A szeretet egy döntés kérdése. Nem vagy kitéve az érzelmeknek, mint egy náthának, amit vagy elkapsz, vagy nem. Az érzelmeket te irányítod. A szerelmet persze nem lehet, mert abban meghatározó a kémiai tényező is, de amikor már a szerelem szeretetté szelídült, az már egy döntés, nem más.

Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.

Milyen közel állnak egymáshoz: adni – kapni, ajándékozni – elvenni, tisztelni – megalázni, odafigyelni – elvárni, elengedni – kényszeríteni, megbocsátani – haragudni, megbízni – gyanakodni, együtt érezni – közönybe burkolózni, hinni – kételkedni… A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.

Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen.

A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást – valamennyi a félelem különböző formája – a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza. A bűntudatot, a megbánást, a neheztelést, a sérelmeket, a szomorúságot, a keserűséget és a nem megbocsátásnak valamennyi formáját a túl sok múlt és a nem elegendő jelen okozza.

Nem töltheti be szívünket szeretet és gyűlölet egy időben. Ez a két érzelem nem tűri el egymást. Egyik vagy másik lesz az uralkodó.