A titok patogén. Mérgez. Elszigetel, és ezáltal végtelenül magányossá tesz. Amikor egy régóta hordozott, megbetegítő titkot végre ki lehet mondani, annak már önmagában gyógyító ereje van.
Nézz bele akármelyik emberbe, mindenikben találsz legalább egy sötét pontot, amelyet takargatnia kell.
Nem tudom: egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkával.
A Mindenható nem kívánja fűnek-fának kiadni teremtésének titkait.
Csak aki fogadalmat tesz, hogy mindenét feladja az istenit kutatva, az méltó arra, hogy a meditáció tudományának segédletével feltáruljanak előtte az élet végső titkai.
A lét válna kibírhatatlanul unalmassá, ha nem próbálnánk megfejteni azokat a titkokat, amelyeket Isten elrejtett előttünk.
Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem,
Imádom a fényt, lángot, meleget,
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.
Őszinteségemnek és írásaimnak köszönhetően nyitott könyvnek tűnhetett az életem, mégis rengeteg dolgot eltitkoltam, fortélyos módokon.
Nincs nagyobb gyötrelem, mint magadban hordozni egy el nem mondott történetet.
Mindegyikünk, minden férfi és nő egy ajtó, ami mögött egy Óz rejtőzik, egy másik univerzum smaragdzöld erdőkkel és rubintvörös fogadószobákkal.
A nagyanyám azt mondta, a titkok olyanok, mint a zombik: sosem halnak meg.
Alapigazság: Egy maszkos ember mindig titkol valamit, és többnyire nem a jóságát.
Az idő mindent fölfedez, semmit sem hagy rejtve, de napfényre hozza, még ha a föld mélységes mélyébe rejtőzött is.
A gésák nem kurtizánok, de nem vagyunk feleségek se. Mi a tudásunkat adjuk el, nem a testünket. Egy külön titkos világot teremtünk, ahol kizárólag a szépség uralkodik.
Mindenki titkolja, hogy mit akar, mert helytelen, mert érdemtelen, mert veszélyes, mert túl rossz, vagy éppen túl jó.
A nyúl ürege sokkal mélyebb, mint azt bármely összeesküvés-elmélet szerző gondolná, vagy kész lenne kinyomozni.
Mi volna, ha minden évben egyetlen napra felvennénk egy pólót, amelyre reggel felírjuk a titkunkat? Hatalmas, színes, ragyogó, harsogó felirattal hirdetnénk ki azt, ami miatt a leginkább félünk az emberek ítélkező tekintetétől. Feltüntetnénk magunkon: „Igen, én ez vagyok, és az év háromszázhatvannégy napján szenvedek attól, hogy nem fogadtok el.” Mindannyian láthatnánk egymás gyöngéit, és felismerve, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, az előítéleteket, a rosszindulatú pletykálást és az egymásról és önmagunkról gyártott hazugságokat felcserélné az együttérzés.