nélkül ugyanazt a szintű megmérettetést nyomja elénk, hogy valahogy megoldjuk. Csak mi gondoljuk, hogy azok egyre nehezebbek. Valójában nem… Mert nem a probléma nehéz, hanem a személyiségszerkezet merevedik az idő múlásával.

Sokan mondják, hogy “muszáj változtatni”, de ez csak egy utat jelent. Egy út megléte pedig még nem jelenti a szabadság meglétét. Két út közül már lehet választani. Eleve nem lehet mindenki boldog, az csak keveseknek jár.

A valódi önbizalmat mindig csak olyan dologgal lehet elérni, amitől fél valaki. Mert az ilyen megmérettetéseknél (…) ott van a félelem is, hogy sikerül-e. De ha ezt valaki megteszi, akkor a félelmeit is legyőzi. A félelmeket legyőzni: ennél nagyobb megmérettetést én nem ismerek.

Sokan úgy szeretnének konfliktusokat megoldani, hogy még csak nem is ismerik az értelmi intelligencia törvényszerűségeit.

Hallgatom a csendet, amelyet időről időre megszakít a mellettem alvó lélegzetvétele. Megsimogatom a kezét, de vigyázok, hogy ne ébredjen fel. A szavak mellett fontosak a tapintások, simogatások, ölelések, cirógatások.

A tanítvány választja ki, hogy ki a mester. Nem pedig a mester választja ki, hogy ki a tanítvány.

Ha változtatni akarsz az életeden, akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened. Elindulsz, egy lépés fájdalom. Továbblépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egy lépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalma? A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalmától fél. És racionális hazugságokkal próbálja megmagyarázni, hogy miért is nem teszi meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokat gyártani, hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogy szembenéznénk azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Ami jajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De még mindig nem változtatunk.

Az élet csataterei nem ugyanolyanok. Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek. Vannak kudarcaim és szomorúságaim is. Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni. De vannak örömeim is. A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet.