A nők olyan tisztességtelenek. Csak rád mosolyognak és muszáj nekik megbocsátani mindenért.
A megbocsátás az a kulcs, amely kinyitja a harag ajtaját és a gyűlölet bilincsét. Ez olyan hatalom, amely összetöri a keserűség láncait és az önzés béklyóit.
Akinek nincs humorérzéke, az kicsinyke vétkeket se tud megbocsátani. A humorérzék tehát etikai jelentőségű.
A képmutatóknak nem könnyű megbocsátani, mert pontosan tudják, hogy mit csinálnak. Tisztában vannak vele, hogy baj van az eredeti példánnyal.
Nem az istentelenség a megbocsájthatatlan, hanem a lelkiismeretlenség.
Nem vagyok önmarcangoló, nem ijedek meg magamtól, és talán ez táplálja a hitem abban, hogy ha az ember szereti magát, akkor képes megbocsátani magának. Magának és másoknak egyaránt.
Az életem másodszori újranézése után a Fénylény megadta a lehetőséget, hogy mindenkinek megbocsássak,aki csak rosszat tett nekem. Elmondta,hogy meg kell nekik bocsátanom, mert ha nem teszem, megragadok azon a spirituális szinten, ahol most vagyok.
A megbocsátás fontos és szép dolog, mert könnyíthet az ember lelkén, de egyúttal sajnos manipulációra is használható. Nézzük meg a kérdést egy kicsit közelebbről! Kinek kell megbocsátani? Annak, aki még bocsánatot sem kér? És ha kér, máris etikai kötelesség megbocsátani neki? És ha valaki nem bocsát meg, akkor nem is jó ember? Nem jó keresztény? Mintha gyakran ezt szuggerálnák bele a vallásos nevelés során az emberekbe. Lehet ez így igaz?
Megbocsátok magamnak minden hibáért, amit elkövettem. Csodálatos ember vagyok, aki előtt varázslatos jövő áll.
Miként az embereknek a bűnvallást, a kormányzatnak a megbocsátást tanácsoltam. Egyik fél sem fogadta meg a tanácsomat.
Aki azt kérdezi tőled: haragszol-e még rá, az biztos, hogy közel áll hozzád, hiszen ezt nem lehet kiáltva mondani, csak halkan. Ehhez talán már három lépés távolság is túl sok.
Ha sérelem ér, mindent megteszek azért, hogy képes legyek a megbocsátásra, mert enélkül a lelkem nem élhet békében. És a lelkem békéje fontosabb minden sérelemnél.
A királynak nemes erénye az irgalom, megtöri a harag erejét.
A szelídség az összes erények fáklyahordozója. (…) Az irgalmasság, a szelídség párja, szüli az alattvalók szeretetét, amely hatalmas testőrségként védi a fejedelmet.
Mert bármennyire szeretnénk, a megbocsátás nem tudja megváltoztatni a múltat. A jövőt viszont igen.
Mindent megbocsátok a legnagyobb zsarnoknak is, de midőn azt mondja: Nép! én néked majd ha megérsz, nagylelkűen jogokat és szabadságot adok, azt meg nem bocsáthatom. Hol vettétek ti a felesleges szabadságot és jogokat, hogy a magatokéin kívül csak úgy könnyen osztogathassatok?
Fátyolt vetni a személyes bántalmakra lehet, sőt midőn azt a haza érdeke kívánja, kötelesség is. De a komoly meggyőződéssel vallott elvekre fátyolt vetni nem szabad.
A megbocsátásban az a felemelő, hogy az a feszültség, ami egyébként a lelkedet emésztené, eliminálódik. Hiszen ma már jól tudjuk, hogy az a harag, amit egy másikkal szemben táplálsz, valójában téged mardos, a te sejtjeidet pusztítja, nem a másikét.