Ha egy vér szerinti rokonom valami sértőt mond vagy olyat tesz, amivel nem értek egyet, akkor addig foglalkozom vele, amíg meg nem fejtem a gesztusát. Soha nem szakítanám meg vele a kapcsolatot hosszabb időre.

Csak remélni tudom, hogy mindig türelemmel, figyelemmel és megbocsátással fordultok a párotok felé, még ha magatok számára éppen elviselhetetlenek is vagytok, mert felismeritek, hogy a másik mennyivel jobb, mint ti. Persze könnyű mindent odadobni és kilépni egy házasságból, sokkal egyszerűbb, mint dolgozni érte és próbálni megtalálni a módját, hogy miként hozzuk rendbe. Kedves barátaim, mindig könnyebb elmenekülni, mint ott maradni az arénában és megküzdeni.

Két kéz. Amelyek alkotnak, dolgoznak, simogatnak, segítenek. A kettő együtt. De van, hogy az egyiket megfogja valaki. Valaki. És csak egy szabad kezed marad. Hihetnéd, hogy így sokkal nehezebb minden. Egy kézzel. De tudnod kell valamit: kétszer egy kéz többre képes, mint egyszer két kéz.

Van a találkozás… amit nem vársz. Ami váratlan… Vagyis… mégsem az… Mert vártad, csak talán nem az eszeddel, nem a tudatoddal, de legbelül érezted, hogy egy napon megtörténik. A találkozás… önmagaddal… egy másik emberben… Félelmetes és lenyűgöző ez a találkozás… Mert bár együtt élsz az érzéssel, lassan talán megszokottá válik, talán már nem is számítasz rá, talán már le is mondtál róla, mégis, megdöbbensz, amikor megpillantod önmagadat… a másikban.

Mindannyian csomópontok vagyunk egy olyan hálózatban, amely több milliárd más csomóponttal kapcsol össze minket. Ahhoz, hogy lássuk, hogy valaki milyen hatást gyakorol a kollektív környezetére, először is a saját hálózatában a többi csomópontot kell megvizsgálnunk, pontosabban az ezek által adott reakciót az illető teljesítményére.

Csak akkor érezheted úgy, hogy becsaptak, ha elvársz valamit. Elvárások híján csalódásoktól sem kell tartanod. Minél kevesebbet vársz, annál szabadabb lehetsz, s annál kevésbé az idő rabja. Miért? Mert elfogadod azt, ami van. Az elfogadás felszabadít.