Az én mennyországom, már ha mennyország létezik, ott van, ahol a kutyáim és a macskáim között lehetek.
Nem érti például, hogy miért szeretem jobban a kutyákat, mint az embereket. Pedig egyszerű a magyarázat. A kutyákkal nem kell csevegni, nem ítélkeznek feletted, és nem nyüzsögnek körülötted, miközben dolgozni próbálsz. Nem kérdezik meg, mikor lesz gyereked. És nem köhögnek rád. Sam szerint a kutyáknak vad a tekintetük, a koszos mancsaikkal összeugrálhatnak, és bármikor lecsaphatnak rád – én meg az emberekkel kapcsolatban érzem pontosan ugyanezt.
A kutyám az egyetlen a családból, aki hazaértemkor úgy ünnepel engem, mintha még mindig a Beatles tagja lennék.
Daphne sosem értette a kutyákat. A macskákat csodálattal figyelte: a saját útjukat járják, függetlenek, ravaszok, és csak ritkán mutatják ki a szeretetüket, csak ha éppen el akarnak érni valamit. A kutyák ezzel szemben teljes mértékben követelik a figyelmet, és hanyatt feküdnének bármelyik járókelő előtt, aki megvakarná a hasukat. Így nem lehet kivívni valakinek a tiszteletét.
– Te megértesz valamicskét az emberi nyelvből, de mi nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy megértsük a kutyák nyelvét. És mégis azt mondjuk, hogy mi vagyunk a legértelmesebb termények.
Én hiszek a szabad akaratban! Ha a kutyám úgy dönt, hogy rajtam kívül az egész emberi fajt gyűlöli, hadd tehesse ezt szabadon!
Nem az a kutyás, akinek kutyája van. Az igaz kutyás “hatlábú”… Együtt él, együtt lélegzik a kutyával, és igen, a fájdalmát is érzi.
Néha látni kutyákat pórázra kötve az élelmiszerboltok előtt, feneküket az ég felé tolva fekszenek, álluk a földön, és fél szemmel figyelik az üzletből ki- és oda belépőket, van ebben valami rettentően szomorú, nem értem, hogy tehetik ezt a kutyák gazdái.
A kóbor kutya soha nem felejti el, hol tanúsítottak iránta egy kis szeretetet.
Kutyákkal nőttem fel, és mindig is nagyon szeretetre méltónak és viccesnek találtam őket.
Az a csodálatos a kutyákban, hogy feltétel nélküli a szeretetük.
A tipikus házőrző kutya az beengedi a rablót, megfogja, vagy mellé kucorodik, és nem engedi el. A támadó kutya az széttépi. Az harcol a gazdájáért.
Szeretem Budapestet! Olyannak látom, mintha Kelet-Európa Párizsa lenne. Elárulhatom, hogy hátizsákos turistaként egykor három teljes hetet töltöttem Magyarországon, persze főleg Budapesten, és a kutyáimat is magammal vittem. Nagyon tetszett, hogy a magyarok nagy kutyabarátok. Bárhová bevihettem magammal az ebeket, a vendéglőkbe is.
Ki látott valaha engedelmes tacskót? Mind azt teszi, ami neki tetszik.
Ha valaki ebnek emel mauzóleumot, kár nevetni. Tanulj nevetségig szeretni.
A macskák okosabbak a kutyáknál. A kutyákkal ellentétben nem tudsz rávenni nyolc macskát, hogy elhúzzon egy szánt.
Szibériában a fák mérföldekre vannak egymástól, ezért olyan gyorsak ott a kutyák.
A kutyámon élesítettem a cseleimet. Nagyon sokat játszottam a barátaimmal, és ha ők elfáradtak, a kutyámmal folytattam. Hogy jól játszott-e a kutya? Futott a labda után, és nem fáradt el!
Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkretett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?