A fölnőttek (…) szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról beszélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: “Milyen a hangja?” “Mik a kedves játékai?” “Szokott-e lepkét gyűjteni?” Ehelyett azt tudakolják: “Hány éves?” “Hány testvére van?” “Hány kiló?” “Mennyi jövedelme van a papájának?” És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik.
A kis herceg
A kis herceg Antoine de Saint-Exupéry legismertebb regénye, amely 1943-ban jelent meg. A könyv az emberi társadalom karikatúrája, ugyanakkor több dologra is figyelmeztet, mint az ősi bölcs tanítások örökké tartó igazságára, melyet sokszor semmibe vesz az emberiség.
Nem valami sokáig mehet az orra után az ember.
Mindenkitől azt kell követelni, amit az illető megtehet. A tekintély legelső alapja az értelem (…). Ha népednek azt parancsolod, vesse magát a tengerbe: föllázad, forradalmat csinál. Azért van jogom engedelmességet követelni, mert ésszerűek a parancsaim.
Ha valami nagyon lenyűgözően rejtélyes, az ember nem meri megtenni, hogy ne engedelmeskedjék.
Csodálni annyit jelent, mint elismerni az illetőről, hogy széles e bolygón ő a legszebb, a legjobban öltözött, a leggazdagabb és a legokosabb.
Akár egy házról van szó, akár a csillagokról, akár a sivatagról: ami széppé teszi őket, az láthatatlan.
Csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (…) Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak…
– Itt a sivatagban olyan egyedül van az ember.
– Nincs kevésbé egyedül az emberek közt sem.
Aki hiú, az csak a dicséretet hallja meg, soha mást.
Az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket.
Hát igen, szeretlek (…). Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni.
A virágom… felelős vagyok érte. Hiszen olyan gyönge! És olyan gyanútlan. Egyebe sincs, mint négy semmi kis tövise, hogy a világtól védekezzék.