Az élet csataterei nem ugyanolyanok. Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek. Vannak kudarcaim és szomorúságaim is. Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni. De vannak örömeim is. A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet.

Szemünkben egy könny elég arra, hogy elfátyolozza a csillagok fényét. S ki örömeit eltemette, a tavasz virágos kertjeiben is csak temetőben járkál, minden kő a keresztet, minden fa a fejfát hozza emlékezetébe.

Tudod, az életben nem csak szép dolgok vannak, látod, a csapat sem mindig nyer, hanem előfordul, hogy néha kikap. Tehát az öröm és a fájdalom sokszor együtt jár, és mindkettővel tudni kell jól bánni.

Ha valaki indulatból mond vagy tesz valamit, annak soha nem lesz következménye, ha valaki indulatból hoz meg egy döntést, azt soha nem fogja betartani. Soha. Az indulat elszáll, és ottmarad a kimondott szó súlya.

Mi lehet a kedvesség fokmérője? Mitől függ, hogy ki kap többet, és ki kevesebbet? Nos, a kedvesség fokának “szabályozója” nem benned van. Hanem a másikban. A kedvesség foka a másikon múlik. Tőle leszel igazán kedves.

Van a kód… A kód, ami lehet egyszerű, néhány betű, vagy számjegy, de lehet ezek bonyolult, kombinált sorozata is. A lényeg, hogy valamihez utat nyit, valamit véd, ami a tiéd. (…) Van egy kód, ami nem tárgyhoz, nem tulajdonhoz kötődik. (…) Ez a kód két helyet képes megnyitni. Két lelket. Egy érzés. Érzed? Mintha belém lennél kódolva, mintha beléd lennék kódolva. Jöhet bárki, bármi, senki nem tudja ezt a kódot feltörni, megsemmisíteni. Vagy megfejteni. Senki. Ez a kód senki más számára nem érthető, nem értelmezhető. Ez a kód csak a miénk. A tiéd és az enyém. Csak mi ismerjük. A világ legbiztosabb kódja. Te és én.

Nem, emberként nem szabadulhatunk az érzelmeinktől, de megtanulhatjuk őket korlátok között tartani. Ha felhagyunk azzal, hogy gondolkozásunkban az érzelmek vezéreljenek, megszabadultunk attól a veszélyes szokástól, hogy végletekben gondolkozzunk, megengedhetetlenül általánosítsunk.