Az Élet kenyere, a legnagyobb gyógyír a béke. Az Ő békéje. Isten Fia maga hozta nekünk a földre, tökéletes ajándékul.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.

Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk.

Esténként pedig, amikor minden elhalkul és az erdők álmodásában csak a patakok csörögnek szakadatlan tovább: puha tisztások, borzos cserjések fölött kurrogva és libegve bolyong már a gyönyörű madár. Alacsonyan száll és bagolyszerűen és hosszú csőre van és az első csillag fénye már rezdül akkor és nincsen nála szebb a tavaszi erdőn. Tudja, aki vadász: szalonkamadár ez az esti bolyongó. És nincsen csodálatosabb, mint egy olyan halk szavú tavaszi este. Akik olyankor, egy tisztáson megállnak, mélyen, mélyen bent a csalitos közt, azok tudják, hogy nem lehet soha igazuk azoknak, akik a békét csinálják. Mert a békét nem lehet csinálni. Az van, s azt csupán megtalálni lehet.

Isten békességre teremtette az embert, s nem háborúságra, s mindenkinek megadta a maga helyét, hogy éljen, s mit végezzen. Az Úristen tudja, mit csinál.

Az Úristen tudja, mit csinál, kit hova tesz. Ha mindenki ott maradna, ahova való, az emberek nem esnének minduntalan egymás útjába, s békesség lenne mindenütt.

Egyedül voltam. De mégsem teljesen egyedül. Körülölelt valami, amit csak a csend egy kis szigeteként tudnék jellemezni. A csendnek azon ritka fajtája volt ez, amikor az ember a levegőt sem meri kiereszteni, nehogy elijessze. Tökéletes nyugalom szállt meg. Nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna ilyen fokú békességet.

Ahelyett, hogy mindent bírálgatnánk, ahelyett, hogy a körülményeket és az embereket nekünk tetsző alakzatba próbálnánk hajlítgatni, a béke útján nyugodtan és egyszerűen haladhatunk. Valahányszor meglepetést hoz az élet, az első dolgunk ezentúl az legyen, hogy fölkeressük szívünkben a béke helyét. Megállunk egy pillanatra, és megpihenünk Isten szeretetében. Aztán, ha belső békénk helyreállítása érdekében cselekedetre van szükség, azt az utat választjuk, amely a nyugalmunkból ered. Magabiztosan cselekszünk, mert biztonságban vagyunk. Ha később ismét útmutatásra van szükségünk, könnyen és gyorsan hozzájutunk. Nem azért keressük a békét, hogy szigorú elhatározásokat, hosszú távon érvényes szabályokat hozzunk, hanem hogy a döntéseink azonnal, ebben a pillanatban helyreállítsák a békét. Mert csak akkor lehetünk igazán jók, ha a békénk megvan odabent.

A belső béke nem azonos a fegyelmezett viselkedéssel. Viselkedésünk mindig követi a lelki békét, ahogy a hullámok járnak a hajó nyomában. Ha minden cselekedetünknek egyetlen célja a béke, mindig tudni fogjuk, mi a teendőnk, mert csak azt kell tennünk, ami békénket óvja és elmélyíti.

Jusson eszünkbe minden nap, minden percben, minden másodpercben, és kiváltképp jusson eszünkbe minden reggel, amikor felkelünk, hogy ha önmagunk számára elfogadjuk a békét, akkor a világon minden eleven lélek egy kis békéhez jut. Így alakul át a világ, nem pedig úgy, ha megtámadjuk azokat, akik a támadás pártján állnak.

A csend kizárja az erőszakot. Az erőszak mindig lármás. Népgyűléseken szónokol, üvöltésre ingerli a tömeget, ordít, döngve masíroz, lő, bombákat dobál, robbant, rakétákkal küldi a halált. A béke közege a csend.

Ne gondolja (…), hogy az emberek kevésbé vérszomjasak a tigriseknél, csak ravaszabbak. Az állat egyenes, őszinte, a zsákmányát felfalja, de saját fajtáját nem bántja. Az ember az embertársait mészárolja le, anélkül, hogy szüksége lenne a húsára. Az ember az igazi féktelen fenevad. Az emberek igazán megértek arra, hogy kiirtsák őket. Akkor lesz béke a földön, ha már nem nyomja hátát kapzsi, bűnöző ember.

A gyűlölet, a harag és a kínzás nélkül előrehaladhatunk egy olyan vízió felé, amely mélyebb és tisztább, és ahhoz mutat utat: miként élhetünk egymással, segítve és átkarolva egymást.

A Béke Útja olyan, mint egy folyó, és mert nem áll ellen semminek, már az előtt győz, mielőtt belekezdene bármibe. A béke művészete legyőzhetetlen, hiszen nem harcol semmivel, csak önmagával. Győzd le önmagad és legyőzöd a világot.

A békét nem az éri el, aki igyekszik vágyait kielégíteni,
hanem csak az, akit nem zavar a kívánságok szakadatlan
özöne, melyek úgy ömlenek bele, mint folyók az állandóan
töltődő, ám mindig mozdulatlan óceánba.

A béke azokra talál rá, akik rálépnek a szeretet útjára, akik a szeretet zarándokútját járják, nem pedig azokra, akik a hatalom és a pozíció útján próbálnak előrehaladni.

Az ellenségeket rá kell kényszerítened arra, hogy rázzanak kezet egymással, hogy azután közös erővel ellened támadhassanak. Közben persze tudod: minden próbálkozásuk eleve kudarcra van ítélve, mert megegyezésük a tehetetlenségig gyengíti őket.

Az a baj a békével, hogy hajlamosabb a hibák büntetésére, mint a kiemelkedő tevékenység jutalmazására.

A béke megoldásokat követel, eleven megoldásokra azonban soha nem juthatunk, csak törekedhetünk feléjük.

A béke megvalósítására hivatott emberek feladata, hogy olyan feltételeket teremtsenek, hogy a fasiszta fenevad soha többé ne emelhesse fel a fejét.

Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot.

Nem vagyok gengszter, és soha nem is voltam. Nem vagyok tolvaj, aki elcsórja a pénztárcádat. Nem vagyok olyan fickó sem, aki feltöri a kocsid. Nem vagyok jóban olyan emberekkel, akik lopnak és másokat bántanak. Én csak egy tesó vagyok, aki ezek ellen küzd.

Hiányzik a csend, ami minden mögött van, hiányzik a távolság és az idő lassú ballagása, hiányoznak a hajnalok és az esték, hiányoznak a vasárnapok és a hétköznapok, hiányzik az egész rét – mert hiányzik az emberekből s a világból a béke.

Régi ironikus mondás, de ma is igaz: miközben az ember véres háborúra készül, fennhangon és ékesszólóan élteti a békét. Ez a következetlenség nem a huszadik század találmánya, mégis, ez a század látta e jelenség legszembetűnőbb példáit. Még soha nem ecsetelte az ember a világharmónia iránti vágyát ily meggyőzően, miközben tömegpusztító fegyverek soha nem látott garmadáját halmozta fel. A második világháborút – ahogy tudatták velünk – azért vívtuk, hogy ne legyen több háború. Az atombombát ugyanezen oknál fogva fejlesztettük ki.

Képzeld csak: nincsen ország
Ne mondd, hogy “nem hiszem”
Nincs miért ölni-halni
Még a vallásért sem
Képzeld csak: minden ember
békében együtt él.

Az embernek egy olyan módszerrel kell felülemelkednie minden emberi konfliktuson, amely elutasítja a bosszút, az agressziót és a megtorlást. Ennek a módszernek az alapja a szeretet.

 

Nem mérlegelem az árat, hiszen az árat soha nem mérlegeli az ember, ha a békéjét akarja megszerezni.

Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára.

Azért vagyunk a világon, hogy összhangban éljünk. Akik megértik ezt, nem harcolnak többé.

De nem féltem, sőt vonzott, hogy elmenjek ezzel a nyárral, mert meg voltam győződve, hogy ezek a sűrű, sötét és csillagos éjszakák nem múlhatnak el nyomtalanul, csak átvonulnak egy megfelelőbb vidékre, és ott uralkodnak tovább.

Ó bárcsak jönne el,
Bárcsak jönne el az a nap,
Amikor gyártanak mindenhol, mindenkor
Fegyver helyet kapákat!

Bob Marley hitte, hogy a gyűlölet és a rasszizmus gyógyítható. Szó szerint be kell oltani az embereket zenével és szeretettel. Egyszer egy béketüntetésen volt fellépése. Egy fegyveres csoport a saját házában támadt rá. Két nap múlva kiállt a színpadra, és énekelt. Valaki megkérdezte, miért? Azt felelte, hogy azok, akik rosszat tesznek a világban, nem vesznek ki szabadnapot. “Akkor én hogy tehetném?” Gyújts fényt a sötétben!

A béke nem olyasmi, amit felfoghatunk az elménkkel, hanem meg kell tapasztalnunk a szívünkben. Amint meg szeretnéd ragadni, elszáll; amint le akarod írni szavakkal, rögtön tovaszáll, akár a szél. Mégis mindenki érezte már valahol a valóságosságát, tapasztalta csábító illatát.

Ha nem becsülik meg a kiválóakat, akkor a nép közt nem lesz marakodás. Ha nem tartják nagyra a nehezen megszerezhető vagyontárgyakat, akkor a nép közt nem lesz többé rablás. Ha rá sem néznek arra, ami felszíthatja vágyukat, akkor a nép közt nem lesz többé felfordulás.

Kívül, belül maradjon
Békében az ország;
A vásárra menőket
Sehol ki ne fosszák.
Béke legyen a háznál
És a szívredőben.
Adjon Isten, ami nincs,
Ez uj esztendőben.

Háború kirobbantására, azt hiszem, mindenki képes, ám aki megtalálja a módját a béke megteremtésének, az mindenképpen tiszteletet érdemel.

A mozgás a fagyot legyőzi,
a nyugvás a hevet legyőzi,
a béke a rendet megőrzi.

Nem voltam gonosz. Néha arra van szükség, hogy az ember harcoljon. Vannak helyzetek, amikor félre kell hajítania a nemesebb eszményeket, és be kell piszkolnia a kezét. De mindvégig törekednie kell a békére, és még a legvéresebb konfliktusok idején is keresnie kell a békés megoldás lehetőségét.

Ha ököllel támadsz rám, biztos lehetsz benne, hogy az én öklöm kétszer olyan gyors lesz, mint a tiéd. De ha azt mondod, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat, tisztázzuk a nézeteltéréseket, és ezek okát: rögtön kiderül, hogy tulajdonképpen nem is különbözik olyan nagyon a véleményünk, csak néhány pontban kell megegyeznünk, mert sokban máris egyetértünk. Ha tehát megvan bennünk az együttműködéshez szükséges türelem és őszinteség, semmi akadálya az együttműködésnek.

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

A lélek sugárzása
széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
összhangot teremt a házban.
Az otthon összhangja
rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol,
béke köszönt a világra.

Ha törődnénk egymással sírás helyett,
Ha szeretnénk egymást hazudozás helyett,
Ha az önzetlenség győzne a büszkeség felett,
Talán megérnénk a napot, amikor senki sem hal meg.

Ha törődnénk egymással sírás helyett,
Ha szeretnénk egymást hazudozás helyett,
Ha az önzetlenség győzne a büszkeség felett,
Talán megérnénk a napot, amikor senki sem hal meg.

Az emberiségnek békére van szüksége. De hol a béke? A szeretetben. S hol a szeretet? Az élet elfogadásában. És az öntúlszárnyalásban.

Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban.