Ne súgd meg szégyellt titkaidat.
– Tudható, hogy utóbb sohasem
tudnád megbocsátani nekem,
hogy meghallgattalak.
Megbocsátás idézetek
Becsüld meg az időt, amit itt töltesz a Földön, tudd, hogy Isten mindig megbocsátott neked, és bocsáss meg te is.
Lehetetlen megbocsátani annak, aki rosszat tett nekünk, ha ez a rossz lealacsonyít. Arra kell gondolnunk, hogy nem alacsonyított le, hanem fölfedte valóságos helyünket.
Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet.
Egypercnyi kibékülés többet ér, mint egy életre szóló barátság.
A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját.
Meg kell szolgálni a bocsánatot.
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
Ne ítéld el mások gyöngeségét, hiszen már tudod, hogy ember vagy. Aki ember, az szeret és megbocsát. A szeretet: megbocsátás.
Azt hiszem, hogy mivel a legtöbb sebet a kapcsolatainkon keresztül szerezzük, ugyanez elmondható a gyógyulásukról is, és tudom, hogy a megbocsátást a kívülállók ritkán képesek megérteni.
Éppoly kevéssé bocsájtjuk meg az érzésnek, hogy teljesen kitárulkozik, mint egy embernek, hogy egy garasa sincs.
Amit megbocsátottál, soha többé ne emlegesd fel a szívedben.
A szeretet nem csak megbocsát, hanem el is felejt.
A bűnre egyetlen megoldás van, több nincs: a bocsánat.
A szeretet választás dolga. Hogyan is tudnánk egymás szeretet-nyelvén beszélni, ha a szívünk tele van a múltbeli bántások miatt érzett sérelemmel, haraggal, és nehezteléssel? A válasz emberi természetünkben rejlik. Választási képességgel rendelkező teremtmények vagyunk, és megesik, hogy rosszul döntünk. Bántó szavakat mondunk, és sokféleképpen vétünk egymás ellen. Ha az adott pillanatban jogosnak is tűntek a szemünkben, később gyakran megbánjuk ezeket a döntéseinket.
– Már késő bocsánatot kérni?
– Soha nem az.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragot tartsunk. Túl rövid ahhoz, hogy eltaszítsunk magunktól valakit anélkül, hogy meghallgatnánk, amit mondani szeretne.
Az élet túl rövid, hogy sokáig haragudjunk benne.
Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szívét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.
Megbocsátani annyi, mint már nem gyűlölni, lemondani a bosszúról.
Ha szeretsz valakit, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondod magadban, vagy neki, hogy “megbocsátok neked”.
Aki átöleli, mozgásképtelenné teszi az ellenséget.
Csak addig tart a vétek, amíg bűntudat élteti.
Neked még azt is megbocsátom
hogy nincs mit megbocsátanom,
kegyetlenül jó vagy te hozzám,
a jóságod már fájdalom,
neked még azt is megbocsátom,
hogy vak gyanúsításaim
miatt én bűnhődöm, felőröl
a magam-fabrikálta kín,
neked még azt is megbocsátom.
Könnyű szeretni azt, akik a kedvünkben járnak, de a szívedben akkor leszel gazdag, ha bántottak, és megbocsátasz.
Ha nem létezne megbocsátás, senkinek sem volnának barátai.
Amit elkövetett ellenem, aljas volt, de miután megváltozott a szíve mélyén, már nem róhatom fel neki.
Azóta az emlékezés nélküli városban járok, a Nevetés és Felejtés könyve a kezemben, könnyeim szépek és láthatatlanok, hát megadatott neki a megbocsátásom: tessék.
A megbocsátás olyan radír, amely eltörli a fájdalmas múltat.
Aki megöl, azt is ölelnéd.
Az életben csak egy dolog biztos – leszámítva a halált és az adózást. Mindegy, mennyire próbálkozol, mindegy, mennyire jók a szándékaid, akkor is hibázni fogsz, és megbántasz másokat, és téged is megbántanak. És ha fel akarsz épülni, csak egyetlen dolgot mondhatsz: megbocsátok. Ha valaki igazságtalan, mi igazságra törekszünk. Megbocsátás nélkül a régi viták nem ülnek el. A régi sebek nem hegednek, és a legtöbb, amit remélhetünk, az az, hogy egy nap szerencsénk lesz, és feledni tudunk.
Soha ne ronts el egy bocsánatkérést mentegetőzéssel!
Amikor megbocsátunk valakinek, nem felejtjük el a fájdalmat kiváltó eseményt.
Azért fogadunk el valakit, mert nekünk, hozzánk jó; azért bocsátunk meg valakinek, mert rosszat okozott nekünk. Jóságukért fogadjuk el az embereket, rosszaságukért bocsátunk meg nekik.
Egyetlen szó van, amely kifejezi azt a kivételes pillanatot, amikor feloldozzuk azt az embert, aki mély sebet ejtett rajtunk. Ez a szó pedig (…) a megbocsátás.
Bocsáss meg, és meggyógyulsz! Nézz el mindent, amit ellened elkövetnek, és sok bajnak nézel elébe.
Addig nem tudunk teljesen megbocsátani magunknak, ameddig szembe nem nézünk az elkövetett hibával és nevén nem nevezzük azt.
Reményt kaptam csak az útra,
Én, az örök átutazó
Azt, hogy minden bűnöm megbocsátható.
Becsukni vagy kinyitni egy ajtót: nem egy és ugyanaz a mozdulat-e?
Amikor a nekem okozott sérelmekről s ártalmakról úgy feledkezem meg, ahogy egy hajó megfeledkezik a maga mögött hagyott hullámokról, vagy a talpunk megfeledkezik a nyomokról, melyeket a porban hagy… vagyis nem nézünk utána, elbocsátjuk, elengedjük, magunk mögött hagyjuk, mert nem a miénk többé: ez a megbocsátás. (…) A gyűlöletet, a sértettséget, a bosszúvágyat, a haragot eldobja az ember, mint egy kinőtt ruhát, s nem hurcolja tovább magával. Hagyja elmerülni, eltűnni, az örök feledés homályába borulni.
Bocsánatot attól szoktak kérni, akinek hatalma van. Akinek nincs, az hurcolja a megbántottságát, filozofál, és a lelkiismeretével bíbelődik: senki nem kér tőle bocsánatot. Sérelmein csak a gyenge rágódik, nyalogatja sebeit. (…) Érvényes igazság, hogy mindig csak a gyenge sérül bennünk – az erős soha! Ott, ahol az ember erős: nem lehet megbántani.
Sokat fecsegnek felőled, hízelgőt és méltatlant; ne zavarjon se ez, se az. Ha rágalmaznak, bocsáss meg mosolyogva és józanul.
Először is: amit elfelejtesz, egyáltalán nem leszel képes megbocsátani. Elfeledett bűnt nem lehet megbocsátani. Éppen azért van szükség bocsánatodra, mert nem tudod feledni, ami történt, az emlékezeted pedig még jóval azután is életben tartja a fájdalmat, hogy a kiváltó oka abbamaradt. Az emlékezés a fájdalom elraktározása. Pontosan ezért van szükség a megbocsátásra.
De a megbocsátás… Belekapaszkodom ebbe a törékeny reménységbe, magamhoz ölelem, és emlékeztetem magam, hogy valamennyiünkben van jó is meg rossz is, fény és árnyék, tehetség és kínlódás, választás és megbánás, kegyetlenség és áldás. Önmagunk chiaroscuro-i vagyunk, egy csipetnyi illúzió, ami küszködve próbál valami szilárddá és valóságossá válni. Meg kell ezt bocsátanunk magunknak.
A megbocsátás (…) nem más, mint új látásmód és az új érzelmek képessége.
Miközben megbocsátunk valakinek, fokozatosan feldereng előttünk egy mélyebb igazság, amelyet gyűlöletünk addig elfedett előlünk, s amelyet csak akkor láthatunk meg, amikor külön tudjuk választani az illető személyét a tetteitől.
Ki nem vigasztal
meg, mikor megbántottad
az nem is szeret.
Bocsásd meg,
vagy legalább felejtsd el,
hogy s miért gyűlölsz.
Az igazi megbocsájtás lebontja a gátakat, melyeket a sérelem épített, és idővel megnyitja a bizalom felépülésének útját.
S ha százszor becsapnak
és ezerszer csalódom abban
kinek szívemet, mint álmából
a rózsát kitakartam
s ha épp az árul el
kit életemmel fedeztem én
s ha tulajdon fiam tagad meg
és ha nem harminc ezüstért
de egy rongy garasért
adnak el engem barátaim
s ha megcsal a reménység
s ha kudarcaim térdre kényszerítenek
és elátkozom már, hogy megszülettem
s ha csak a bosszút hizlalja
a hála híveimben, s ha rágalom kerít be
– akkor se mondom, hogy nem érdemes!
Tökéletesnek kell lennünk, hogy ne kelljen megbocsátanunk mások hibáit.
A bosszúval legföljebb azt érjük el, hogy egyenlőek leszünk az ellenségeinkkel, míg a megbocsátással náluk bölcsebbnek és intelligensebbnek bizonyulunk.
Sokkal építőbb lenne, ha az emberek megpróbálnák megérteni állítólagos ellenségeiket. Megbocsátani sokkal hasznosabb, mint felkapni egy követ és hozzájuk vágni. Még hasznosabb megbocsátani, ha dühöd csillapíthatatlan. Élni a lehetőséggel, hogy a rossz helyett magunknak és másoknak is jót tegyünk, ez a legnagyobb megpróbáltatás.
A lélek erejét és nagyságát mi sem bizonyítja jobban, mint ha lemondunk a bosszúról és megbocsátjuk a sértést.
A megbocsátáshoz nem kell hívő embernek lennünk. Csak jó embernek. Ez is sok? Akkor rendes embernek. Aki nem őrizgeti magában az összes rosszat, amit átélt.
A sérelmeket meg kell bocsátani. Nem szabad magadban őrizni őket.
Húzok egy vonalat, és innentől kezdve azt nézem, ki mit csinál ma. Szerintem nincs is lehetőség más mércét használni, mert ha az egyébként valószínűleg jogos sérelmeinket hordozzuk életünk végéig, folyamatosan visszakényszerítjük magunkat a múltunkba, az indulatainkba és a keserűségeinkbe. Ha az ember nem elég intelligens, nem elég felnőtt ahhoz, hogy egy idő után képes legyen a saját múltját és megbántottságait távolságtartóan kezelni, abból az jön ki, ami ma Magyarországon van: feszültség, gyűlölködés, a másik ember semmibevétele.
Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősítsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.
Bármit tettél is, és bármit fogsz tenni, hozzám tartozol. Nem tudsz olyat tenni, amivel ezt megváltoztatod.
A világ csak azoknak bocsát meg ideig-óráig, akik szívükben szerények és alázatosak…
Aki bocsánatot kér, abban új élet sarjad; – aki megbocsát, az új életre szül.
A buta nem emlékszik és nem bocsát meg; a naiv emlékszik és megbocsát; a bölcs megbocsát, de nem felejt.
Ha valakinek nem tudtam megbocsátani, az mindig számomra volt kellemetlen. Nagyon kellemetlen. Olyan karmos érzéseket hurcoltam magamban, melyek elsősorban engem sebeztek. Az én lelkemet mérgezték meg, s állandóan kizökkentettek a nyugalomból. Nem kellemes haragban, sértettségben, tompa bosszúvágyban, bármiféle fojtott indulatok tüzében élni.
Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj.
Az élet megy tovább. Ez jó, nem? A harag lassan elmúlik. A sebek begyógyulnak. De ha hagyod, hogy ez megtörténjen, azzal egy kicsit a lelked is meghal.
Gondolja meg minden megunt kedves és elhagyott barát, hogy senkinek a szívébe a lelkiismereten át visszajutni nem lehet.
Ha szeretünk valakit, nem sokáig emlékszünk arra, hogy megbántott bennünket.
Bocsáss meg most! Holnap talán már nem lesz bűntudatom.
Mindannyian követünk el hibákat, ezért meg kell tudnunk bocsátani is.
Az ember összeragasztja, ami eltörött, de mindig tudni fogja, hol vannak a törésvonalak.
Játékos vagy, mint egy nagy gyerek
legdurvább fegyvered
a békülésre képesség.
A megbocsátás igen értékes erény, pedig nem kerül semmibe.
Ha egy férj megcsalja a feleségét, de mondjuk nem annyira, hogy el is akarja hagyni, ott maradna mellette, de az asszonynak fáj, nagyon fáj, mert megsérül a női önérzete. (…) Ha ilyenkor “csak” a nő sérül meg benne, helyre lehet hozni, ha nehezen is. Mert bár első indulatában elítél a megsebzett nő, mégis fölmenthet a benne élő bölcs Ember, aki tudja, hogy a nemi vágyakon túl létezik egy mélyebb szövetség közöttetek, amely nem sérült meg. Ha azonban az Ember sérül meg, akkor nincs tovább. Akkor nincs miről beszélni, mert ez a biztos jele annak, hogy hiányzik a férfi-nő vonzalomnál mélyebb, valódi szeretet.
Az embereknek szükségük van segítségedre, de ha segítesz, támadás érhet, mégis segíts! A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz cserébe, mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
Amikor valóban megbocsátunk valakinek: elfelejtjük, amit ellenünk elkövetett.
Amíg szeretünk, elnézünk mindent: a szépnek, ha szörnyeteg, okosnak, ha rút.
Az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van.
Kegyelmet hogy remélsz, ha nem gyakorlod?
Bocsáss meg ellenségeidnek, de jegyezd meg a nevüket!
Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani.
Megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik.
Ha Igaz Szeretetet akarsz, tudnod kell megbocsátani.
Tudod
egy napon majd
mindent megbocsát az ember.
(Csak épp
semmit el nem felejt.)
A gyűlöletnek sohasem a gyűlölet, hanem a szeretet vet véget.
Az igazi egészség és boldogság útja a megbocsátás. Ha nem ítélkezünk, elengedjük a múltat, és jövőnket megszabadítjuk a félelemtől. Ha így teszünk, meglátjuk, hogy mindenki a tanítónk, és hogy minden pillanat újabb lehetőség a boldogságban, békében, szeretetben való gyarapodásra.
Nem sokra megyünk a barátságban, ha nem vagyunk hajlandók megbocsátani egymásnak apró hibáinkat.
Ne vágd el azt, amit kibogozhatsz.
És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat.
Másoknak mindig bocsáss meg, magadnak sohasem.
A hibák majdnem mindig könnyebben megbocsáthatóak, mint a módszerek, melyekkel takargatni próbálják őket.
A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet.
Tudom, hogy azok a dolgok, amiket az ember a szerelemben elkövet, megmaradnak. Ha két ember együtt marad, az nem azért van, mert elfelejtik, ami történt, hanem mert megbocsátják.
A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.
Mindig bocsáss meg ellenségeidnek – semmi sem bosszantja őket ennél jobban.
Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.
Néha szavak nélkül kell megbocsátani. Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat és a jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit, s jelekkel felelni a jelekre. Felejteni ott, ahol feledésre van szükség, megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra. Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában, intelligens és leleményes. És alázatos is, legfőképpen talán alázatos.
Hallottátok, hogy megmondatott: “Szemet szemért, fogat fogért.”
Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüti az arcodat jobb felől, fordítsd felé a másik arcodat is.
Megbocsátani és felejteni annyi, mint becses tapasztalatokat az ablakon kidobni.
Haragudni bárki tud, a megbocsátás a bátor tett.
Egyetlen férfi sem bocsátja meg, ha nem bocsátanak meg neki. Az ilyesmi Isten kiváltsága.