Egyszer élünk. Állítólag.
John Updike
1932. március 18. - 2009. január 27.
amerikai író, költő, műkritikus
Az amerikai élet java része abból áll, hogy elhajtasz valahová, aztán hazahajtasz, és közben nem is érted, minek mentél oda egyáltalán.
A kapu, amiről mindig azt hitte, ketrec, mint kiderült, a semmire nyílik.
Élet. Sok is, és mégsem elég. A félelem, hogy valamikor majd véget ér, s a félelem, hogy a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap volt.
Megpróbálunk megszerezni mindent, és közben elveszítjük azt is, amink van.
Egy férfinak nem volna szabad szánalomból megmaradnia egy nő mellett, s ha igen, ezt nem volna szabad kimondania.
Szeretem az öreg embereket. Csodálatos dolgokat tudnak művelni, mert nincs vesztenivalójuk. Az egyedüli lények, akik képesek arra, hogy önmaguk legyenek.
Mi mindannyian meglehetősen begubózva élünk. Szinte soha nem nyitjuk meg magunkat a körülöttünk levő szépségek számára. És mégis jelen van nap mint nap, szüntelenül, nem törődve azzal, hogy figyeljük vagy sem.
Mindannyian bűnhődni fogunk, akárhogy is alakul. Az az élet egyik törvényszerűsége, az emberek bűnhődnek. Bűnhődnek, amiért jók voltak, bűnhődnek, amiért rosszak voltak.
Ahogyan alvás közben szükségünk van az álmokra, ugyanúgy miközben ébredezünk, szükségünk van rá, hogy megérintsünk valakit és beszéljünk hozzá, hogy megérintsen valaki, és beszéljen hozzánk.
Azok az emberek, akiknek mindenük megvan, szoktak leginkább pánikba esni. Mi, a többiek túlságosan el vagyunk foglalva azzal, hogy küszködünk.
Ebben a bűnbe esett világban normálisnak lenni és jól lenni, nem egy és ugyanaz.
Az őszinte ember Isten legnemesebb műve.
Nem tudom, hogyan kell viselkednie egy elbocsátott szeretőnek. Ezt nem tanították nekünk a Radcliff-en. Lehet, hogy rossz kurzusokra jártam. Biztos vagyok benne, legközelebb már jobban fog menni.
Kétfajta helyzet van a világon, az, amelyiken tudunk változtatni, és az, amelyiken nem, mint ahogy a csillagokon, és a halálon sem. És arra jöttem rá, hogy őrült pazarlás, sőt bűn olyasmiken aggódni, amiken nem változtathatunk.
Tudod mire jöttem rá, mi a nagyszerű dolog abban, ha az ember terhes? Olyasvalami, amit el sem tudtam volna képzelni. Hogy az ember soha nincs egyedül. Amikor van bensődben egy gyerek, soha többé nem vagy egyedül. Ő egy valóságos személy.
A halál, ha egyszer meghívják, mindenütt otthagyja sáros csizmájának nyomát.
Az ember megpróbálja kimondani az igazat, s a jutalma csak fájdalom.
A gyerekek iránti szeretetünkben benne van, hogy el fogjuk veszíteni őket.