A bolygón csupán egyetlen gonosztevő létezik: az emberi tudattalanság. Ez a felismerés az igazi megbocsátás. A megbocsátással áldozatidentitásod szertefoszlik, s megjelenik valódi erőd: a jelenlét ereje. Ahelyett, hogy a sötétséget hibáztatnád, fényt hozol be.

A megbocsátás természetes módon következik be, amint megérted, hogy a sérelemnek nincs egyéb célja, mint megerősíteni az én hamis tudatát, fenntartani az egót.

Azt nem remélem, hogy valaha boldogok lehessünk együtt; hogy ő nekem valaha bármi örömet adhasson. Ahhoz nincs hitem. De hiszem, bizonyos vagyok felőle, hogy az út, melyen ő elindult, ide, e ház küszöbéhez visszavezet; hiszem azt, hogy egykor összetörve, megalázva, az egész világtól gyűlölve, eltaszítva ide fog vánszorogni az utolsó menedékéhez. És akkor az, akit senki sem szeret többé, fog találni egy szívet, aki sohasem szűnt meg őt szeretni, s akinek akkor nem lesz egyéb életgondja, mint az ő sebeit, amiket a világból elhozott, begyógyítani, s a szennyfoltokat, amiket homlokán elhozott, letisztogatni. Ez az én erős hitem!

Amikor érzelmekről van szó, a megbocsátás a legnagyszerűbb kulcs az elengedéshez. Ha gyűlöletet érzel valamelyik szülőd iránt, ha ítélkezel egy kollégád felett, vagy ha hibáztatod valamiért a párodat, csak engedd el a benned lévő ítélkezést, hibáztatást, azaz az áldozattudatot. Ha el tudod engedni mindezt, és belátod, hogy az élet alapvetően nem ellened, hanem érted dolgozik, gyógyulást idézel elő.