A nagy zsenik élete többnyire szomorú, kevés valódi elismeréssel, ez pedig nem ösztönzi a jövő nemzedékeit arra, hogy hasonló sorsot vállaljanak. Nem csoda hát, hogy oly sok tehetség nem jut el odáig, hogy felragyogjon a művészet egén.
A női nem a tehetség legnagyobb kiaknázatlan lelőhelye az egész világon.
A politikában is jön-megy a tehetség, a hatalomtól nagyon sokan eltehetségtelenednek, mások csiszolódnak, de itt fokozottan igaz, ami a színházban: az se jó, ha valaki túl tehetséges és ezzel visszaél. Mert még úgy járhat, mint a zseniális futballista, aki mindenkit kicselez a pályán, egyre csak nála marad a labda, még most is nála van, csak a labdával együtt már rég kívül van a taccsvonalon.
Az írói tehetség születési véletlen. Csakhogy mennyi munka, szenvedés, kétely, reménytelenség kell ahhoz, hogy a születési véletlen számunkra, az olvasók számára, az emlékezés, a tapasztalat és a gyönyörűség forrásává váljon! Az olvasó nemcsak az író tehetségének, de szenvedéseinek, kételyeinek, nehéz munkájának is haszonélvezője.
Úgy hiszem, mindannyiunkban van egy olyan tehetség, amellyel föl tudjuk fogni azokat a benyomásokat és gerjedelmeket, amelyek kezdettől fogva megvoltak az emberek között. Mindenkinek van egy félig öntudatos emléke a zöld fűről, a mozgó vizekről és a vakokat és siketeket sem lehet ettől megfosztani. Ez a velünk született tehetség olyan, mint egy hatodik érzék – egy lélek-érzék, amely lát, hall és érez is egyszerre.
Versenyzői nézőpontból veleszületett tehetségre van szükség. Enélkül egyszerűen nem jutnál el az F1-ig. De sokan vannak, akik gyorsak. Onnantól az számít, mennyit dolgozol érte – hogyan fejleszted a tehetséget, szerzel tapasztalatot, és megtanulod, hogyan működik egy autó. Sok olyan versenyzőt ismerek, akik hihetetlenül tehetségesek, mégsem jutottak messzire az F1-ben. Talán egyszerűen nem dolgoztak eleget.
















