Igaz volt, hogy az élet elviselhetetlen, csak a legtöbb embert megtanították rá, hogy megjátsszák, hogy nem az.
Már az is problémát jelent, hogy az ember életben maradjon egy szívtelen, értelmetlen társadalomban – mindenhol nehézségekbe ütközünk. A legtöbbünk egész életét éhezés és a létbizonytalanság határán éli le. Az elmének és a léleknek tulajdonképpen meg kéne őrülnie a szomorúságtól – és ez néha meg is történik.
Mindig az egyszerűségben rejlik a titok, akár a legmélyebb igazságokról, akár arról van szó, hogy valamit meg kell tenni, írni, festeni. Az élet mélysége az egyszerűségében rejlik.
Ne törődj vele, ki mit beszél. Az élet 65 éves korban kezdődik.
Csodálatosan el tudja rendezni az ember magában az élet ütéseit úgy egyedül a tűz mellett, éjszaka.
Az ember élete olyan csupán, mint a sárga levél, amit láthatatlan napsugarak kötöznek még a fához, s aztán egyszer…
Minden ember életében van valahol egy megmagyarázhatatlan pillanat, mely váratlan és érthetetlen módon fordít egyet az úton és új irányt jelöl a jövendőnek.
Az amerikai élet java része abból áll, hogy elhajtasz valahová, aztán hazahajtasz, és közben nem is érted, minek mentél oda egyáltalán.
De az élet nem mindig vidám. Ez a legrosszabb az egészben. Senkinek sincs garantálva a sima út.
Nem csoda, hogy elfelejtettük a régebbi, lassabb utat. Talán legbelül mind tudjuk, hogy az élet gyorsabban elmúlik, mint gondoljuk. Ezért rohanunk fejvesztve mindenhová.
A világ arra való, hogy szép legyen, békés legyen, jó legyen. Hogy élni lehessen benne, fáradsággal, de haszon nélkül. Mert az élet értelme a szép. És a haszon a leghaszontalanabb szó, amit az ember valaha is kitalált.
Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak ez az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom, az maga a végtelenség, bölcs, szelíd és emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.
Mert az ember nem azért él, hogy dolgozzék. Hanem azért dolgozik,hogy éljen.
A nagy dolgok, azok úgy történnek, hogy nem láthatja senki más, csak az, akinek szól.
Apám mindig azt mondja, hogy az élet döntésekből áll, az, hogy mit kapsz az élettől, attól függ, hogy miként döntesz.
Az élet különben olyan, mint órákat várni az átszállásra a kocsárdi állomáson.
Szerinte minden olyanhoz túl rövid az élet, ami csak kicsit is hasonlít a kényszerhez.
Nem tudom ismeri-e azt: amikor ősszel a szarvasbikák bőgnek. Abban a hangban van valami. Valami ősi, valami, ami hatalmas és felüláll azon, amit mi emberek életnek nevezünk. Talán emlékeztet valamire, ami ősi és amit elfeledtünk. Nem tudom. De van abban a hangban valami felségesen szép és hatalmas.