Ha keserű vagy, dühös, sajnálod magadat és képtelen vagy megbocsátani, mit gondolsz, hová jutsz el ezzel a viselkedéssel? Fordíts hát hátat a pesszimista hangulatnak, tankolj fel optimizmussal, töltődj fel hálás, cselekvő, együttérző vagy megbocsátó hozzáállással.

A megbocsátás túllát az egyén felszíni motivációin, legyenek bármennyire végletesek, és a szíve mélyébe tekint, ahol pontosan ugyanazok a vágyak lakoznak, amelyek a mi szívünkben. Mindenki békére és biztonságra vágyik. Mindenki fontos akar lenni. És mindenki arra vágyik, hogy kiélhesse szeretetképességét. A megbocsátás ennek a vágynak a legmélyére tekint, és mivel ott önmaga tükörképét látja, felmenti a többi embert minden vád alól.

Néha könnyebb olyan valakit szeretni, akinek vannak megbocsátani való hibái, hogy cserébe ő is megbocsássa a tieidet.

Ha megbocsátasz, megszabadulsz valamitől, ami elevenen felemészt téged: ami pusztítja az örömödet és a teljes és őszinte szeretetre való képességedet.

A megbocsátás semmiképpen sem követeli meg tőled azt, hogy meg is bízz abban, akinek megbocsátasz. De ha végül megbánja a bűnét és megtér, akkor egy csodát fedezel fel a szívedben, amely lehetővé teszi, hogy kinyújtsd a kezed, és elkezdd felépíteni közöttetek a megbékélés hídját.