Az irigység az alany kizárólag egyetlen személyhez való viszonyára terjed ki és a legkoraibb, az anyához fűződő viszonyra vezethető vissza. A mindennapi életben sokszor tévesztjük össze a féltékenység érzésével, melyben látszólag megint egy harmadik személy van jelen. De van különbség az irigység és a féltékenység között, mert az irigység mindig valamilyen birtokolt dologra vonatkozik, a féltékenység valaminek az elvesztésétől való félelemre, vagy az elvesztésére, az irigység érzelmi háttere az anyával való érzelmi kapcsolatban keresendő (kötődés), a féltékenység az ödipális időszak érzelmi következménye (apával való kapcsolat).
Ma már szinte kötelező felismerés kellene hogy legyen a saját felelősségünk tudata, ami elengedhetetlen a céljaink eléréséhez. Aki az egész életét annak szenteli, hogy az életéről szóló titkos vágyait őrizgetve, boldogtalan módon bolyong, olyan úton jár, ahol állandóan azt érzékelheti, „ellenséges” terepen nincs biztonsága, és bölcsebbnek látszik a kivárás stratégiája, és az önigazolások gyártása.
Ha negatív dolgot mesélünk valakinek, az olyan személyes interakció, amely tipikusan bizalommal teli intim helyzetben zajlik, például egy közeli baráttal, akiben megbízhatunk, és aki a beszélgetés során a kölcsönösség jegyében majd szintén megoszt magáról valamit. Ebben a helyzetben kellemes érzelmeket élhetünk át: az empátia, a másik iránti tisztelet, a megértés, a közelség mind megjelenhet. Azonban ha mindez online felületen történik, akkor egyáltalán nem biztos, hogy kölcsönös jóérzésekre lehet számítani.
Amikor (valóban) sikeres embereket látunk, az ő személyiségjellemzőik között általában ott szerepel, hogy nem rettegnek a hibáiktól, inkább keresik azokat, a kudarcokat pedig arra használják, hogy tanuljanak belőle. Nem haragszanak magukra olyan esetekben, amikor látszik, hogy a kudarc rajtuk kívülálló okok miatt jött létre.